A(z) "Személyes" kategória archívuma

Közel tíz év után mobilszolgáltatót váltottam

A legnagyobb hazai szolgáltatótól vándoroltam a legfiatalabbhoz, mégpedig.

Az egész tök gyorsan történt. Elugrottam Párkányba az Orange boltba, hogy kisebb csomagra váltsak (válság van, vagy mi), előtte (már nem is tudom miért) megálltam még Adriánnál, aki aztán meggyőzött, hogy előtte mindenképp szét kell néznem az O2 háza táján is, mert azt hallotta, ott minden nagyon olcsó.

És tényleg. Kellemes dolog, hogy minden hazai hálózatba 13 cent egy perc beszélgetés; hogy hálózaton belül a 3. perc után ingyen megy a duma; hogy 6 cent egy SMS és 25 egy MMS; de a legnagyobb jóság a 6 eurós korlátlan EDGE csomag, amit azonnal aktiváltattam is. Persze nem 3G, nem megabitek, de mivel a helyzet nagyon úgy néz ki, hogy egy évig még nem lesz új telefonom, a jelenlegi első generációs iPhone-hoz ez a csomag tökéletes. És korlátlan. (Szlovákiában az első — és e poszt írásakor az egyetlen — korlátlan „flat-rate” mobilnetcsomag.)

Nézzük, mennyire gyors. Rögtönzött tesztemben a faluban két lokáción mértem sebességet a SpeedTest.net iPhone-os szoftverével. Átlagban 150 kbps le- és 70 kbps feltöltési sebességet produkált. A legnagyobb elért eredmény 190/83 lett, ezen very blog főoldalának teljes betöltése pedig 54 másodpercet vett igénybe. Nem megabites nagyságrend, de nem használhatatlan.

Gyakorlatilag tehát mindenben fejlődtem: olcsóbban hívok és írok, tudok netezni mindenhol, nincs hűségnyilatkozat, és még azt a 13 eurót is kamatostul visszafizetik, amit az Orange a számátvitelért szemét mód’ kiszámlázott.

MMS probléma első generációs iPhone-on

Eddig a jó hírek, most jön egy picit rossz: ha első generációs iPhone-od van, jailbreakelve, és Cydiából MMS aktiváló hókuszpókusszal megpörkölve, ahogyan nekem, az MMS featúra nem fog menni. A scenárió ugyanis a következő: a Settings » General » Network » Cellular Data Network menüpont alatt kitöltöd az adatokat, majd kilépsz a Settingsből, s az MMS adatok elvesztek. Ez valószínűleg az Apple egyfajta „első generációs? hekkelt? rohadj meg, nem lesz MMS-ed!” módszerének jól működő eredménye.

Viszont, van rá megoldás.

Egy az O2 beállításait tartalmazó kusztom Carrier Bundle-t kell a telefonba juttatni, és minden menni fog. Honnan szedjünk ilyet? Neki állhatunk a netet guglizni, ahogy én is tettem. Elárulom: nem járt eredménnyel. Éppen ezért megcsináltam magam. Hozzá pedig kreáltam egy egyszerű oldalt, ahonnan Te is letöltheted a csomagot, ha O2 ügyfél és iPhone felhasználó vagy. (Az összes iPhone-nal működik, viszont a nem első generációsaknál megvan a manuális beállítás lehetősége is.)

A nem első generációs szifonnal szívók kedvéért pedig álljon itt egy screenshot a beállításokról:

Describe Yourself Through Songs!

István taggelt meg ezzel a blogok közt futótűzként terjedő jópofa játékkal. Lényege, hogy 10 kérdésre kell válaszolni csak a kiválasztott előadód dalcímeit felhasználva. (Én úgy döntöttem, nálam az álnevek alatt kreált produkciók is játszanak.)

Eredetileg Markus Schulz volt kiszemelve, de annyit bénáztam, hogy Reb kolléga ügyesen ellopta tőlem. Így az Above & Beyond (Oceanlab, Tranquility Base) triót választottam. Íme:

  1. Are you male or female?
    I Am What I Am
  2. Describe yourself!
    Stealing Time, Secret
  3. What do people feel when they’re around you?
    Can’t Sleep
  4. How would you describe your previous relationship?
    Far From In Love
  5. Describe your current relationship!
    Hope, No One On Earth
  6. Where would you want to be now?
    On The Beach, In The Past
  7. How do you feel about love?
    Beautiful Together, Good For Me, Surrender
  8. What’s your life like?
    Alone Tonight, Lonely Girl
  9. What would you ask for if you had only one wish?
    Miracle, Air For Life
  10. Say something wise!
    Just Listen

Honnan ismered? Hát a netről!

