Tudom, rég nem írtam már, bocsánat érte. A kommentekre is megpróbálok válaszolni minél hamarább, de most van egy projekt, amin dolgozgatom, plussz futkosok a hivatalokba, sz’al van dolgom elég. De nem erről akarok most írni.
A Mac-felhasználó és/vagy rajongó olvasóim figyelmét szeretném felhívni Angelday posztjaira. Két nappal ezelőtt írt egyet, melyben 5 konkrét kéréssel fordul az Apple Magyarország felé. Tegnap kicsit utánaolvasott dolgoknak és megírta a folytatást. Ha megengeditek, idéznék belőle:
Éppen ezért szomorú szájízzel, de azt kell mondanom, hogy tök oké, amit korábban megírtam, de semmi hatása nem lesz semmire. Az Apple Inc.-nek ma Magyarország csak egy olyan export partner, aki “lehív némi mennyiséget”. Talán a jövőben majd elveszik a jogokat az itteniektől, aztán megcsinálják az Apple Magyarország Kft-t és akkor kinti vezényletre történnek majd sztenderdizált dolgok. Ebben az értelemben aztán geci mindegy, hogy az itthoni vezérigazgatót Massimonak, vagy Chastannak hívják-e, nem fognak tudni csinálni semmit.
Mindez után pedig arra buzdít, hogy fogjunk össze, kedves magyar Mac userek, és csináljunk valamit azért, hogy legyen Magyarországon iTunes Music Store, iPhone és magyar OS X.
“Indulunk, mint zúgó vihar” kezdeményezéssel ketten is bereggelték a domaint, és felajánlották az ÜGYNEK. Semmi perc alatt összedobunk neki egy site-ot “lengyel mintára”. Persze annál több és jobb lesz. Például én nyilatkozni fogok, hogy
EGY ÉVI JÖVEDELMEM ADOM A MAGYAR ITUNES STORE FELÁLLÍTÁSÁÉRT.
Csak legyen baze, és tudjunk vásárolni legálban! És ez még nem minden! NYUGODT ERŐ!
Szóval HAJRÁ! Mindenben támogatom az ötletet. Komolyan hiszem, hogy csak így lehet elérni valamit. És, ha kitartóak leszünk, el is érjük, amit kell (lásd: lengyelek is elérték). Naív vagyok?
update: Wyctim is aktivizálta magát
és létrehozott egy “We want the real Apple to Hungary” Facebook csoportot. Aki fészbúkozik és szívén viseli a magyar Epöl helyzet alakulását, csatlakozzon!
update2: mostmár van WeWantAppleHungary.com is, meg AppleHungary.com is. 