Mióta iPhone user vagyok, keresem azt progit, amivel kiválthatnám a Sony Ericsson telefonok (számomra) killer appjét, a Code memo-t.
Idővel annyi hitel- és bankkártyám gyülemlett fel (de sajnos csak kártya, pénz nem 
), hogy már nem bírom megjegyezni a PIN kódokat. Sőt, van hogy a netről gyorsba’ kell rendelni valamit, de épp nincs nálam a VISA, így nem tudom az ellenőrző kódot, a kártyaszámot, semmit.
Nah, ezt a problémát oldja meg Michele Balistreri ingyenes iPhone programja, a Cards.
Az app korlátlan mennyiségű kártya adatait tudja tárolni, s mindezt 256 bites kódolásban teszi. Egy kártyához megadható a neve, a típusa (bank- vagy hitelkártya), a száma, érvényessége, hitelkártya esetén a hátulján található háromjegyű ellenőrzőkód, s természetesen a PIN kódja(i). (Továbbá olyan dolgok is, mint a bank ügyfélszolgálatának telefonszáma, weboldala, ilyesmik…)
Ahogyan azt már az ilyen progiktól megszokhattuk, ezekhez az adatokhoz csak egy fő jelszó (ún. “master password”) megadása után férhetünk hozzá, a PIN és ellenőrzőkódokat azonban akkor sem mutatja meg alapból. Azok megtekintéséhez rajta kell tartanunk a kódot helyettesítő csillagokon az ujjunkat, ezzel akadályozva meg azt, hogy valaki csak úgy véletlenül rápillantson, s meglássa a kódot mondjuk az ATM automata előtt ácsorogva. Micsoda zseniális ötlet!
Ajánlom mindenkinek, akinek 2-nél több kártyája van, s szeretné az adatait biztonságosan magánál tartani.
És akkor most már véglegesen búcsút mondhatok a Sony Ericssonnak: 
Nyissuk meg az előbb telepített PwnageTool-t. Járjuk el a program utasításai szerint.
)
Ügyfélszolgálat sucks
Beküldve Hétköznapok, LOL, Számtech és Óhogyaza... kategóriában.
Történt a minap, hogy egyik ismerősék pistikesupportra hívtak, mert ugye “nem megy a net”. Az eset előtörténete kb. annyi, hogy a Tré-Com-nál csomagot váltottak, ezért új felhasználói nevet és jelszavat kaptak SMS-ben. Beírták, nem ment. Mégegyszer beírták, nem ment. Felhívták az ügyfélszolgálatot, ott lediktálták nekik exactly ugyanazt a két kódot, amit SMS-ben is megkaptak, mondván “ezzel tuti hogy menni fog”. Hát persze hogy nem ment.
Ekkor jöttem a képbe én. Elmentem hozzájuk, beírtam a kódokat. Nem ment. Ügyfélszolgálatot felhívtuk, a két kódot a telefonos csákónak visszaolvastuk. Azt mondja, ennek menni kell. Nem ment. Megkérdezte, nem írtuk-e nagybetűkkel, nem tettünk-e szóközöket valahova, nem ütöttük-e el? Mondom, hogy nem. Még egyelőre tudok gépelni. De a telefonos manusz csak erősködött, hogy tuti rosszul ütöttem be. Mondom, hogy nem.
Letettük a telefont.
Gondoltam egyet, s poénból megcseréltem a jelszót és a felhasználói nevet. És — tada.wav — ment.