István: Ismered netmant, nem?
Amiel: Persze… hisz blogja van.

Érdekes dolog ez az internet. Főleg a magamfajta nördnek, aki napjai számottevő részét a gép előtt tölti. Általában a neten izélek valamit, ami néha olvasás, tanulás. Van, hogy a napi hülyeségeimet vetem SMS hosszúságú üzenetekbe, van, hogy az annál lényegesen hosszabb gondolataimat írom le ebbe a blogba. Olyan is előfordul, hogy csak úgy beszélgetek ismerősökkel. Avagy ismeretlenekkel. Ismerős ismeretlenekkel. Olyanokkal, akiket még az életben nem láttam. Nem tudom, milyen a mimikájuk, fogalmam sincs, milyen a hangjuk, de valamiért ismerősöknek tekintem őket. Olyanoknak, mintha minden nap találkoznánk. Hiszen találkozunk is, csak épp nem személyesen.

Vicces dolog az ilyen, s elgondolkodtató, hogy meggyorsult ez az egész dolog. Édesanyám mesélte, hogy kiskorában levelezett (értsd: klasszikus postai levélben) egy ukrajnai lánnyal. Egy idő után a levelezés valamiért abbamaradt, s soha többet nem hallott róla, mígnem egy éve megkereste. Azóta emaileznek!

Ez egy sztori. Számottevő, fontos sztori, mert egyedi és — akkori szemmel nézve — „nagy cucc”. Ma már ez mindennapos. Olyanokkal beszélgetünk, akiket nem ismerünk, s nagy részüket sose fogjunk megismerni. Ráadásul tesszük mindezt személyes kapcsolat nélkül.

Nem tudom, miért írok a témáról, s nem is igazán tudom, hová fogok kilyukadni, sőt az se biztos, hogy ki fogok. :) Mindenesetre érdekes, hogy egy tőlem tizen kilométerre lakó srácot hamarabb ismertem meg a netről, mint személyesen. Mondhatnám közhelyesen, hogy „ez a 21. század”, és tényleg. Ennek a blognak (e poszt írásakor) RSS-en keresztül 118 olvasója van, akiknek legalább a 80%-át nem ismerem személyesen, mégis nem egyet közülük ismerősnek tekintek. Ott van pl. ez az Andy srác, akivel két éve tervezzük, hogy beülünk valahova egy sörre. Egyszer majd csak összejön. :)

De említhetnék még sok nevet. Suicid, wyctim, stro-B, krys, and the list goes on and on. Sőt, ha már itt tartunk, egy egész raklapnyi embert ismerhettem meg a volt TranceTream.FM fórumából, a Propono nevű designközösségből, ill. e blog kapcsán. Aztán nem szabad kifelejtenem az olyan szósölnetvörköket sem, mint a Plurk vagy a Twitter. A Plurkről ismerem pl. Niót, aki — mint kiderült — Zozee (egy TranceTream fórumos) exbarátnője, és wildgica volt osztálytársa. Ja hogy honnan ismerem Gicát? Egyszer wyctim részegen tweetelt valami ilyesmit: „ez a wildgica de jó nő”. :D Hogy wyctimet honnan ismerem? Passz. (Bírtad követni?!)

Egyszerű példámból is látható, hogy míg anyámnak egyetlen távoli baráti kapcsolata volt (ami akkoriban talán több is volt, mint a megszokott), én a számát sem tudom megmondani azoknak, akiket így ismeretlenül ismerek. Hogy ez jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga.

(A posztban szereplő nevek listája nem teljes. Elnézést azoktól, akiket kihagytam, de szerettek volna szerepelni, ill. azoktól is, akik nem szerettek volna szerepelni, de bekerültek. :) )

Képes-videós beszámoló az általános iskolás ötéves osztálytalálkozónkról

A blog történetének egyik leghosszabb című posztjában szeretném megosztani (nem csak) az általános iskolás osztálytársaimmal a tegnapi, 2009. február 21-i osztálytalálkozónkon készült videót és képeket. Íme:

A fotók pedig a Flickr-en leshetőek. Néhány darabot azért beszúrok ide is eyecandy gyanánt:

