Zeusz kicsit lemaradva reposztoltaa Logout egyik cikkét, amit én már akkor érdekesnek találtam, mikor megjelent; igaz, nem posztoltam ide. Most megteszem, mivel úgyis régen volt már mactérítő, igehirdető blogposzt, meg ma amúgy is olyan blogolós kedvem van.
Szal:
Kezdenek fogyni az érvek.
NE VEGYÉL MAC-ET, MERT AZ DRÁGA! Lófaszt.
Kurvajó cikk, és teljesen vállalhatóan objektív. Sajnos a hozzászólásokat most nincs időm elolvasni. Szóval tíz százalék a különbség az árakat tekintve. Nade felhasználói élményben, feltelepített szoftverben, szépségben és kézreállóságban mennyi? És mennyi időn belül hozza be a 25 ezer forintnyi különbséget annál, aki munkára használja? Egy legális vírusirtó kerülhet ennyibe? Ne vicceljünk, kérem. Ennyit a másfél-kétszeres árakról.
A vicc — amit Zeusz nem említ —, hogy a belinkelt Logout cikkben csak a hardvert + oprendszert számolják, ami PC oldalon igaz is. Mac oldalon viszont sokezer forint értékben jár hozzá még szoftver is. Out of the box.
Ja, és nem csilli-villi PC-t hasonlítanak, se nem márkás IBM meg mittudoménmit. Otthoni alkatrészekből összebarkácsoltat!
Elnézést kérek a repostért, de ezt muszáj. Davyd írása annyira megtetszett, hogy muszáj itt is megörökítenem. Elgondolkodtató.
Ha azt mondom valahol, hogy leginkább trance zenét hallgatok, szinte körbe röhögnek. Pedig az emberek nagyrésze nincs tisztában azzal, hogy mi is ez. Volt, akitől már megkaptam, hogy réteg zene az enyém. Ja, bocs… Biztos azért olyan “nehéz” 30000 embert összekaparni egy Trance Energyre. És ez csak egy a sok közül.
Az is zavar, hogy egy Disco’s Hit (a.k.a. Disco Shit — a név már maga egy vicc) bulin folyamatosan teltház és tömegnyomor van attól függetlenül, hogy folyamatosan ugyanazok a bugyuta, sablonos, változatosságtól, újdonságoktól és kreativitástól mentes zenék mennek. Nem, hogy hetekig, hanem hosszú hónapokig. Ez kell a népnek, látom, hallom. Ezzel szemben a Synergy 1 éves évfordulója, ahol Ton TB (alias Three Drivers On a Vinyl) és Mark Norman zenélt, összesen olyan 50 embert mozgatott meg. Méltó ünnep volt igaz? Biztos sok dolgot nem tudok, de talán ez volt az első nagy pofon azoknak, akik próbáltak itthon valamit létrehozni ezen a téren.
Az sem az igazi, hogy az emberek nem látják a fától az erdőt, nyitottság az új dolgok iránt talán egyenlő a nullával. Míg Tiëstoval gond nélkül meg lehet tölteni egy SYMA csarnokot, addig Paul van Dyknek ez talán félig sikerült. Arminnak tudjuk, hogy a Palace kinti része kicsi, idén kap is egy nagyobb táncteret a közönsége, de egyenlőre kérdéses, hogy végülis mennyien kíváncsiak rá. Viszont egy Markus Schulznak már nem valószínű, hogy nagyobb hely kell annál, amit pár százan meg tudnak tölteni. Ez a helyzet, ennél pedig csak rosszabbak vannak.
Amíg Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és lassan Romániában is egyre több fesztivál és elektronikus zenei buli szerveződik változatos line-uppal, addig itthon van X jól bejáratott név, akiket évente többször el lehet hozni. Az úgyis mind teltházas rendezvény lesz, szinte teljesen mindegy mennyit kérnek el a jegyekért. Kell ennél több? Minek új nevek, új koncepciók?
