Ma délután 18 óra 18 perckor az előre meghatározott szándék teljes hiányával Rotate barátoméknál egy live show-t rögtönöztünk. Legfőbb célunk azon személyek szórakoztatása volt, akik ezt a streamet önszántukból hajlandóak voltak nézni. (Egyidőben összesen 11 darab ilyen embert mutatott a számláló.) Nekik köszönjük, hogy jelen voltak.
A műsorban többek közt élőben kapcsoltuk telefonon Dunakesziről Hadi Krisztiánt, ettünk vacsorát, megismerhettük Rotate nevelőapját, és még sok egyebet is csináltunk jól. Ha vagy olyan elvetemült, a teljes közel két és félórás adást is megtekintheted, bár ez részünkről nem ajánlott.
Az ok pedig, amiért ezt felhoztam, nem más, mint az alábbi kép, amit a már említett Krisztián barátunk lőtt a szobájában. Híresek lettünk, na:
István taggelt meg ezzel a blogok közt futótűzként terjedő jópofa játékkal. Lényege, hogy 10 kérdésre kell válaszolni csak a kiválasztott előadód dalcímeit felhasználva. (Én úgy döntöttem, nálam az álnevek alatt kreált produkciók is játszanak.)
Tizennyolc óra ötvennyolc perc van, én pedig itt gépelek a párkányi vasútállomás várótermében. Elvileg a vonaton kéne ülnöm Budapest felé zötyögve, de nem ezt teszem. Nem ezt teszem, mert a Párkányba tartó (szlovák) vonatom tíz perc késéssel érkezett szülőfalumba, s mire ide (Párkányba) értünk, a Nyugatiba menő (magyar) vonatom már nagyjából Szobon járt. Szobon járt, pedig csak 5 percet kellett volna várnia. De nem tette. Nem tette!
Miért nem? Tavaly szeptemberben megszüntették az oly kényelmes, Érsekújvártól Budapestig közlekedő egyenes járatokat, s most már nincs mód átszállás nélkül közlekedni lakhelyem és Budapest között. Ennek se láttam értelmét, mert kb. annyira számít innovációnak, mint a MacBook billentyűzetéről lehagyni a numerikus funkciókat, de oké. Elnéztem. Na de hogy még arra sem képes a két szorosan egymáshoz igazított vonat, hogy késés esetén bevárják egymást… Gáz. Ezt nevezik megbízható közlekedési formának 2009-ben? Ezért a megbízhatóságért, meg azért a hatalmas nagy tisztaságért, ami a vonatokon uralkodik, kérnek el egyre nagyobb összegeket?
Hogy egyik tanult blogger kollégámat idézzem, a vasúti társaságok illetékes dolgozóinak hátsó feleit szeretném kényeztetni. Bakancstalppal.
2008 november másodika. Az a nap, amikor hősünk gépe negyedik alkalommal kerül szervizbe, és az a nap, amikor ez a bizonyos szerviz ígéretet tesz, hogy max. 1-2 hét alatt kijavítanak minden egyes hibát.
Hősünk ez idő tájt nagyon nyugodt volt, már-már rutinosan kezelte a helyzetet, azonban hatodikán véletlenül a kezébe akadt hányatott sorsú gépének Jótállási jegye, melyen emberünk az apróbetűs részre lett figyelmes: „Ha a termék a jótállás időtartama alatt több, mint három alkalommal szorul a jótállás hatálya alá tartozó javításra, akkor Ön jogosult a készülék cseréjét kérni.”
Történetünk szereplőjének se kellett több, azonnal küldött egy üzenetet a viszonteladójának, melyben kérte gépének cseréjét. Joe (gyk: a viszonteladó) forwardolta is az üzenetet felsőbb szintre, ahonnan az „igyekszünk minél hamarább megjavítani a gépet” választ kapta.
November 14-e van. Csörög az iPhone. Péter Dávid úr, az Almárium ügyintézője hív. Ígéretet tesz, hogy néhány nap múlva kész a számítógép. Eltelik egy hét. Semmi. Hősünk Majoros Miklóshoz, a magyar Apple képviselet vezéréhez fordul, akitől még aznap kap is választ: „Az inkriminált mondatot sajnálatosan egy hibás fordítás alapján szerepeltetjük a garancia levélen.”