Kriszti értelmes feje Évi Gabi az osztályfőnökkel :D Veronika, Lilla Double G, avagy Gergely és Gabi Robi Lillácska Gergellyel Anikó Mr. Sármőr Dávid Gitus Tihamér

Köszönet Évinek, hogy megszervezte a talit, és a jelenlévő résztvevőknek, hogy el tudtak jönni. Némelyikőtökkel 5 éve nem találkoztam. Jó volt újra látni az arcokat! ;)

Zeneértékelés

Kobak írásán felbuzdulva tegnap este elkezdtem használni az I Love Stars nevű programocskát és egyben kinulláztam az iTunes zenegyűjteményem csillagozásait (értsd: az összes eddig értékelt zenémtől elvettem az összes csillagát) és elkezdtem teljesen elölről. A lényegi dolog itt az, hogy egy előre pontosan meghatározott, egyértelmű rendszert építsünk fel a csillagozásra. Mert ugye mi dönti el egy számról, hogy 3 vagy 4 csillagos? Nem elég a hasracsapás, pontos leírás kell, ami szerint bármikor azonnal behatárolható egy adott zene minősége.

Természetesen az emberi tényező nem hanyagolható el, azaz

  • mindenkinek más tetszik (de mivel ez most rólam szól, csak én vagyok az érdekes :) ),
  • az aktuális hangulattól is sok minden függ (pl. a Pearl Jam nevű banda Black című számát lehet, hogy most csak 3-asra értékelném, de mikor valamiért szomorúbb vagyok 5-ös lenne),
  • idővel minden változik (emlékszem, egy éve mennyire nem tetszett a Rank 1 duó és Jochen Miller közös nótája, az And Then…, de ma már bejön),

de mikor értékelünk, próbáljunk a lehető legszubjektívebbek maradni. Gondoljunk bele, szeretni fogjuk-e egy év múlva is mondjuk a No More Alone-t? Ha a válasz igen, 5 csillag. Ha nem, akkor legjobb esetben is csak 4 csillagot kaphat.

Íme az én kis értékelő listám:


Nem kapnak csillagot a még meg nem hallgatott zenék, a „majd egyszer be kell csillagozni” zenék, a live- vagy stúdiómixek, rádióműsorok, podcastek és a mixalbumok. (Bármennyire is jó lehet egy ASOT vagy egy GDJB, nem adok neki csillagot. Csak mert.)


Egy csillagot kapnak azok a zenék, melyeket nem szívesen hallgatok meg (vagy csak nagyonnagyonnagyon ritkán kapok rájuk kedvet), de egy jó album részei, és kitörölni nincs szívem őket. Ilyen általában akkor fordul elő, ha csak egy, nagyonmaximum kettő ilyen szám van egy albumon. Ha az album fele hallgathatatlan, a szar zenék mennek a kukába, és nem érdekel, hogy nem lesz teljes a kollekció.
(Néhány példa: Armin van Buuren & Sean Tyas - Intricacy, Paul van Dyk feat. Jessica Sutta - White Lies)


A legnehezebb kategória. Nehéz megmondani ugyanis, mi az, ami már nem olyan rossz, ugyanakkor még nagyon messze van a tökéletestől. Ebben a kategóriában van a legkevesebb zeném, már csak azért is, mert — ha csak nem egy nagyon jó album részei, — a rossz zenéket törlöm. Általában úgy szoktam jellemezni az ide tartozó számokat, hogy „egész jó, de nem fogott meg”.
(Néhány példa: Paul van Dyk - In Between, Sander van Doorn - Dozer)


„Ez jó szám!” Ha csak ennyit mondok egy zenére, nem többet, valószínűleg ebbe a csoportba tartozik. Jól felépített, kellemes számok vannak itt, amelyek annyira azért nem férkőztek közel a szívemhez, mint néhány társuk, de semmiképpen sem törölnivaló kategória. Néha jó meg-meghallgatni őket.
(Néhány példa: Armin van Buuren & DJ Shah feat. Chris Jones - Going Wrong, Markus Schulz - Spilled Cranberries, Ronski Speed - Overfloat)


Nagy zenék. Nagyon tetszenek, de nem biztos, hogy örökké imádni fogom őket. A csillagozás pillanatában mindenesetre nagyon bejönnek. (A legjobbjai később 5 csillagossá is előléphetnek.) Ebben a kategóriában van a legtöbb zeném.
(Néhány példa: Wippenberg - Chakalaka, Tritonal feat. Cristina Soto - Walk With Me, Markus Schulz feat. Anita Kelsey - On A Wave, Moonbeam & Tyler Michaud feat. Fisher - Love Never Dies)


Zseniális, örökzöld darabok, amiket nem lehet megunni.
(Néhány példa: BT - Mercury and Solace, Above and Beyond - Good For Me, Markus Schulz - Without You Near, Armin van Buuren feat. Ray Wilson - Yet Another Day)

Ha pedig ezek után még mindig akad olyan zene, ami valamiért két kategória között kell hogy kapjon helyet, az I Love Stars-szal félcsillagokat is oszthatok.

