Egyik havernál voltam, nevezzük Attilának. Egy lassan 3 éves AMD Sempron 1,6 GHz procival, 80 giga winyóval és 192 megabájt rammal (!) felszerelt gépe van nekije. A többi adat nem érdekes. A megvételkor volt feldobva rá egy iKszpé, azóta az van volt. Képzelheted, milyen lehet egy XP (és úgy egyáltalán egy Windows) 3 év használat után. Pontosan olyan, amilyennek képzeled. Negyed óra, míg a Skype + MSN kombó elindul, és hasonló finomságok.
Első nap:
Tegnapelőtt megkért, hogy segítsek neki — mert nem vágja a témát — feltenni, újratelepíteni a Windows-t.
Igen ám, de nekem nem volt semmilyen külső adattároló egységem, amire az adatait átmenthettük volna. Egy MyBook van, de a HFS+ fájlrendszerrel asszem sokra nem megy a redmondi ördög. Úgyhogy azt találtam ki (segített benne XT
), hogy a PC-ben lévő 300 gigás SATA lemezt (amin két partíció vagyon, egyik üres) fogom elvinni hozzá, és majd szépen megoldjuk a dolgot.
Itt jött a következő bibi: mint kiderült, a gépe nem támogatja a SATA lemezeket. Erre Pathó Bálint kolléga (itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bejelentsem: ő egy MacBook Pro vásárlásán gondolkodik
) azt az ötletet adta, hogy próbáljuk meg feltelepíteni a SATA driver-t floppyról és a Win telepítőlemezről. Persze ez már fel volt. Király.
Második nap:
Nem maradt más hátra, mint elhozni hozzánk az ő 80 gigás (P)ATA lemezét, és itt átmásolni a dolgokat. Hoppá, áljunk meg egy pillanatra, ez így túl egyszerű, nemde? Hát persze.
Az történt ugyanis, hogy elhoztuk a cuccot, de nem tudtunk másolni, mert védve voltak a könyvtárak. Király. Mehettünk vissza hozzájuk, egy órán keresztül szüttyögött a gép a hozzáférési biszbaszok állítgatásával, mire csak-csak kész lett.
Fel hozzánk, minden bemásol, vissza hozzájuk, XP telepít (“Izgalmas új külső” screen sokszori megtekintése, melynek szövegét ha éjjel 2-kor felrángattok az ágyból, akkor is elszavalom), vissza hozzánk, adatok visszamásol, vissza hozzájuk, winyó visszaszerel, winamp és hasonlók telepítése. Nagyon leegyszerűsítve ennyi a sztori. Két darab félnapot vett el az életemből, és Attila életéből is.
Mi ebből a tanulság? Jól jegyezd meg: az, hogy feltepítettél már X gépre Y mennyiségű Windows-ot, nem jelenti azt, hogy nem tud megszopatni.
Ja, tök más:
Plastikjózsi megvette a JézusFónját. Hivatalos átvétel (és rengeteg geek téma, megfűszerezve egy kis nörd “tánccal”) @ Plastiknation 4. Irigylem a srácot egy icipicit, na. ![]()
A Plastik media ezekben a pillanatokban 





