Történetünk 2008. március 31-én kezdődött, amikor is hősünk (aki nyilván én vagyok) nagyon apró repedésekre lett figyelmes a fél éves Apple márkájú laptop számítógépe hátulján, s mivel a viszonteladója honlapján olvasott erről a hibáról, s arról, mit érdemes ilyenkor csinálni, megtette a szükséges lépéseket: értesítette a viszonteladót (iJoe személyében), aki azonnal meg is rendelte a szükséges hátlapot.
Teltek, múltak a hetek, mígnem 3 hónappal (!) később, június 30-án meg is érkezett az alkatrész. Hősünk (aki még mindig én vagyok) másnap (Rudi barátjával együtt) le is utazott Budapestre kocsival, hogy a gépet a szervizbe elvigye. A szervizben egy kedves hölgy azt mondta nekik, ott kell hagyni a számítógépet, majd másnapra kész is.
Így is lett. Másnap hát emberünk visszavonatozott a masináért, majd úton hazafele használatba is vette azt. „Remek!” — kiáltott fel, mikor meglátta a fényesen csillogó újszagú fehér hátlapot. Mikor Esztergom városában a vonatról leszállt, úgy döntött, meglátogatja a Párkányban élő keresztszüleit, hogy megmutassa nekik az új színében tündöklő gépét. Meg már amúgy is régen látta őket, na. Mikor azonban majd’ egy órás gyaloglás után a nénikéjének mutatni akarná a gépet, az nem kapcsolt be. Egy mappa kezdett villogni a képernyőn, rajta egy kérdőjellel. „Mi a fene?” — kérdezte emberünk saját magától, hisz’ ilyet még sose látott azelőtt. Nem kicsit lett ideges.
Hazaérve az első dolga volt, hogy édesanyja számítógépén egy böngészőt nyitva a beszeljukmac.com honlap fórumát keresse fel. „Nem látja a vinyót, nyomd le az Alt-ot induláskor!”, „PRAM reset!”, „Ha egyik se segít, akkor bizony elromlott a vinyó.” — ezek a hozzászólások valahogy nem sok jót sejtettek, de üsse kő, hősünk csinált PRAM resetet, nyomva tartotta az Altot, de a gép csak nem indult. „Nabasszus! Bekrepált a hárdiszk. Már csak ez hiányzott!” — sóhajtozott, mélyen belül persze tudva, hogy azért fontos adat nem veszhetett el, hála a Time Machine-nek.
Ezzel a lendülettel történetünk szereplője egy újabb emailt írt Józsinak (aki még mindig a viszonteladó, ugye), aki konstatálta, hogy hát nagy valószínűséggel tényleg a merevlemez lesz a ludas, de ha van biztonsági mentés (márpedig van), akkor nincs ok aggodalomra, a lemezt garanciában cserélik, amennyiben valamikor emberünk beugrik vele hozzá.
Így is történt. Történetünk szereplője bevitte a gépet a MacBolt.hu boltjába, ahol Józsi és csapata megállapította, hogy a lemeznek kutya baja, hiszen azt áthelyezve más Mac-be, az elindul. „Hmm, akkor mi lehet a gond?!” — töprengett emberünk magában. „Valószínűleg a SATA vezérlő a bűnös. Mivel az része a hátlapnak, a szervizesek ezt is cserélték, s valószínűleg rosszat tettek vissza.” — szólalt meg Joe. Ezzel a megállapítással senki sem tudott vitatkozni, így a gépet ismét a szervizbe kellett küldeni. A munkalapra sejtelmesen felkerült egy „Nagy valószínűséggel a SATA vezérlő a rossz” felirat, hősünknek pedig a bolt egy cseregépet biztosított a szervizelés idejére, ami a törvény szerint nem a bolt, hanem a szerviz kötelessége lenne. Lenne…
Augusztus 11-ét írunk, egy hónap telt el a másodszori szervizbe szállítás óta. A gép megérkezett a boltba mint tökéletesen működő laptop. Hősünk elment érte, visszavitte a cseregépet, megkapta a sajátját, ami végre ment. Öröm, boldogság, tánc, mulatság.
Három nap sem telik el, s a gép lefagy. „Hö?” — néz meredten maga elé emberünk, mikor ezt látja, s ráismer a tünetre, de valahol mélyen bízik benne, hogy ez most nem az, ez most nem lehet az. Restart, kérdőjeles villogó mappa ikon, email írás iJoe-nak, sok-sok anyázás (a szerviz fele címezve, természetesen), meg minden ami kell. Hősünk gépe ismét a szervizben, a cseregép — úgy néz ki — nem akar megszabadulni emberünktől.