Néhány napja a ComputerWorld egy újságírója megírta a frankót: a Vista fényévekkel jobb az OS X-nél. A hírt a beszeljukMac is leközölte, ahol érkezett is rá százegynéhány komment, többé-kevésbé flame gyanúsak. De most az Appleblog írója, a magát egyszerűen csak a stevejobs nicknév mögé “bújtató” blogger leírta a saját véleményét az ügyben, mellyel — innen, a netman blog szerkesztőségéből jelezzük — teljesen egyetértünk.
Íme egy részlet, kiemelések tőlem:
Nagyon egyszerűen megfogható a két rendszer közti különbség. Természetesen sokkal több ismerősöm használ Windowst, mint OS X-et, hiszen én sem egy Mac-burokban élek. Sokaknak megfelel az XP vagy a Vista, sokan vannak, akik nem térnének át a Leopardra, de egy sincs köztük, aki szeretné az operációs rendszerét. Aki örömmel mesélné, hogy milyen finom apróságot vett észre a használat alatt. A Mac-es barátaim többsége viszont tényleg örül annak, amit az OS X-től kap, és itt most nem csak azokra gondolok, akik világ életükben az Apple gépeit használták, hanem azokra a korábban pc-t használó heavy userekre is, akik valamiért Macet vásároltak a közelmúltban. Szinte kivétel nélkül szeretik, amit kaptak.
(…)
És az öröm hiánya kihat egy rakás dologra. (…) Van is erre két remek példa: az új iChat meg a Time Machine. Előbbi lehetővé teszi, hogy a partner képernyőjén az én asztalom jelenjen meg, körülnézzen, együtt dolgozzunk rajta, utóbbi meg egy backup szolgáltatás. Egyik sem forradalmi termék abban az értelemben, hogy találkoztunk már hasonlókkal, a Windows évek óta kínál ilyen szolgáltatásokat.
Akkor miért említem? Azért, mert ezeket a szolgáltatásokat olyan formába öntötte az Apple, hogy a júzerek nemcsak használhatják, használják is őket. Szinte nincs olyan ismerősöm, aki tudná, hogy az MSN már évek óta kínálja az iChat újdonságát remote assistance néven, ahogy a backup szolgáltatások is régóta elérhetők Windowson, az Apple viszont mindezt olyan ízlésesen és egyszerűen oldotta meg, hogy a Leo-júzerek azonnal birtokba vették a funkciókat.
És ha most valaki előjönne a szokásos “de azért a júzer ikszpírienszért sokkal többet kell fizetni” szöveggel, arra ismét egy ComputerWorld-ös cikkel reagálnék: 2007 nyarán MacBook Pro 17″: 2800 dollár, hasonló teljesítményű Dell notebook: 3400 dollár. Tényleg drága, mi?
update: az általam is olvasott Zéblog írója, Zeusz is leírta véleményét az ügyben, igazán remek lett, ebből is idéznék egy kicsit, ha engeditek (de ha nem, akkor is ), kiemelések még mindig tőlem:
A bottom line (ami azért arcpirítóan kevésszer hangzik el a kommentek között) az az, hogy mindenki használja azt, ami a kezére áll, és ami a prioritásainak megfelel. Nyilván egy .Net fejlesztő mindennel és bármivel szemben a Windows PC-t fogja preferálni.