„Gyenge kibúvó,” — gondolta magában emberünk — „és különben is, miért kéne, hogy engem érdekeljen, honnan van a mondat?!” A gondolatból aztán egy válaszmail lett, melyre Majoros úr sosem válaszolt…
December 11. Közel egy hónap telt el, azóta, hogy az Almárium megígérte, pár nap múlva kész a számítógép. Péter hősünk megunta a várakozást, s ismét iJoehoz fordult. Ezúttal arra kérte, szóljon „oda”, hogy „kicsit” igyekezzenek. Még aznap jön a válasz: „Cserélem a géped saját zsebből új fehérre, ha megfelel neked, vagy ráfizetéssel alura”. Főhősünk három nap gondolkodás után végül elfogadta az igen-igen nagylelkű ajánlatot, közben azonban — a sors iróniája, ugye — megjött a fél életét a szervizben töltő gép. Tizennyolcadikán Péter szalad a boltba, Joe mutatja a régi gépet, de az csak nem akar túljutni a kérdőjeles mappán. Úgy néz ki, 5. alkalommal is megy az Almárium-Pro Kft-be. Közben Joe rendeli az új angol billentyűs MacBookot.
2009-et írunk, egész pontosan január 16-át. Rövid email a MacBolttól: „Hétfőn megjön a fehér 2,1-es új MacBook. 15 órától tudod átvenni.” Történetünk szereplője a megadott időpontra meg is jelenik a boltban, Józsi épp az új gépét csomagolja ki, majd mutatja a régit is: „Visszajött ez is. Megnézzük mit csináltak vele?” „Nézzük” — hangzik Péter válasza. Mindketten meglepődnek, mert a gép elindul. Igaz, a kijelző még mindig foltos, a top case elszíneződött, de mindez nem érdekes. Megy. Félévnyi szervizelés után ez már eredmény. „Na, akkor melyiket kapom?” — kérdezi Péter mosollyal az arcán. „Nyilván az újat szeretnéd.” — válaszol viccesen Joe.
Némi papírmunka, merevlemez- és dobozcsere után hősünk az új gépével távozott a boltból. Még kérdés, miért ajánlja mindenkinek a MacBoltot?
Az ünnepek alatt egy kis pihenőt tartottam. Nem írtam blogbejegyzést, nem tanultam vizsgákra, ha úgy tetszik, nem csináltam semmi értelmeset. Még a Google Reader-t se nézegettem naponta. Olyannyira semmit nem csináltam, hogy még a nagy ünnepi zabálásokat is kihagytam. Megmondom, nem volt könnyű — mert ugye a fogyókúrázás sosem az —, de a körülöttem lezajló nagy karácsonyi kajapusztítás csak nehezítette. Mindegy, túléltük. Aztán kicsit szomorkás lettem pár napra néhány (itt most nem részletezett) dolog miatt, de szerencsére jött a szilveszteri buli, sok régen nem látottismerőssel, ami ismét életkedvet injektált belém.
Közben földrajzi hazám pénznemet váltott. Koronáról Euróra. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki, az élet nem állt meg, de azért fura látni az „alacsony” árakat meg az € szimbólumot mögöttük. Ja, és új pénztárcát kell majd beszereznem a sok aprónak, ugyanis míg Koronából a 20-as már papírpénz volt, Euróból csak az 5-ös az (melynek értéke ~150 Sk). Ugye érezzük, miért…
Hm, miről kéne még írnom?! Ja igen, 2009-es tervek, fogadalmak, miegymás. Őszintén szólva, nem vagyok a fogadalmak híve, nem azért szoktam megtenni/nem megtenni valamit, mert „megfogadtam”… Ezért például teljesen biztosak lehettek benne, hogy jövőre idén is el fogok járni bulikba, szeretnék kijutni a Balaton Sound Festre is (a tavalyi több ismerősömnek is felbecsülhetetlen élmény volt), a sulival kapcsolatban még meglátom, mi lesz. Azt hiszem kéne egy társ, egy kiskutyát is készülünk venni, és fogynom is kéne pár kilót.
Megyek is, és nyomok pár fekvőt. (nagyonizmosvagyokszmájli)
Történetünk 2008. március 31-én kezdődött, amikor is hősünk (aki nyilván én vagyok) nagyon apró repedésekre lett figyelmes a fél éves Apple márkájú laptop számítógépe hátulján, s mivel a viszonteladója honlapján olvasott erről a hibáról, s arról, mit érdemes ilyenkor csinálni, megtette a szükséges lépéseket: értesítette a viszonteladót (iJoe személyében), aki azonnal meg is rendelte a szükséges hátlapot.
