Tegnap voltam Érsekújvárott. Kitüntettek, mert a 2007-es évben képviseltem a várost az Infoprog nevű IT versenyen, ahol egyébként második helyezést értünk el ifj. Hortai Feri barátommal.
Szóval mindezért kaptam egy emléklapot meg egy ilyet:
Nagy köszönet jár Hortai Ferenc tanár úrnak a felkészítésért!
(fyi: ő Feri édesapja)
Mától újra járok futni. Vicces szerkóban, fülhallgatóval a fejemen ezentúl minden este (sötéttel, hogy ne lássanak a pletykázó öregasszonyok) nyakamba veszem a váro a falut , és megkezdem a kemény fogyókúrát. A futást kiegészítendő beüzemelem a szobabiciklit, és egyéb érdekes tornagyakorlatok végzésétől sem riadok vissza. Reszkessetek zsírsejtek!
Ma a párkányi rokonaink (Hajni nénikém (és egyben keresztanyám), Zsolti báttyusom (és egyben keresztapám) és Rebeka unokahúgom) voltak nálunk így húsvét alkalmából. Beszélgettünk mindenféléről, ahogy az lenni szokott, aztán szóba jött, hogy Rebeka hamarosan középsulis lesz, s kéne neki egy laptop. Nézték a kínálatot a hazai Orange mobilszolgáltatónál, ahol 3G mobilnetet kínálnak + laptopot, mindezt 1100 Sk-ért havonta (3 éves a dolog, így jön bele 39 ezer Sk-ba). Általában nem szoktam javasolni senkinek, hogy telefonszolgáltatótól vásároljon számítógépet, de ezesetben kivételt teszek. Mindjárt kiderül, miért.
Három notebook közül lehet választani, egy Asus X50R, egy Asus X53L és egy Apple MacBook van a kínálatban. Szerintetek unokahúgomnak melyikre fáj a foga?
Naná, hogy az utolsóra. Igaz, hogy csak 80 GB HDD, 1 GB RAM, Combo drive, 2 GHz CPU, de tudjátok mennyire érdekli ez őt? Semennyire. Baromi szexi, van benne beépített kamera, Bluetooth, Wifi (802.11n; a másik 2 gépben csak g!) — ez a lényeg. Az igényeit tehát teljes mértékben kielégíti. Biztonságos, könnyen kezelhető oprendszer, szép elegáns fehér (amit szeretnek a csajok). Egyetlen hátránya, hogy nem tud magyarul az OS X. Bár állítólag már dolgoznak rajta, szóval ez is hamarosan megoldódik.
Szóval a lánynak egy ilyen kell. Naná, hogy helyeseltem a dolgot. Kapva az alkalmon mutattam is pár dolgot keresztanyáméknak, akiknek a 10 ezres laptop pont ugyanolyan mint a 50 ezres. Laptop mint laptop.
Megmutattam az Exposét , Dashboardot, Front Row-t, Photo Booth-ot, és egy Leopard screensavert, aminek létezéséről Dewlától tudok, és baromi jó. Hűen mutatja, hogy mennyire részletesen figyelnek a dolgokra. Íme egy videó a képernyővédőről (négyszeresen felgyorsítva), ami képes pl. az iPhoto library-dben lévő képekből ilyet kreálni (ahogy azt a videón is teszi az enyémekből):
Azért is emeltem ki ezt a képernyővédőt, mert jól mutatja a különbséget. Azt, amit el akarok juttatni mindenkinek, hogy lássák, mitől (is) éri meg Apple gépet vásárolni. Nem, ez nem marketing szöveg, nem fizetnek érte, hogy ilyeneket mondjak (bár nem lenne rossz, bevallom ), csak látom, amit látok:
Miközben a Front Row-t és ezt a képernyővédőt néztük, előjöttek a csodálkozások, “Jé, nem is igaz, hogy ez már 5 éve volt!”, “De jó!”, “Amazt is muti meg!” és hasonlók. Ugyanezek a képek már XP-n is ott voltak a Pictures könyvtárban, de a kutya nem vette elő őket. Ki akart szenvedni a Windows kép- és faxnézegetővel, he? (Senki.) De amikor ilyen köntösben van tálalva, azonnal érdekel mindenkit. ÉS EZ AZ, testvéreim, amihez ROHADTUL ÉRTENEK annál a büdös almás vállalatnál! Még a keresztanyám is elámult rajta, pedig őt aztán egyáltalán nem hatja meg a technika…
Ofkorz, szóbajött az iPhone is. Méghozzá anyám hozta szóba: “Óh, hát 10 ezres telefont akar hozatni Amerikából…”. Rebeka kérte, hogy mutassam meg az anyjának (aki lemaradt volna: Rebeka = Hajni és Zsolti lánya = unokahúgom), mit tud a ketyere. Még szerencse, hogy István barátom posztolt anno egy videót a blogjára, amin Handrás mutogatja az iPhone-ját. Nah, ezt “levetítettem” nekik, és sorra hallottam keresztanyámtól a “Hát ez nagyon jó!”, “Beszarás!”, “Őrület!” és hasonló mondatokat azoknál a részeknél, mikor Handrás a képre zoomol, lapozgat közöttük, netezik, videót néz és ébresztőórát állít be… Ismétlem: Hajnit egyáltalán nem érdekli a technika.