„Nálunk jó kezekben van a számítógépe!” (2. rész)

(előzmény)

2008 november másodika. Az a nap, amikor hősünk gépe negyedik alkalommal kerül szervizbe, és az a nap, amikor ez a bizonyos szerviz ígéretet tesz, hogy max. 1-2 hét alatt kijavítanak minden egyes hibát.

Hősünk ez idő tájt nagyon nyugodt volt, már-már rutinosan kezelte a helyzetet, azonban hatodikán véletlenül a kezébe akadt hányatott sorsú gépének Jótállási jegye, melyen emberünk az apróbetűs részre lett figyelmes: „Ha a termék a jótállás időtartama alatt több, mint három alkalommal szorul a jótállás hatálya alá tartozó javításra, akkor Ön jogosult a készülék cseréjét kérni.”

Történetünk szereplőjének se kellett több, azonnal küldött egy üzenetet a viszonteladójának, melyben kérte gépének cseréjét. Joe (gyk: a viszonteladó) forwardolta is az üzenetet felsőbb szintre, ahonnan az „igyekszünk minél hamarább megjavítani a gépet” választ kapta.

November 14-e van. Csörög az iPhone. Péter Dávid úr, az Almárium ügyintézője hív. Ígéretet tesz, hogy néhány nap múlva kész a számítógép. Eltelik egy hét. Semmi. Hősünk Majoros Miklóshoz, a magyar Apple képviselet vezéréhez fordul, akitől még aznap kap is választ: „Az inkriminált mondatot sajnálatosan egy hibás fordítás alapján szerepeltetjük a garancia levélen.”

„Gyenge kibúvó,” — gondolta magában emberünk — „és különben is, miért kéne, hogy engem érdekeljen, honnan van a mondat?!” A gondolatból aztán egy válaszmail lett, melyre Majoros úr sosem válaszolt…

December 11. Közel egy hónap telt el, azóta, hogy az Almárium megígérte, pár nap múlva kész a számítógép. Péter hősünk megunta a várakozást, s ismét iJoehoz fordult. Ezúttal arra kérte, szóljon „oda”, hogy „kicsit” igyekezzenek. Még aznap jön a válasz: „Cserélem a géped saját zsebből új fehérre, ha megfelel neked, vagy ráfizetéssel alura”. Főhősünk három nap gondolkodás után végül elfogadta az igen-igen nagylelkű ajánlatot, közben azonban — a sors iróniája, ugye — megjött a fél életét a szervizben töltő gép. Tizennyolcadikán Péter szalad a boltba, Joe mutatja a régi gépet, de az csak nem akar túljutni a kérdőjeles mappán. Úgy néz ki, 5. alkalommal is megy az Almárium-Pro Kft-be. Közben Joe rendeli az új angol billentyűs MacBookot.

2009-et írunk, egész pontosan január 16-át. Rövid email a MacBolttól: „Hétfőn megjön a fehér 2,1-es új MacBook. 15 órától tudod átvenni.” Történetünk szereplője a megadott időpontra meg is jelenik a boltban, Józsi épp az új gépét csomagolja ki, majd mutatja a régit is: „Visszajött ez is. Megnézzük mit csináltak vele?” „Nézzük” — hangzik Péter válasza. Mindketten meglepődnek, mert a gép elindul. Igaz, a kijelző még mindig foltos, a top case elszíneződött, de mindez nem érdekes. Megy. Félévnyi szervizelés után ez már eredmény. „Na, akkor melyiket kapom?” — kérdezi Péter mosollyal az arcán. „Nyilván az újat szeretnéd.” — válaszol viccesen Joe.

Némi papírmunka, merevlemez- és dobozcsere után hősünk az új gépével távozott a boltból. Még kérdés, miért ajánlja mindenkinek a MacBoltot?