Teltek, múltak a hetek, mígnem 3 hónappal (!) később, június 30-án meg is érkezett az alkatrész. Hősünk (aki még mindig én vagyok) másnap (Rudi barátjával együtt) le is utazott Budapestre kocsival, hogy a gépet a szervizbe elvigye. A szervizben egy kedves hölgy azt mondta nekik, ott kell hagyni a számítógépet, majd másnapra kész is.
Így is lett. Másnap hát emberünk visszavonatozott a masináért, majd úton hazafele használatba is vette azt. „Remek!” — kiáltott fel, mikor meglátta a fényesen csillogó újszagú fehér hátlapot. Mikor Esztergom városában a vonatról leszállt, úgy döntött, meglátogatja a Párkányban élő keresztszüleit, hogy megmutassa nekik az új színében tündöklő gépét. Meg már amúgy is régen látta őket, na. Mikor azonban majd’ egy órás gyaloglás után a nénikéjének mutatni akarná a gépet, az nem kapcsolt be. Egy mappa kezdett villogni a képernyőn, rajta egy kérdőjellel. „Mi a fene?” — kérdezte emberünk saját magától, hisz’ ilyet még sose látott azelőtt. Nem kicsit lett ideges.
Hazaérve az első dolga volt, hogy édesanyja számítógépén egy böngészőt nyitva a beszeljukmac.com honlap fórumát keresse fel. „Nem látja a vinyót, nyomd le az Alt-ot induláskor!”, „PRAM reset!”, „Ha egyik se segít, akkor bizony elromlott a vinyó.” — ezek a hozzászólások valahogy nem sok jót sejtettek, de üsse kő, hősünk csinált PRAM resetet, nyomva tartotta az Altot, de a gép csak nem indult. „Nabasszus! Bekrepált a hárdiszk. Már csak ez hiányzott!” — sóhajtozott, mélyen belül persze tudva, hogy azért fontos adat nem veszhetett el, hála a Time Machine-nek.
Ezzel a lendülettel történetünk szereplője egy újabb emailt írt Józsinak (aki még mindig a viszonteladó, ugye), aki konstatálta, hogy hát nagy valószínűséggel tényleg a merevlemez lesz a ludas, de ha van biztonsági mentés (márpedig van), akkor nincs ok aggodalomra, a lemezt garanciában cserélik, amennyiben valamikor emberünk beugrik vele hozzá.
Így is történt. Történetünk szereplője bevitte a gépet a MacBolt.hu boltjába, ahol Józsi és csapata megállapította, hogy a lemeznek kutya baja, hiszen azt áthelyezve más Mac-be, az elindul. „Hmm, akkor mi lehet a gond?!” — töprengett emberünk magában. „Valószínűleg a SATA vezérlő a bűnös. Mivel az része a hátlapnak, a szervizesek ezt is cserélték, s valószínűleg rosszat tettek vissza.” — szólalt meg Joe. Ezzel a megállapítással senki sem tudott vitatkozni, így a gépet ismét a szervizbe kellett küldeni. A munkalapra sejtelmesen felkerült egy „Nagy valószínűséggel a SATA vezérlő a rossz” felirat, hősünknek pedig a bolt egy cseregépet biztosított a szervizelés idejére, ami a törvény szerint nem a bolt, hanem a szerviz kötelessége lenne. Lenne…
Augusztus 11-ét írunk, egy hónap telt el a másodszori szervizbe szállítás óta. A gép megérkezett a boltba mint tökéletesen működő laptop. Hősünk elment érte, visszavitte a cseregépet, megkapta a sajátját, ami végre ment. Öröm, boldogság, tánc, mulatság.
Három nap sem telik el, s a gép lefagy. „Hö?” — néz meredten maga elé emberünk, mikor ezt látja, s ráismer a tünetre, de valahol mélyen bízik benne, hogy ez most nem az, ez most nem lehet az. Restart, kérdőjeles villogó mappa ikon, email írás iJoe-nak, sok-sok anyázás (a szerviz fele címezve, természetesen), meg minden ami kell. Hősünk gépe ismét a szervizben, a cseregép — úgy néz ki — nem akar megszabadulni emberünktől.