Végül engedjétek meg, hogy e posztot 2 idézettel zárjam:
A legmegdöbbentőbb az volt, amikor Eszter szülei (…) teljesen rálelkesedtek az iPhone-ra, és végignéztek róla vagy 300 képet, hihetetlenül élvezték, ahogy újjal lehet lapozgatni, zoomolni a képeket. (…) És itt a lényeg az, hogy örömmel és élvezettel nyúltak az eszközhöz, és egyből tudták kezelni! Ha ez a készülék egy modern Windows Mobile eszköz lett volna, akkor a beszélgetés kimerült volna az új telefon száraz featúráinak ismertetésében, majd megállapítottuk volna, hogy a technika hogy fejlődik.
A PC-használóknak pedig csak annyit üzenek, ha kíváncsiak arra, hogy a Windows hogyan fog kinézni néhány év múlva, vessenek egy pillantást a Leopardra.
(Forrás: a CHIP magazin 2008 márciusi számában megjelent “XP vs. Ubuntu vs. Leopard vs. Vista” összehasonlító tesztje, 42. oldal. Összesítésben egyébként a Leopard nyert, csupán hardver és szoftver támogatási képességiben előzte meg őt az XP.)
Konklúzió: aki értékeli az effajta dolgokat, annak nem szabad nem Apple terméket vásárolnia, különben sanyarú, szenvedéssel teli mindennapjai lesznek. Akinek ez nem fontos, az ne vegyen almás cuccot.
Béke.
Mindemellett, barátaim, ezentúl nem lesznek olyan blogbejegyzés, melyekben másokat buzdítok Mac (vagy bármilyen más Apple termék) vásárlására. Ez a poszt sem olyan. Csak saját tapasztalatokat írok majd le, megosztom Veletek gondolataimat, érzéseimet, gondjaimat, jó és rossz dolgokat egyaránt. Szép napot, és kellemes Húsvétot!
Ma, életemben először állítottak meg zsaruk. Lassan két éve van jogsim (rohadtul nem sok idő, mindegy, nem ez a lényeg), de e 2 év alatt ma volt először, hogy ellenőriztek.
A vicc az egészben az, hogy nem voltam bekötve , de le se szarták. Szégyellem magam, és most hozzám vághattok mindent, incl. a vastag csomós gerendát és a strandpapucsot is, DE falun belül ritkán szoktam feltenni. Szemét disznó vagyok, aki így kockáztatja saját és más embertársai életét, de nem szoktam, na.
A lényeg, hogy ezt le se szarták. Kérték a jogsit, meg a kocsi papírjait, majd elköszöntünk egymástól. Mindvégig a biztonsági öv ott lógott mellettem.
Értetek már ilyet?
Itt jegyezném meg, hogy ez a fokozott ellenőrzés egyébként azóta divat, mióta nincs határ. Valahol foglalkoztatni kell a volt határőröket.
Ma XT barátomat akartam felhívni telefonon (egész konkrétan egy Sony Ericsson K510i-n). Belementem a kontaktlistába, már épp ráakartam nyomni a Call-ra a neve felett, erre elfehéredik a kijelző, 30 másodpercig úgy marad, és restartol a telefon. Másodszor is megpróbálkoztam a feladattal, de az eredmény ugyanez lett. Mérges lettem, és kiszedtem az aksit a telóból, majd visszaraktam, bekapcs, és ment.
Ja, de mégis: Nem csak tandíj, de kórházi napidíj és vizitdíj se lesz. (E kettő azonban engem nem igazán érint.) Mefi röviden, velősen egy képben foglalta össze a dolgot:
(Bár nem kértem tőle engedélyt a kép közlésére, remélem nem haragszik meg. )
Mi az a GTD? Az angol “Getting Things Done” kifejezésből származik, ennek rövidítése. Magyarul kb. annyit tesz, “Elérni, hogy készen legyenek a dolgok”. Ezt az egészet David Allen találta ki, s abban rejlik forradalmisága, hogy — az összes egyéb hasonló módszertől eltérően — David csoportokba gyűjti a tennivalókat, mégpedig három féle csoportosítási módszer alkalmazásával.