(…)
Két lehetőségem volt: brand PC és a Mac. Mivel megcsömörlöttem a Windowstól, és a hardware változatlanul nem érdekelt, ezért összegyűjtöttem rengeteg pénzt és vettem egy Macet. Nem, nem azért döntöttem így, mert ki akarok tűnni, vagy egyedi akarok lenni, vagy mert kúlnak tartom az alma logót a laptopom hátulján, vagy jelezni akarom, hogy igen, volt négyszáznyolcvanezer forintom egy laptopra. Vakmerő voltam, és a gyatra szerviztámogatás és a rengeteg csapda ellenére beleugrottam egy szürkeimportos gépbe. (…) Sokan eleve idiótának tekintik a macianokat, amikor meggyőződéssel állítják: szeretik a gépüket (effektíve azt a hardvert, amit használnak), vagy az OSX-et. Hogy lehet egy hardvermérnökök által összerakott fémdarabot, és/vagy szoftvermérnökök által összefércelt keretrendszert szeretni? — kérdezik. A válasz: nem tudom. Talán ugyanúgy, (…) ahogy az RS8-at szereti az autóbuzi Bazsó Gábor, vagy ahogy Orosz doktornak feláll egy 12 hengeres verda hangjától. Az ember nem tudja az okot, (én is értetlenül állok önnön érzelmeim előtt) csak kénytelen elismerni magának, hogy hát fátter, az van, hogy én is magam alá csurgattam, amikor először megnéztem a mozaikos képernyővédőt, vagy amikor rájöttem arra, hogy a Photo Booth (beépített webkamera) használatakor a szoft a képernyőt bevillantja “vaku” gyanánt. (…) Vagy amikor, vagy amikor. És pont ezek hiányoztak nekem a Windows XP alól. Ezek a kis beszarások, illetve gitáros szakterminológiával élve lick-ek. Énnekem ez a fontos. Mint ahogy másnak az önbehangolós gitártól áll fel, meg attól, hogy milyen jól néz ki egy Jackson Flying V feje, milyen zsír hangszíneket tud egy Korg X-3, milyen jó kormányfogása van egy Alfának, mennyire szépen van kidolgozva egy 1965-ben kiadott bélyeg, és a sor tetszőlegesen folytatható. Éljünk hát mink, “megszállottak” békében egymás mellett, és ne nevessük ki egymás stiklijeit. Illetve hát én már nem fogom, mert én is pont ugyanolyan csendesőrültke vagyok, aki történetesen egy mac fanboy.
Szeretem Zeusz stílusát, bármiről is ír, jó olvasni. Nem?
Trendsetter — vagyis a trendeket meghatározó. Leginkább ez a kifejezés illik az Apple-re szerepénél fogva, és ezért is kell foglalkoznunk vele, gondolkodnunk róla, rajonganunk és megszólnunk folyton. Lépései, termékei ugyanis, tetszik, vagy nem, nagy hatással vannak a számítógép-, a mobiltelefon- és a szórakoztatóelektronikai ipar mindennapjaira, és a fogyasztói kultúrára. Egy sor jó ötlet, mint láttuk, tőlük jött mostanában (még ha buktákkal vegyesen is), követőjük pedig számos — még akkor is, ha utánuk csinálni nehéz, és nem valami dicső dolog másodikként beállni a sorba. (Gondoljunk csak az érintős telefonok özönére, vagy a Microsoft zenelejátszójára, a Zune-ra.)
Hogy meddig tart a lendület, hogy meddig marad ez így, és mikor tör meg esetleg újra a hullám, nem tudhatjuk. Egyelőre azonban nagyon megy a szekér, és rendszeresen sikerül a kaliforniai Cupertinóban székelő cégnek újra meg újra elkápráztatnia minket valamivel. Mostanában egyenesen ez a legkevesebb, amit elvárunk tőlük, hogy azután vagy csorgó nyállal, vagy éppenséggel megvetően kritizálhassuk őket — vagy csak rohanjunk a boltba, hogy megvegyük a legújabb terméket. De ilyen ellentmondások nélkül nem is lenne igazi trendsetter egy trendsetter.
Iszonyú kemény munka áll a Keynote-ok mögött. Éjszakázások, anyázások, gyereksírás, idegi kiborulás… Nagyon durva Stevenek dolgozni. De maga a termék, amit kidobnak, olyan könnyed és lelkesítő. Amikor használod, úgy érzed, ez nyilvánvaló, hogy így kell csinálni, nem is érdemes másképp. Ez az amit tisztelek az Apple rendszerben. Work hard — Play hard!
I’m falling under your spell,
Can’t slow down,
I’m falling under your spell,
Feel so alive,
I’m falling under your spell,
Can’t slow down,
I’m falling under your spell,
Falling, falling, falling …
Steve Jobs pedig jól mondta: ők mérföldköveket raktak le. Lehet, hogy nem mindenki Mac-mániás, lehet, hogy nincs minden háztartásban Macintosh, és lehet, hogy nem ő a világ leggazdagabb embere, de lerakott három igen komoly mérföldkövet: az első Macintosh gépet, az iPodot és most az iPhone-t.