Szőrös vagy…

Két hete nem borotválkoztam, és zavar. Zavar, annak ellenére, hogy utálok borotválkozni. És mégis zavar a szőrréteg, ami az arcomat körbeöleli, s már-már félek az emberek közt járni így. Pedig tudom, hogy ez a természetes, s nincs benne semmi különös, se zavaró. Mégis fura érzés ez nekem, szokatlan, és ezért idegesítő is. Vannak emberek, akik szeretnek így lenni, s irigylem is őket. Nekik le van a gondjuk a borotválkozásról fél évig. :) De sajnos én ehhez kevés vagyok és kicsi. Nem tudom megtenni. Gyenge vagyok. És zavar. Ez van.

Megyek is, és megborotválkozom.

„Nálunk jó kezekben van a számítógépe!”

Történetünk 2008. március 31-én kezdődött, amikor is hősünk (aki nyilván én vagyok) nagyon apró repedésekre lett figyelmes a fél éves Apple márkájú laptop számítógépe hátulján, s mivel a viszonteladója honlapján olvasott erről a hibáról, s arról, mit érdemes ilyenkor csinálni, megtette a szükséges lépéseket: értesítette a viszonteladót (iJoe személyében), aki azonnal meg is rendelte a szükséges hátlapot.

Teltek, múltak a hetek, mígnem 3 hónappal (!) később, június 30-án meg is érkezett az alkatrész. Hősünk (aki még mindig én vagyok) másnap (Rudi barátjával együtt) le is utazott Budapestre kocsival, hogy a gépet a szervizbe elvigye. A szervizben egy kedves hölgy azt mondta nekik, ott kell hagyni a számítógépet, majd másnapra kész is.

Így is lett. Másnap hát emberünk visszavonatozott a masináért, majd úton hazafele használatba is vette azt. „Remek!” — kiáltott fel, mikor meglátta a fényesen csillogó újszagú fehér hátlapot. Mikor Esztergom városában a vonatról leszállt, úgy döntött, meglátogatja a Párkányban élő keresztszüleit, hogy megmutassa nekik az új színében tündöklő gépét. Meg már amúgy is régen látta őket, na. Mikor azonban majd’ egy órás gyaloglás után a nénikéjének mutatni akarná a gépet, az nem kapcsolt be. Egy mappa kezdett villogni a képernyőn, rajta egy kérdőjellel. „Mi a fene?” — kérdezte emberünk saját magától, hisz’ ilyet még sose látott azelőtt. Nem kicsit lett ideges.

Hazaérve az első dolga volt, hogy édesanyja számítógépén egy böngészőt nyitva a beszeljukmac.com honlap fórumát keresse fel. „Nem látja a vinyót, nyomd le az Alt-ot induláskor!”, „PRAM reset!”, „Ha egyik se segít, akkor bizony elromlott a vinyó.” — ezek a hozzászólások valahogy nem sok jót sejtettek, de üsse kő, hősünk csinált PRAM resetet, nyomva tartotta az Altot, de a gép csak nem indult. „Nabasszus! Bekrepált a hárdiszk. Már csak ez hiányzott!” — sóhajtozott, mélyen belül persze tudva, hogy azért fontos adat nem veszhetett el, hála a Time Machine-nek.

Ezzel a lendülettel történetünk szereplője egy újabb emailt írt Józsinak (aki még mindig a viszonteladó, ugye), aki konstatálta, hogy hát nagy valószínűséggel tényleg a merevlemez lesz a ludas, de ha van biztonsági mentés (márpedig van), akkor nincs ok aggodalomra, a lemezt garanciában cserélik, amennyiben valamikor emberünk beugrik vele hozzá.

Így is történt. Történetünk szereplője bevitte a gépet a MacBolt.hu boltjába, ahol Józsi és csapata megállapította, hogy a lemeznek kutya baja, hiszen azt áthelyezve más Mac-be, az elindul. „Hmm, akkor mi lehet a gond?!” — töprengett emberünk magában. „Valószínűleg a SATA vezérlő a bűnös. Mivel az része a hátlapnak, a szervizesek ezt is cserélték, s valószínűleg rosszat tettek vissza.” — szólalt meg Joe. Ezzel a megállapítással senki sem tudott vitatkozni, így a gépet ismét a szervizbe kellett küldeni. A munkalapra sejtelmesen felkerült egy „Nagy valószínűséggel a SATA vezérlő a rossz” felirat, hősünknek pedig a bolt egy cseregépet biztosított a szervizelés idejére, ami a törvény szerint nem a bolt, hanem a szerviz kötelessége lenne. Lenne…

Augusztus 11-ét írunk, egy hónap telt el a másodszori szervizbe szállítás óta. A gép megérkezett a boltba mint tökéletesen működő laptop. Hősünk elment érte, visszavitte a cseregépet, megkapta a sajátját, ami végre ment. Öröm, boldogság, tánc, mulatság.

