Tizennyolc óra ötvennyolc perc van, én pedig itt gépelek a párkányi vasútállomás várótermében. Elvileg a vonaton kéne ülnöm Budapest felé zötyögve, de nem ezt teszem. Nem ezt teszem, mert a Párkányba tartó (szlovák) vonatom tíz perc késéssel érkezett szülőfalumba, s mire ide (Párkányba) értünk, a Nyugatiba menő (magyar) vonatom már nagyjából Szobon járt. Szobon járt, pedig csak 5 percet kellett volna várnia. De nem tette. Nem tette!
Miért nem? Tavaly szeptemberben megszüntették az oly kényelmes, Érsekújvártól Budapestig közlekedő egyenes járatokat, s most már nincs mód átszállás nélkül közlekedni lakhelyem és Budapest között. Ennek se láttam értelmét, mert kb. annyira számít innovációnak, mint a MacBook billentyűzetéről lehagyni a numerikus funkciókat, de oké. Elnéztem. Na de hogy még arra sem képes a két szorosan egymáshoz igazított vonat, hogy késés esetén bevárják egymást… Gáz. Ezt nevezik megbízható közlekedési formának 2009-ben? Ezért a megbízhatóságért, meg azért a hatalmas nagy tisztaságért, ami a vonatokon uralkodik, kérnek el egyre nagyobb összegeket?
Hogy egyik tanult blogger kollégámat idézzem, a vasúti társaságok illetékes dolgozóinak hátsó feleit szeretném kényeztetni. Bakancstalppal.
December 11. Közel egy hónap telt el, azóta, hogy az Almárium megígérte, pár nap múlva kész a számítógép. Péter hősünk megunta a várakozást, s ismét iJoehoz fordult. Ezúttal arra kérte, szóljon „oda”, hogy „kicsit” igyekezzenek. Még aznap jön a válasz: „Cserélem a géped saját zsebből új fehérre, ha megfelel neked, vagy ráfizetéssel alura”. Főhősünk három nap gondolkodás után végül elfogadta az igen-igen nagylelkű ajánlatot, közben azonban — a sors iróniája, ugye — megjött a fél életét a szervizben töltő gép. Tizennyolcadikán Péter szalad a boltba, Joe mutatja a régi gépet, de az csak nem akar túljutni a kérdőjeles mappán. Úgy néz ki, 5. alkalommal is megy az Almárium-Pro Kft-be. Közben Joe rendeli az új angol billentyűs MacBookot.
2009-et írunk, egész pontosan január 16-át. Rövid email a MacBolttól: „Hétfőn megjön a fehér 2,1-es új MacBook. 15 órától tudod átvenni.” Történetünk szereplője a megadott időpontra meg is jelenik a boltban, Józsi épp az új gépét csomagolja ki, majd mutatja a régit is: „Visszajött ez is. Megnézzük mit csináltak vele?” „Nézzük” — hangzik Péter válasza. Mindketten meglepődnek, mert a gép elindul. Igaz, a kijelző még mindig foltos, a top case elszíneződött, de mindez nem érdekes. Megy. Félévnyi szervizelés után ez már eredmény. „Na, akkor melyiket kapom?” — kérdezi Péter mosollyal az arcán. „Nyilván az újat szeretnéd.” — válaszol viccesen Joe.
Ügyfélszolgálat sucks
Beküldve Hétköznapok, LOL, Számtech és Óhogyaza... kategóriában.
Történt a minap, hogy egyik ismerősék pistikesupportra hívtak, mert ugye “nem megy a net”. Az eset előtörténete kb. annyi, hogy a Tré-Com-nál csomagot váltottak, ezért új felhasználói nevet és jelszavat kaptak SMS-ben. Beírták, nem ment. Mégegyszer beírták, nem ment. Felhívták az ügyfélszolgálatot, ott lediktálták nekik exactly ugyanazt a két kódot, amit SMS-ben is megkaptak, mondván “ezzel tuti hogy menni fog”. Hát persze hogy nem ment.
Ekkor jöttem a képbe én. Elmentem hozzájuk, beírtam a kódokat. Nem ment. Ügyfélszolgálatot felhívtuk, a két kódot a telefonos csákónak visszaolvastuk. Azt mondja, ennek menni kell. Nem ment. Megkérdezte, nem írtuk-e nagybetűkkel, nem tettünk-e szóközöket valahova, nem ütöttük-e el? Mondom, hogy nem. Még egyelőre tudok gépelni. De a telefonos manusz csak erősködött, hogy tuti rosszul ütöttem be. Mondom, hogy nem.
Letettük a telefont.
Gondoltam egyet, s poénból megcseréltem a jelszót és a felhasználói nevet. És — tada.wav — ment.