Lehet, hülyén hangzik, de mindenki alkalmazza valamilyen szinten ezen tudomány (?) elveit. Gondolj csak a listára, amit magaddal viszel a boltba, hogy tudd, mit kell megvenni. Mindannyian készítünk jegyzeteket, to-do listákat. Ezekben rejlik a GTD lényege, megfűszerezve egy kis rendre való törekvéssel.
Legyen mindig a szemed előtt, mit kell tenned. Pontról pontra, valamilyen szempont szerint csoportosítva, fontossági sorrendben. A lényeg: találd meg a megfelelő alkalmazást (de egy darab papír is elég), ahova mindig leírod, mit kell tenni, és onnan kihúzod, ha végeztél vele.
Windows-os korszakomban volt egy határidő naplóm, abba beírtam, mikor hova miért kell menni, mit kell ott csinálni stb. Emellett, ha valami nem volt időhöz kötve, akkor azt a mobilomba írtam. Előnye volt, hogy a mobilban lévő írások mindig kéznél voltam, azonnal láttam őket, és a naplót is magammal vihettem bárhova. Hátránya: nem volt digitális, ezáltal a javítás macerás volt (“hopp, egy hét múlva lesz a találkozó; ja nem, mégse, 2 hét múlva lesz”), firkálgatás lett a vége az egésznek.
Mikor elkezdtem blogolni, megismerkedtem az iCal-el (“Péter, ő itt iCal; iCal, ő itt Péter”), és elkezdtem használni. A naplót felváltotta az iCal, a mobilos írásokat pedig beírtam az iCal to-do listájába. Adtam nekik prioritást, egyéb infókat, blabla. A naptáras részét a mai napig használom, nagyon hasznos, hisz szinkronizálható a telómmal, így ha akarom, a gép és a telefonom is figyelmeztet, ha van valami. A to-do része azonban nem jött be. Belezavarodtam a sok prioritás beállítgatásba. Nekem ez túl bonyolult, arról nem is beszélve, hogy sosem volt előttem, mit kell csinálni.
Váltottam. Jött a Tasko. Ez egy webes projekt. Baromi egyszerű elven alapszik. Mintha papírra írnád a dolgaid, a teendőid. Ha kész van, egy kattintással kihúzod a listából. Ez nagyon jó volt. Előny ugye, hogy baromi egyszerű, s hogy mindig látom magam előtt a teendőket. Hátránya, hogy kell hozzá állandó netes hozzáférés.
Itt persze gyors’ megjegyzem, létezik ennek egy offline verziója, TaskPaper-nek hívják, azonban ez pénzbe kerül. Annyit nekem jelenleg nem ér a GTD, hogy fizessek érte. Talán majd egyszer.
Erről a webes alkalmazásról egyébként Wyctimtől hallottam, meg úgy általában a TXT alapú GTD-ről is. Nagyon megfogott. Egyszerű, gyors, hatékony. Eddig bevált.
Már odáig jutottam, hogy külön kis alkalmazást kreáltam a Taskonak Fluiddal. Egy gondom akadt vele kapcsolatban: megváltoztatták az oldal elrendezését, és fix szélességűvé vált a lista. Ez nagyon nem tetszett. A képernyő felét képes elfoglalni az alkalmazás.
Megint váltottam. Az elv marad: listát fogok írni baromi egyszerű felírom-és-ha-kész-kitörlöm módszerrel, de nem a Taskoba, hanem az OS X alap jegyzetprogramjába — és most tessék megkapaszkodni —, a Stickiesbe!
Nem kell hozzá böngésző, se Fluid, sem netkapcsolat. Csak írom, írom, írom, aztán meg törlöm, amint kész. Nem kihúzom és aztán törlöm. Egyből törlöm.
Szóval, összegezve: iCal-t használom a határidős dolgokhoz, amik nem kell, hogy a szemem előtt legyenek; maradjanak csak szépen a háttérben, és figyelmeztessen — akkor, amikora én állítom —, hogy ide meg oda kell menni, ezt és azt meg kell csinálni a Hottyívjákéknál. Emellett Stickies van, benne a to-do lista.
És most boldog vagyok. Mindig tudom, mit hogyan kell csinálnom. Már csak csinálni kell.
Ha ezt a bejegyzést valaki is végigolvassa, már megérte megírnom. Ha meg valaki ezért fogja elkezdeni menedzselni az életét, duplán megérte.