2008. október 31-e, péntek van. Egy rövid email jön Józsitól: „Szia, megjött a MacBook az Almáriumból”. Hétfőn hősünk rohan a boltba, hogy végre átvegye az összesen több mint 3 hónapig szervizben heverő gépét. Vissza is kerül a már picit poros gépbe az akksi, a merevlemez és a RAM-ok, de az már a boot hangig sem jut el. Fekete képernyő, álló ventilátor, semmi reakció. A boltban megfagy a levegő, majd egyszer csak: „Biztos jó RAM-okat tettük vissza?” — kérdi Joe, de a kérdést igazából saját magának szegezi, majd emberünk minőségi Kingston memóriamoduljait két gyári Apple-félére cseréli. A gép még mindig nem indul. „Hmm, csak nem az egyik RAM slot romlott el?!”, majd kihúzza az egyik RAM modult, s a gép elindul. Egészen a merevlemez keresésig, ahol megint bedobja a kérdőjeles mappás manővert. Mindeközben figyelmesek lesznek még valamire: a kijelző fényereje valamiért durván egyenetlen lett.
Elmondhatjuk tehát, hogy hősünk gépével az elmúlt 2 hónapban nem sok jót csináltak, rosszat viszont annál többet. „Hát, akkor úgy néz ki, a cseregépünkön még mindig nem lesz fedlap cserélve.” — viccelődik Joe, majd megállapodnak abban, hogy személyesen viszi vissza a szervizbe a június óta használhatatlan masinát, s az asztalra csap, ha a szerviz be meri dobni a „bocsi, de a számítógép már nem garanciás” poént.
Történt a minap, hogy egyik ismerősék pistikesupportra hívtak, mert ugye “nem megy a net”. Az eset előtörténete kb. annyi, hogy a Tré-Com-nál csomagot váltottak, ezért új felhasználói nevet és jelszavat kaptak SMS-ben. Beírták, nem ment. Mégegyszer beírták, nem ment. Felhívták az ügyfélszolgálatot, ott lediktálták nekik exactly ugyanazt a két kódot, amit SMS-ben is megkaptak, mondván “ezzel tuti hogy menni fog”. Hát persze hogy nem ment.
Ekkor jöttem a képbe én. Elmentem hozzájuk, beírtam a kódokat. Nem ment. Ügyfélszolgálatot felhívtuk, a két kódot a telefonos csákónak visszaolvastuk. Azt mondja, ennek menni kell. Nem ment. Megkérdezte, nem írtuk-e nagybetűkkel, nem tettünk-e szóközöket valahova, nem ütöttük-e el? Mondom, hogy nem. Még egyelőre tudok gépelni. De a telefonos manusz csak erősködött, hogy tuti rosszul ütöttem be. Mondom, hogy nem.
Letettük a telefont.
Gondoltam egyet, s poénból megcseréltem a jelszót és a felhasználói nevet. És — tada.wav — ment.
2008. július 1-én hátlapcserére vittem a gépem az Almáriumba. Harmadikán hazahoztam. Nem indult.
Visszavittem. Egy hónap alatt sikerült megjavítani. Elhoztam. Most három napig ment. Ma már megint nem megy.
Lassan egy éves lesz, s addig a pillanatig, amíg az Almáriumba nem került, semmi baja nem volt. Azóta folyton csak a gond van vele.
Csak egy kérdésem lenne: mi a jófrancot csináltak a gépemmel?
Tegnap voltam Érsekújvárott. Kitüntettek, mert a 2007-es évben képviseltem a várost az Infoprog nevű IT versenyen, ahol egyébként második helyezést értünk el ifj. Hortai Feri barátommal.
Szóval mindezért kaptam egy emléklapot meg egy ilyet:
Nagy köszönet jár Hortai Ferenc tanár úrnak a felkészítésért!
(fyi: ő Feri édesapja)
Ma a párkányi rokonaink (Hajni nénikém (és egyben keresztanyám), Zsolti báttyusom (és egyben keresztapám) és Rebeka unokahúgom) voltak nálunk így húsvét alkalmából. Beszélgettünk mindenféléről, ahogy az lenni szokott, aztán szóba jött, hogy Rebeka hamarosan középsulis lesz, s kéne neki egy laptop. Nézték a kínálatot a hazai Orange mobilszolgáltatónál, ahol 3G mobilnetet kínálnak + laptopot, mindezt 1100 Sk-ért havonta (3 éves a dolog, így jön bele 39 ezer Sk-ba). Általában nem szoktam javasolni senkinek, hogy telefonszolgáltatótól vásároljon számítógépet, de ezesetben kivételt teszek. Mindjárt kiderül, miért.
