update: Délben még csak 2 volt, most [szerda éjjel 1:00] meg már 30-tól is több kreálmány van a WeWant galériában. Hihetetlen, mennyire összetartanak az emberek, és mindenki hozzáteszi a saját kis dolgát.
Gondolom arra rájöttetek, hogy az itt fenn látható kép az én kezem “műve”, de most engedjétek meg, hogy kiemeljek még néhány alkotást. Igazán zseniálisak.
Mint már korábban is írtam róla, a cél, hogy legyen magyar iTunes Store, magyar OSX, és főleg hivatalos Apple Magyarország Kft.
Mit tehetsz az ügy érdekében? Pl. diggelheted a sztorit, terjesztheted ismerőseid között, írhatsz róla blogbejegyzést, kiteheted a logót/linket a blogodra/weblapodra.
Előszöris: Elindult végre kedvenc tervezői közösségi oldalunk, a Propono (becenevén csak Propi ). Nem teljes még, de aggodalomra semmi ok, JPlush és Macc minden erejével azon van, hogy egyre jobb legyen az oldal. Minden hibát, bug-ot folyamatosan javítanak.
Tetszik, hogy olyan “natúr”. Semmi csicsa, így a szemünket a lényegre, azaz a tartalomra tereli, csakúgy, mint pl. a MATT oldala. Szeretem, mikor végiggondolnak valamit — ez esetben azt, hogy a Propin nem a Propi a lényeg , hanem a rajta lévő tartalom — és aszerint terveznek.
Ugye mindenki ismeri a Totalcar-os Bazsó Gábort? Aki nem tudná, van neki egy blogja is, a Karotta Közlöny. Ami igazán érdekes, hogy ma találtam rajta egy régi-régi írást, melyben 2 Mac fícsörről áradozik (igen, Gábor is Mac user). Ez így önmagában nem lenne olyan nagy dolog. Amiért ezt ide leírom, az az, hogy az első featúrában XT69-re ismertem, aki mindig kipiszkálja a Caps Lock billentyűt a keyboardjáról.
Én nem vagyok a Mac apostola, mint Angelday, és a Közlöny nem evangéliumi site, mint a Plastik. Én egy elégedett felhasználó vagyok, semmi több. Itt ülök a szépen megtervezett, halk és gyors iMacem előtt, és dolgozom. Nem nyitok vitát a túlárazott termékekről, a “dizájn a funkció felett” technofiliáról és a halott architektúráról. Nem akarok meggyőzni senkit, csak mutatok két dolgot, amit ma találtam, és szeretek. Megosztom az örömömet.
update: Ja, és még annyival kiegészíteném a sztorit így utólag, hogy az Apple keyboard okos, és ha gyors gépelés közben véletlenül ütöd le a Caps Lock-ot, nem kapcsolja be, mert tudja, hogy nem volt szándékos. Ez az igazi Fuck Me Running. Videó és (szlovák nyelvű) cikk itt: macblog.sk
Infi leírta, hogyan kell egy Sony Ericsson K750i firmware-ét frissíteni és iPhone-osítani. (Csak Windows felhasználóknak.)
A Propono még mindig szünetel, és már kezdenek elvonási tüneteim lenni , de JPlush (az alpító) egy emailben megnyugtatott: “Ígérem, hogy nem fogsz csalódni! Magyarország legfejlettebb kreatív közösségi portálának leszel a tagja! Olyan dolgokat hoztunk létre az új Proponoban, amelyek Magyarországon példa nélküliek.” Nagyon kíváncsi vagyok már.
Elkezdtem használni a Tasko-t wyctim javaslatára. Eddig tetszik, bár igazán hatékony majd a Fluid-dal lesz (ami csak León megy). Majd egy hét múlva véleményezem egy külön posztban.
Ausztria lesz a következő — sorrendben az ötödik — ország, ahol megjelenhet az iPhone. Ez nekem (nekünk) csak jó, hisz’ “egy köpés” és átugorhatunk venni magunknak egyet. Már csak a kérdés, van-e (hivatalos) Apple Store az osztrákoknál, vagy lehet-e rendelni az online osztrák Apple Store-ból más országba mint Ausztria? Ha igen, sima (és olcsó(bb)) ügy egy iPhone beszerzése.
Ma Tegnap kaptam egy emailt, hogy lehetőségem van kipróbálni a Ginger beta verzióját (előzetesen jelentkeztem rá). Tesztelgetem, tesztelgetem. Írnék róla egy — tényleg — rövid posztot. Csapjunk bele:
A srácok újragondolták a dolgot, és az előző Coriander verzióval ellentétben ez már igazi közösségi érzetet ad. Lehet barátokat jelölgetni, cikkeket megosztani, és minden felhasználó kreálhat magának a privát kis oldala mellé egy nyílt, bárki által elérhető oldalt. Az enyém nemes egyszerűséggel a netvibes.com/netman címen érhető el.
