Ugye emlékszünk még az októberi BTC8 bulira, ahol Schulz pörgette a korongokat? Hát persze hogy emlékszünk. Felejthetetlen volt. De nem csak nekünk. Egy október 22-én készült videóinterjúban (amit ma találtam a fórumon) ugyanis Markus elmondja, milyen csodás is a magyar közönség, és mennyire jó is volt az a buli.
A YouTube mélylinkelő technikáját kihasználva nézzük meg most ezt együtt attól a másodperctől, ahol a riporter Budapestről kezdi faggatni a mestert:
„Az év bulija”, „Beszarás”, „Ömézing”, „Markus az ISTEN!” és hasonló jelzős szerkezetű megjegyzésekkel illetik a BTC bulik eddig talán legjobbikát azok, akik ott voltak. S tudjátok mit, az a helyzet, hogy én sem tudok semmi rosszat írni róla.
Kezdjük ott, hogy a buli előtt volt egy kis before party egy bizonyos Glob nevű helyen, majd onnan az ezer éve nem látott ismerősökkel bevettük a helyszínt. A hely nagyon fullos: tükrök mindenhol, a mennyezeten fotelben fejjel lefelé „ülő” bábuk, nagyon jó hangcucc, hasonlóan zsír légkondi, egy seggrészeg DJ cimbora , de ami mindent vitt, az a férfi WC. Beszarás, de a piszoárok felett plazmatévén beszól egy szexi szőke csaj, hogyaszongya „Szia, hmmm, így még nem láttalak, de szimpi vagy nekem. Ha gondolod, kinn a bárnál megtalálsz.” Ez kész!
Na de térjünk a lényegre: a zenére. Mikor megérkeztünk a helyre, Inpieces tolta a jobbnál jobb trackeket. Meg kell hagyni, igazán fincsi warmuppot sikerült összehoznia. Inpy zenéje alatt fedeztük fel, hogy a VIP szektorban bulizik Myon, Marcus Schössöw, „Schössöwné” Nifra és később Shane 54 is.
Az est legfontosabb embere, Markus Schulz időre megérkezett a pultba, ahol egy picit még tökölt a laptopjával* (technikai részletek a poszt végén), amivel a rádiós felvétel készült, így egy kis késéssel kezdett az egyik új zenéjének, a The New World-nek (ez lesz egyébként a Transmission 5 buli hivatalos himnusza is) zsír új remixével. Hát nem kicsit szólt nagyot, nah.
Az est során felcsendült még természetesen az egyik Sia számból, a Buttons-ből készített új remixe is (IMÁDOM! ), tolta a Chakalakát (hatalmas zene!), a For Your Love-ot (gyönyör!), az új Without You Near remixet ( ), és volt egy Full Tiltin is, ami buliban gyilkos!
Külön említésre méltó egy régi klasszikus, a Cass & Slide - Perception egy új (talán Markus Schulz?!) remixe. Hatalmas volt!
Nem sorolom tovább a számcímeket, get see™ nagy szettet tolt, ez a lényeg. Akit meg érdekel a zaj, úgyis hallgatni fogja november 6-án este a DI.fm-et. Amin viszont én mindig meglepődöm, hogy mennyire energikus figura ez az ember. A budapesti buli előtti este Londonban, azelőtti este pedig Macedóniában játszott, s még a ‘pesti bulira is annyi energiája maradt, hogy végigtombolta, -ugrálta, -tapsolta saját szettjét. Kész.
Schulz után Atish és Fairy, azaz a Poleposition (magunk között csak Paul Pozition ) folytatta a veretést. Szettjük alatt Schulz lejött a tömegbe fotózkodni meg ilyenek. Én is beálltam a sorba, de ideje már nem maradt „rám”, viszont kedves volt, mikor meglátott a Markusos pólómban, rajta a saját aláírásával — odaintett és kacsintott egyet.
Már mikor épp távozni akartunk, Poleék szettje véget is ért, így hát semmiről nem maradtunk le.
Egyetlen negatívumként csupán azt tudom felhozni, hogy a szépen megtervezett jegyet nem lehetett megtartani, így aláíratni Markusszal se. Ezt picit sajnáltam.
Röviden: Ritka tökéletes buli volt. Várjuk a BTC9-et!
* Technikai részletek geekeknek:
Markus egy 15 hüvelykes MacBook Pro számítógéppel rögzítette a Global DJ Broadcast World Tour budapesti adását. A gépen 10.5 Leopard oprendszer futott, melyet 3x, azaz háromszor (!) kellett újraindítani, mire felismerte a Focusrite Saffire típusú Firewireös külső hangkártyát (köszi Reb!), melyet Schulz eközben finoman de magabiztosan ütögetett. A felvételért az Ableton Live felelős. A közönség hangja a mikrofonokból és a szett a keverőből két külön sávra rögzítődött. Ja, és Schulznak saját maga a wallpaperje — nagy az egó.
A bejegyzésben látható fotókat köszönjük Balázsnak, a videót pedig Frenky87-nek.
Tegnap elbackupoltam minden fontos cuccomat a PC egyik HDD-jére (igazából hazudok, mert ezekben a percekben — mikor ezt írom — is backupol a SuperDuper másolódnak a cuccok át), és közben találtam rajta sok érdekes dolgot, amiknek létezéséről már meg is feledkeztem. Többek közt 2 videót, Armin és MarkusPalace-os fellépéséről. E két videóból most én kreáltam egyet (igen, iMovie-val ) és átnyújtom Nektek megtekintésre. Két nagyon-nagyon jó bulit elevenít fel bennem e 2 videó, amiken ott voltam. Íme:
A videóban elhangzó számok pedig a következőek:
Armin van Buurentól:
(miután lekeverte az előtte játszó Blake Jarrell utolsó számát) 00:43 Dash Berlin - Till The Sky Falls Down (dub mix) 01:28 Ilse DeLange - The Great Escape (Armin van Buuren remix) 01:52 Vincent De Moor - Fly Away (Cosmic Gate remix) 03:17 Rex Mundi vs. Ronski Speed - The Perspective Space (Markus Schulz mashup) 04:02 Wandue Project - King of My Castle (Sander van Doorn’s vocal remix)
Markus Schulztól: 05:11 Rex Mundi vs. Ronski Speed - The Perspective Space (Markus Schulz mashup) 06:33 Markus Schulz vs. Chakra – I Am (original mix)
Ha jól tudom, mindkét videót Dexter készítette. Köszönjük neki ezúton és így utólag is.
Keresés
Névjegy
Jelenleg a blog • netman • sk blog, markus-schulz címke archívumát böngészed.
Hírcsatornák
Iratkozz fel a blog • netman • sk hírcsatornájára, és a legfrissebb bejegyzéseket a hírolvasódba kapod!
Bírod a zenét? Iratkozz fel a Matt P Music Podcast adásokra!
Érdekelnek napi apró-cseprő dolgaim? Kövess a Twitteren is!