2008. október 31-e, péntek van. Egy rövid email jön Józsitól: „Szia, megjött a MacBook az Almáriumból”. Hétfőn hősünk rohan a boltba, hogy végre átvegye az összesen több mint 3 hónapig szervizben heverő gépét. Vissza is kerül a már picit poros gépbe az akksi, a merevlemez és a RAM-ok, de az már a boot hangig sem jut el. Fekete képernyő, álló ventilátor, semmi reakció. A boltban megfagy a levegő, majd egyszer csak: „Biztos jó RAM-okat tettük vissza?” — kérdi Joe, de a kérdést igazából saját magának szegezi, majd emberünk minőségi Kingston memóriamoduljait két gyári Apple-félére cseréli. A gép még mindig nem indul. „Hmm, csak nem az egyik RAM slot romlott el?!”, majd kihúzza az egyik RAM modult, s a gép elindul. Egészen a merevlemez keresésig, ahol megint bedobja a kérdőjeles mappás manővert. Mindeközben figyelmesek lesznek még valamire: a kijelző fényereje valamiért durván egyenetlen lett.
Elmondhatjuk tehát, hogy hősünk gépével az elmúlt 2 hónapban nem sok jót csináltak, rosszat viszont annál többet. „Hát, akkor úgy néz ki, a cseregépünkön még mindig nem lesz fedlap cserélve.” — viccelődik Joe, majd megállapodnak abban, hogy személyesen viszi vissza a szervizbe a június óta használhatatlan masinát, s az asztalra csap, ha a szerviz be meri dobni a „bocsi, de a számítógép már nem garanciás” poént.
(folytatás)
),
December 11. Közel egy hónap telt el, azóta, hogy az Almárium megígérte, pár nap múlva kész a számítógép. Péter hősünk megunta a várakozást, s ismét iJoehoz fordult. Ezúttal arra kérte, szóljon „oda”, hogy „kicsit” igyekezzenek. Még aznap jön a válasz: „Cserélem a géped saját zsebből új fehérre, ha megfelel neked, vagy ráfizetéssel alura”. Főhősünk három nap gondolkodás után végül elfogadta az igen-igen nagylelkű ajánlatot, közben azonban — a sors iróniája, ugye — megjött a fél életét a szervizben töltő gép. Tizennyolcadikán Péter szalad a boltba, Joe mutatja a régi gépet, de az csak nem akar túljutni a kérdőjeles mappán. Úgy néz ki, 5. alkalommal is megy az Almárium-Pro Kft-be. Közben Joe rendeli az új angol billentyűs MacBookot.
2009-et írunk, egész pontosan január 16-át. Rövid email a MacBolttól: „Hétfőn megjön a fehér 2,1-es új MacBook. 15 órától tudod átvenni.” Történetünk szereplője a megadott időpontra meg is jelenik a boltban, Józsi épp az új gépét csomagolja ki, majd mutatja a régit is: „Visszajött ez is. Megnézzük mit csináltak vele?” „Nézzük” — hangzik Péter válasza. Mindketten meglepődnek, mert a gép elindul. Igaz, a kijelző még mindig foltos, a top case elszíneződött, de mindez nem érdekes. Megy. Félévnyi szervizelés után ez már eredmény. „Na, akkor melyiket kapom?” — kérdezi Péter mosollyal az arcán. „Nyilván az újat szeretnéd.” — válaszol viccesen Joe.
Ügyfélszolgálat sucks
Beküldve Hétköznapok, LOL, Számtech és Óhogyaza... kategóriában.
Történt a minap, hogy egyik ismerősék pistikesupportra hívtak, mert ugye “nem megy a net”. Az eset előtörténete kb. annyi, hogy a Tré-Com-nál csomagot váltottak, ezért új felhasználói nevet és jelszavat kaptak SMS-ben. Beírták, nem ment. Mégegyszer beírták, nem ment. Felhívták az ügyfélszolgálatot, ott lediktálták nekik exactly ugyanazt a két kódot, amit SMS-ben is megkaptak, mondván “ezzel tuti hogy menni fog”. Hát persze hogy nem ment.
Ekkor jöttem a képbe én. Elmentem hozzájuk, beírtam a kódokat. Nem ment. Ügyfélszolgálatot felhívtuk, a két kódot a telefonos csákónak visszaolvastuk. Azt mondja, ennek menni kell. Nem ment. Megkérdezte, nem írtuk-e nagybetűkkel, nem tettünk-e szóközöket valahova, nem ütöttük-e el? Mondom, hogy nem. Még egyelőre tudok gépelni. De a telefonos manusz csak erősködött, hogy tuti rosszul ütöttem be. Mondom, hogy nem.
Letettük a telefont.
Gondoltam egyet, s poénból megcseréltem a jelszót és a felhasználói nevet. És — tada.wav — ment.