Három notebook közül lehet választani, egy Asus X50R, egy Asus X53L és egy Apple MacBook van a kínálatban. Szerintetek unokahúgomnak melyikre fáj a foga?
Naná, hogy az utolsóra. Igaz, hogy csak 80 GB HDD, 1 GB RAM, Combo drive, 2 GHz CPU, de tudjátok mennyire érdekli ez őt? Semennyire. Baromi szexi, van benne beépített kamera, Bluetooth, Wifi (802.11n; a másik 2 gépben csak g!) — ez a lényeg. Az igényeit tehát teljes mértékben kielégíti. Biztonságos, könnyen kezelhető oprendszer, szép elegáns fehér (amit szeretnek a csajok). Egyetlen hátránya, hogy nem tud magyarul az OS X. Bár állítólag már dolgoznak rajta, szóval ez is hamarosan megoldódik.
Szóval a lánynak egy ilyen kell. Naná, hogy helyeseltem a dolgot. Kapva az alkalmon mutattam is pár dolgot keresztanyáméknak, akiknek a 10 ezres laptop pont ugyanolyan mint a 50 ezres. Laptop mint laptop.
Megmutattam az Exposét , Dashboardot, Front Row-t, Photo Booth-ot, és egy Leopard screensavert, aminek létezéséről Dewlától tudok, és baromi jó. Hűen mutatja, hogy mennyire részletesen figyelnek a dolgokra. Íme egy videó a képernyővédőről (négyszeresen felgyorsítva), ami képes pl. az iPhoto library-dben lévő képekből ilyet kreálni (ahogy azt a videón is teszi az enyémekből):
Azért is emeltem ki ezt a képernyővédőt, mert jól mutatja a különbséget. Azt, amit el akarok juttatni mindenkinek, hogy lássák, mitől (is) éri meg Apple gépet vásárolni. Nem, ez nem marketing szöveg, nem fizetnek érte, hogy ilyeneket mondjak (bár nem lenne rossz, bevallom ), csak látom, amit látok:
Miközben a Front Row-t és ezt a képernyővédőt néztük, előjöttek a csodálkozások, “Jé, nem is igaz, hogy ez már 5 éve volt!”, “De jó!”, “Amazt is muti meg!” és hasonlók. Ugyanezek a képek már XP-n is ott voltak a Pictures könyvtárban, de a kutya nem vette elő őket. Ki akart szenvedni a Windows kép- és faxnézegetővel, he? (Senki.) De amikor ilyen köntösben van tálalva, azonnal érdekel mindenkit. ÉS EZ AZ, testvéreim, amihez ROHADTUL ÉRTENEK annál a büdös almás vállalatnál! Még a keresztanyám is elámult rajta, pedig őt aztán egyáltalán nem hatja meg a technika…
Ofkorz, szóbajött az iPhone is. Méghozzá anyám hozta szóba: “Óh, hát 10 ezres telefont akar hozatni Amerikából…”. Rebeka kérte, hogy mutassam meg az anyjának (aki lemaradt volna: Rebeka = Hajni és Zsolti lánya = unokahúgom), mit tud a ketyere. Még szerencse, hogy István barátom posztolt anno egy videót a blogjára, amin Handrás mutogatja az iPhone-ját. Nah, ezt “levetítettem” nekik, és sorra hallottam keresztanyámtól a “Hát ez nagyon jó!”, “Beszarás!”, “Őrület!” és hasonló mondatokat azoknál a részeknél, mikor Handrás a képre zoomol, lapozgat közöttük, netezik, videót néz és ébresztőórát állít be… Ismétlem: Hajnit egyáltalán nem érdekli a technika.
Végül engedjétek meg, hogy e posztot 2 idézettel zárjam:
A legmegdöbbentőbb az volt, amikor Eszter szülei (…) teljesen rálelkesedtek az iPhone-ra, és végignéztek róla vagy 300 képet, hihetetlenül élvezték, ahogy újjal lehet lapozgatni, zoomolni a képeket. (…) És itt a lényeg az, hogy örömmel és élvezettel nyúltak az eszközhöz, és egyből tudták kezelni! Ha ez a készülék egy modern Windows Mobile eszköz lett volna, akkor a beszélgetés kimerült volna az új telefon száraz featúráinak ismertetésében, majd megállapítottuk volna, hogy a technika hogy fejlődik.
A PC-használóknak pedig csak annyit üzenek, ha kíváncsiak arra, hogy a Windows hogyan fog kinézni néhány év múlva, vessenek egy pillantást a Leopardra.
