Ha léteznek modern kori polihisztorok, Robi barátunk biztosan egy közülük. Mindamellett, hogy főállásban a gyógyszeriparban tevékenykedik, és szabadidejében előszeretettel tervezget, még mixelgetni is van ideje.
Ezen hobbijának gyümölcseit már régóta osztja meg podcast formájában is, és rendre valami jót süt ki minden szettjéből. Ami viszont érdekes, hogy ma útjára indított egy teljesen új és egyedülálló koncepció köré épített webes projektet, a stro-b.com-ot. A deal a következő: Támogatod őt, ebből ő zenét vásárol, elegendő zeneszám esetén pedig összekever egy egyórás mixet, amit szabadon letölthetővé tesz a weblapon, mindemellett minden egyes pénzmozgást fillérpontosan vezet és közzétesz.
Szerintem ügyes kísérlet. Ha egy ilyen weblap meg tud élni a magyar körülmények közt (ahol az emberek fele a 79 centes iPhone szoftvert is warezolja), akkor, azt hiszem, bármi.
Én személy szerint sok sikert, és sok bejövő forintot kívánok! (Ne feledjétek, nem elinni fogja a pénzt, csak és kizárólag zenét vásárol rajtuk.)
Én már vettem egy zeneszámot Robinak. És Te?