Három nap sem telik el, s a gép lefagy. „Hö?” — néz meredten maga elé emberünk, mikor ezt látja, s ráismer a tünetre, de valahol mélyen bízik benne, hogy ez most nem az, ez most nem lehet az. Restart, kérdőjeles villogó mappa ikon, email írás iJoe-nak, sok-sok anyázás (a szerviz fele címezve, természetesen), meg minden ami kell. Hősünk gépe ismét a szervizben, a cseregép — úgy néz ki — nem akar megszabadulni emberünktől.

2008. október 31-e, péntek van. Egy rövid email jön Józsitól: „Szia, megjött a MacBook az Almáriumból”. Hétfőn hősünk rohan a boltba, hogy végre átvegye az összesen több mint 3 hónapig szervizben heverő gépét. Vissza is kerül a már picit poros gépbe az akksi, a merevlemez és a RAM-ok, de az már a boot hangig sem jut el. Fekete képernyő, álló ventilátor, semmi reakció. A boltban megfagy a levegő, majd egyszer csak: „Biztos jó RAM-okat tettük vissza?” — kérdi Joe, de a kérdést igazából saját magának szegezi, majd emberünk minőségi Kingston memóriamoduljait két gyári Apple-félére cseréli. A gép még mindig nem indul. „Hmm, csak nem az egyik RAM slot romlott el?!”, majd kihúzza az egyik RAM modult, s a gép elindul. Egészen a merevlemez keresésig, ahol megint bedobja a kérdőjeles mappás manővert. Mindeközben figyelmesek lesznek még valamire: a kijelző fényereje valamiért durván egyenetlen lett.

Elmondhatjuk tehát, hogy hősünk gépével az elmúlt 2 hónapban nem sok jót csináltak, rosszat viszont annál többet. „Hát, akkor úgy néz ki, a cseregépünkön még mindig nem lesz fedlap cserélve.” — viccelődik Joe, majd megállapodnak abban, hogy személyesen viszi vissza a szervizbe a június óta használhatatlan masinát, s az asztalra csap, ha a szerviz be meri dobni a „bocsi, de a számítógép már nem garanciás” poént.

(folytatás)

Bodies

Két nappal ezelőtt — hosszas öngyőzködés után — sikerült eljutnom a címben említett kiállításra. Sokáig idegenkedtem tőle, undorítónak visszataszítónak találtam, de aztán, mikor egy hete keresztapám ódákat zengett róla, már nem kételkedtem abban, hogy egyszer legalább látnom kell, hiszen ha nem nézem meg, lehet, megbánnám. Így hát csütörtökön Nioval együtt ellátogattunk a már sokat kritizált Bodiesra.

Gondolom, mindegyik olvasóm hallott már róla. Tényleg valós emberi szervek és testek vannak ott. Az egész kiállítás arra van kihegyezve, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, vigyázzunk a testünkre. Így például láthatunk itt dohányzástól megfeketedett tüdőt, epeköves epét, rákos mellet és hasonló finomságokat dolgokat. Mindemellett az egészet logikai egységekre bontották; külön részek foglalkoznak az izmokkal, a csontokkal, a nemi szervekkel, az aggyal, a szívvel. Sőt, van egy olyan “szoba” is, ahol emberi magzatokat lehet megcsodálni a fejlődés különböző fázisaiban. Tanulságos.

Furcsa szagok és gyomorforgató dolgok nincsenek a kiállításon, tehát aki emiatt nem ment eddig el, fellélegezhet. Élő példa legyen erre Nio, aki — saját bevallása szerint — a vérvétel gondolatától is megborzong, a kiállítást mégis minden gond nélkül végignézte. :)

A Bodies összességében tetszett. Egyszer szerintem mindenképp látni kell. És egy biztos: ezek után máshogy nézek az emberekre. :)

Me, myself and iPhone: Unboxing

Megvettem hát. Döbbenet a cucc. Nem is írom le, milyen — ezt ki kell próbálni! :)

Mutatok viszont képeket az kicsomagolásáról:

Holnap pedig lesz videó a feltöréséről, de pssszt!