(Forrás: a CHIP magazin 2008 márciusi számában megjelent “XP vs. Ubuntu vs. Leopard vs. Vista” összehasonlító tesztje, 42. oldal. Összesítésben egyébként a Leopard nyert, csupán hardver és szoftver támogatási képességiben előzte meg őt az XP.)
Konklúzió: aki értékeli az effajta dolgokat, annak nem szabad nem Apple terméket vásárolnia, különben sanyarú, szenvedéssel teli mindennapjai lesznek. Akinek ez nem fontos, az ne vegyen almás cuccot.
Béke.
Mindemellett, barátaim, ezentúl nem lesznek olyan blogbejegyzés, melyekben másokat buzdítok Mac (vagy bármilyen más Apple termék) vásárlására. Ez a poszt sem olyan. Csak saját tapasztalatokat írok majd le, megosztom Veletek gondolataimat, érzéseimet, gondjaimat, jó és rossz dolgokat egyaránt. Szép napot, és kellemes Húsvétot!
December 11. Közel egy hónap telt el, azóta, hogy az Almárium megígérte, pár nap múlva kész a számítógép. Péter hősünk megunta a várakozást, s ismét iJoehoz fordult. Ezúttal arra kérte, szóljon „oda”, hogy „kicsit” igyekezzenek. Még aznap jön a válasz: „Cserélem a géped saját zsebből új fehérre, ha megfelel neked, vagy ráfizetéssel alura”. Főhősünk három nap gondolkodás után végül elfogadta az igen-igen nagylelkű ajánlatot, közben azonban — a sors iróniája, ugye — megjött a fél életét a szervizben töltő gép. Tizennyolcadikán Péter szalad a boltba, Joe mutatja a régi gépet, de az csak nem akar túljutni a kérdőjeles mappán. Úgy néz ki, 5. alkalommal is megy az Almárium-Pro Kft-be. Közben Joe rendeli az új angol billentyűs MacBookot.
2009-et írunk, egész pontosan január 16-át. Rövid email a MacBolttól: „Hétfőn megjön a fehér 2,1-es új MacBook. 15 órától tudod átvenni.” Történetünk szereplője a megadott időpontra meg is jelenik a boltban, Józsi épp az új gépét csomagolja ki, majd mutatja a régit is: „Visszajött ez is. Megnézzük mit csináltak vele?” „Nézzük” — hangzik Péter válasza. Mindketten meglepődnek, mert a gép elindul. Igaz, a kijelző még mindig foltos, a top case elszíneződött, de mindez nem érdekes. Megy. Félévnyi szervizelés után ez már eredmény. „Na, akkor melyiket kapom?” — kérdezi Péter mosollyal az arcán. „Nyilván az újat szeretnéd.” — válaszol viccesen Joe.
Mindegy, túléltük. Aztán kicsit szomorkás lettem pár napra néhány (itt most nem részletezett) dolog miatt, de szerencsére jött a 
) is megkapja.
Ügyfélszolgálat sucks
Beküldve Hétköznapok, LOL, Számtech és Óhogyaza... kategóriában.
Történt a minap, hogy egyik ismerősék pistikesupportra hívtak, mert ugye “nem megy a net”. Az eset előtörténete kb. annyi, hogy a Tré-Com-nál csomagot váltottak, ezért új felhasználói nevet és jelszavat kaptak SMS-ben. Beírták, nem ment. Mégegyszer beírták, nem ment. Felhívták az ügyfélszolgálatot, ott lediktálták nekik exactly ugyanazt a két kódot, amit SMS-ben is megkaptak, mondván “ezzel tuti hogy menni fog”. Hát persze hogy nem ment.
Ekkor jöttem a képbe én. Elmentem hozzájuk, beírtam a kódokat. Nem ment. Ügyfélszolgálatot felhívtuk, a két kódot a telefonos csákónak visszaolvastuk. Azt mondja, ennek menni kell. Nem ment. Megkérdezte, nem írtuk-e nagybetűkkel, nem tettünk-e szóközöket valahova, nem ütöttük-e el? Mondom, hogy nem. Még egyelőre tudok gépelni. De a telefonos manusz csak erősködött, hogy tuti rosszul ütöttem be. Mondom, hogy nem.
Letettük a telefont.
Gondoltam egyet, s poénból megcseréltem a jelszót és a felhasználói nevet. És — tada.wav — ment.