Kobak írásán felbuzdulva tegnap este elkezdtem használni az I Love Stars nevű programocskát és egyben kinulláztam az iTunes zenegyűjteményem csillagozásait (értsd: az összes eddig értékelt zenémtől elvettem az összes csillagát) és elkezdtem teljesen elölről. A lényegi dolog itt az, hogy egy előre pontosan meghatározott, egyértelmű rendszert építsünk fel a csillagozásra. Mert ugye mi dönti el egy számról, hogy 3 vagy 4 csillagos? Nem elég a hasracsapás, pontos leírás kell, ami szerint bármikor azonnal behatárolható egy adott zene minősége.
Természetesen az emberi tényező nem hanyagolható el, azaz
- mindenkinek más tetszik (de mivel ez most rólam szól, csak én vagyok az érdekes
), - az aktuális hangulattól is sok minden függ (pl. a Pearl Jam nevű banda Black című számát lehet, hogy most csak 3-asra értékelném, de mikor valamiért szomorúbb vagyok 5-ös lenne),
- idővel minden változik (emlékszem, egy éve mennyire nem tetszett a Rank 1 duó és Jochen Miller közös nótája, az And Then…, de ma már bejön),
de mikor értékelünk, próbáljunk a lehető legszubjektívebbek maradni. Gondoljunk bele, szeretni fogjuk-e egy év múlva is mondjuk a No More Alone-t? Ha a válasz igen, 5 csillag. Ha nem, akkor legjobb esetben is csak 4 csillagot kaphat.
Íme az én kis értékelő listám:
Nem kapnak csillagot a még meg nem hallgatott zenék, a „majd egyszer be kell csillagozni” zenék, a live- vagy stúdiómixek, rádióműsorok, podcastek és a mixalbumok. (Bármennyire is jó lehet egy ASOT vagy egy GDJB, nem adok neki csillagot. Csak mert.)
Egy csillagot kapnak azok a zenék, melyeket nem szívesen hallgatok meg (vagy csak nagyonnagyonnagyon ritkán kapok rájuk kedvet), de egy jó album részei, és kitörölni nincs szívem őket. Ilyen általában akkor fordul elő, ha csak egy, nagyonmaximum kettő ilyen szám van egy albumon. Ha az album fele hallgathatatlan, a szar zenék mennek a kukába, és nem érdekel, hogy nem lesz teljes a kollekció.
(Néhány példa: Armin van Buuren & Sean Tyas - Intricacy, Paul van Dyk feat. Jessica Sutta - White Lies)
A legnehezebb kategória. Nehéz megmondani ugyanis, mi az, ami már nem olyan rossz, ugyanakkor még nagyon messze van a tökéletestől. Ebben a kategóriában van a legkevesebb zeném, már csak azért is, mert — ha csak nem egy nagyon jó album részei, — a rossz zenéket törlöm. Általában úgy szoktam jellemezni az ide tartozó számokat, hogy „egész jó, de nem fogott meg”.
(Néhány példa: Paul van Dyk - In Between, Sander van Doorn - Dozer)
„Ez jó szám!” Ha csak ennyit mondok egy zenére, nem többet, valószínűleg ebbe a csoportba tartozik. Jól felépített, kellemes számok vannak itt, amelyek annyira azért nem férkőztek közel a szívemhez, mint néhány társuk, de semmiképpen sem törölnivaló kategória. Néha jó meg-meghallgatni őket.
(Néhány példa: Armin van Buuren & DJ Shah feat. Chris Jones - Going Wrong, Markus Schulz - Spilled Cranberries, Ronski Speed - Overfloat)
Nagy zenék. Nagyon tetszenek, de nem biztos, hogy örökké imádni fogom őket. A csillagozás pillanatában mindenesetre nagyon bejönnek. (A legjobbjai később 5 csillagossá is előléphetnek.) Ebben a kategóriában van a legtöbb zeném.
(Néhány példa: Wippenberg - Chakalaka, Tritonal feat. Cristina Soto - Walk With Me, Markus Schulz feat. Anita Kelsey - On A Wave, Moonbeam & Tyler Michaud feat. Fisher - Love Never Dies)
Zseniális, örökzöld darabok, amiket nem lehet megunni.
(Néhány példa: BT - Mercury and Solace, Above and Beyond - Good For Me, Markus Schulz - Without You Near, Armin van Buuren feat. Ray Wilson - Yet Another Day)
Ha pedig ezek után még mindig akad olyan zene, ami valamiért két kategória között kell hogy kapjon helyet, az I Love Stars-szal félcsillagokat is oszthatok.
Első lépésben a kiválasztott zenét behúzom az 
Csak egy 