A másik dolog, amire felfigyeltem: Safariban eddig nem lehetett új fülön megnyitni az RSS feed-eket középső klikkel (vagyis az egér görgőjével kattintva), előbb rá kellett kattintani a headline-ra, és a Netvibes feed-olvasójában megint — mostmár középső klikkel — a headline-ra. Ez — amikor Firefoxról Safarira váltottam — fura volt, ugyanis Firefoxban ez tökéletesen meg volt oldva. Most már (jupijé!) Safariban is működik. Nem kell megnyitni a feed elemet olvasásra, csak rákattintani a címre középsővel, és már nyílik is.
Negatívumként egyelőre a félig magyar interface-t tudnám megemlíteni, meg hogy Twitter helyett majdnem mindehol “Twotter” szerepel. Természetesen ez még beta verzió, és megtisztelve kell éreznem magam, hogy használhatom, és tényleg örülök is neki, mert nagyon jó irányba halad ez a dolog, és izé, tetszik, nah.
Ha bővebben akarsz olvasni a témában, ajánlom Bartházi András írását a Webakadémián. Tőle jobban azt hiszem senki nem tudja leírni, hisz’ a Netvibes egyik munkatársa.
A tegnapi napon InfectedMann barátunk elindította blogját. Abban a megtisztelő helyzetben volt részem, hogy én kommentelhettem elsőként rá, és még a blogrollba is bekerültem. Természetesen én is felvettem őt ide jobb oldalra.
Érdekes még, hogy az első bejegyzés az Apple-ről szól. Esküszöm, bárkire, de tényleg bárkire gondoltam volna, hogy meg mac fog térni, csak rá nem. De hát az élet már csak ilyen kifürkészhetetlen. Beleszeretett az iPhone-ba és az iMac-be. Pedig mennyit védte a PC-t annó TranceTream fórumon, most mégis azt írja:
Elég ellátogatni az Apple weblapjára és 10 perc böngészés után talán mindenki rájön, hogy miben is különbözik a Mac a PC-től.
Ez annyira szép mondat. Minden benne van.
Persze nem csak Mac és Apple lesz a téma nála. Zenemániás is (mit én ), filmguru (HD rulez), és az IT világot sem veti meg. Természetesen már fel is vettem a feedjeim közé, biztos vagyok benne, hogy érdekes irományokat olvashatunk majd tőle.
Mégis lesz BTC7. Előző csemegeposztban megemlítettem már ezt a bulit, de gyors’ át is kellett húzzam, ugyanis törölték. Nemrég azonban kiderült: mégis meg lesz tartva. Az új időpont március 7-e.
Új Armin zene Imagine néven? Nem tudom… Eddig 3-szor hallgattam meg…Nem Armin muzsika. A címe: Rank1 vs. Jochen Miller – And Then… A véleményem azonban még mindig nem változott: Nem tetszik…
Jön a Netvibes új verziója… Beta tesztelős verzió már van, remélem minél hamarább élesben is használható lesz. Nagyon jónak tűnik.
A beszéljükMac nyilvánvalóan a legnagyobb látogatottsággal bíró magyar Mac-es weblap. A héten megújult. Szerintem mindenképp jó irányba fejlődik. Kicsit szokatlan, néhol túl sok és kicsi a szöveg, de kialakul ez.
A Plastik.hu-n már megint találtam érdekes írást. 2006 végén Józsi azt írja a népnek célozva, befejezi Mac-es térítését, mert “Nem lehet embereknek a vallását megváltoztatni”. Mindezt persze olyan köntösben tálalja — olyan plastikosan —, hogy kötelező elolvasni. Igazán jó poszt lett Józsi, gratula.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy személyesen ismerem az első magyar igazi Web OS fejlesztőjét, Methost, becsületes nevén Bodonyi Lászlót. A mai napon Laci arra kér mindenkit, aki szívén viseli a projekt sorsát, hogy támogassa némi anyagi jósággal a fejlesztést. Íme az idézet a fejlesztői blogból:
Most akadt lehetőség arra, hogy megterveztessem a logót és a Rhitmo kinézetét egy designnerrel. Ez összesen 50 ezer Ft-ot kóstálna, amelyre jelenleg főiskolás lévén nem igazán van “így zsebből” keretem. (…) Akit esetleg szívesen hozzájárulna az 50 ezer Ft-hoz, az kérem keressen fel e-mailben (methos@fishworks.hu), vagy MSN-en (methos@gamehunter.hu). (…) Biztosítok mindenkit, hogy a befolyt összeg 100%-a a design elkészíttetésére lesz fordítva.