A(z) "barát" címke archívuma

Honnan ismered? Hát a netről!

István: Ismered netmant, nem?
Amiel: Persze… hisz blogja van.

Érdekes dolog ez az internet. Főleg a magamfajta nördnek, aki napjai számottevő részét a gép előtt tölti. Általában a neten izélek valamit, ami néha olvasás, tanulás. Van, hogy a napi hülyeségeimet vetem SMS hosszúságú üzenetekbe, van, hogy az annál lényegesen hosszabb gondolataimat írom le ebbe a blogba. Olyan is előfordul, hogy csak úgy beszélgetek ismerősökkel. Avagy ismeretlenekkel. Ismerős ismeretlenekkel. Olyanokkal, akiket még az életben nem láttam. Nem tudom, milyen a mimikájuk, fogalmam sincs, milyen a hangjuk, de valamiért ismerősöknek tekintem őket. Olyanoknak, mintha minden nap találkoznánk. Hiszen találkozunk is, csak épp nem személyesen.

Vicces dolog az ilyen, s elgondolkodtató, hogy meggyorsult ez az egész dolog. Édesanyám mesélte, hogy kiskorában levelezett (értsd: klasszikus postai levélben) egy ukrajnai lánnyal. Egy idő után a levelezés valamiért abbamaradt, s soha többet nem hallott róla, mígnem egy éve megkereste. Azóta emaileznek!

Ez egy sztori. Számottevő, fontos sztori, mert egyedi és — akkori szemmel nézve — „nagy cucc”. Ma már ez mindennapos. Olyanokkal beszélgetünk, akiket nem ismerünk, s nagy részüket sose fogjunk megismerni. Ráadásul tesszük mindezt személyes kapcsolat nélkül.

Nem tudom, miért írok a témáról, s nem is igazán tudom, hová fogok kilyukadni, sőt az se biztos, hogy ki fogok. :) Mindenesetre érdekes, hogy egy tőlem tizen kilométerre lakó srácot hamarabb ismertem meg a netről, mint személyesen. Mondhatnám közhelyesen, hogy „ez a 21. század”, és tényleg. Ennek a blognak (e poszt írásakor) RSS-en keresztül 118 olvasója van, akiknek legalább a 80%-át nem ismerem személyesen, mégis nem egyet közülük ismerősnek tekintek. Ott van pl. ez az Andy srác, akivel két éve tervezzük, hogy beülünk valahova egy sörre. Egyszer majd csak összejön. :)

De említhetnék még sok nevet. Suicid, wyctim, stro-B, krys, and the list goes on and on. Sőt, ha már itt tartunk, egy egész raklapnyi embert ismerhettem meg a volt TranceTream.FM fórumából, a Propono nevű designközösségből, ill. e blog kapcsán. Aztán nem szabad kifelejtenem az olyan szósölnetvörköket sem, mint a Plurk vagy a Twitter. A Plurkről ismerem pl. Niót, aki — mint kiderült — Zozee (egy TranceTream fórumos) exbarátnője, és wildgica volt osztálytársa. Ja hogy honnan ismerem Gicát? Egyszer wyctim részegen tweetelt valami ilyesmit: „ez a wildgica de jó nő”. :D Hogy wyctimet honnan ismerem? Passz. (Bírtad követni?!)

Egyszerű példámból is látható, hogy míg anyámnak egyetlen távoli baráti kapcsolata volt (ami akkoriban talán több is volt, mint a megszokott), én a számát sem tudom megmondani azoknak, akiket így ismeretlenül ismerek. Hogy ez jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga.

(A posztban szereplő nevek listája nem teljes. Elnézést azoktól, akiket kihagytam, de szerettek volna szerepelni, ill. azoktól is, akik nem szerettek volna szerepelni, de bekerültek. :) )

Breaking: Rudi blogol!

Bréking hír, elsőként itt adatik hírül, miszerint: Csiba csibar Rudolf blogol. Innen, a netman blog szerkesztőségéből (mert ezt most ilyen menő duma, lol) kívánunk sok sikert hozzá, s jelezzük, feliratkoztunk a feed-jére, ezzel egyidőben a blogrollban is helyet kapott.

Rudiról annyit kell tudni, hogy középsuli óta jóbarátom, Mac rajongó (nagyon-nagyon régóta :) ) és felhasználó, geek (egészséges értelemben), zenerajongó és még sok minden más. Talán az ő írása jobban tükrözi a személyiségét:

Aki még nem ismerne, annak hadd mutatkozzam be. Csiba Rudolf becsületes nevem, a. k. a. csibar. Jelenleg egy nagyszombati egyetemen hallgatok (mint a sír… :D ) informatikát. (…) Leginkább az IT világából fogok meríteni, azon belül Apple Macintosh, ugyanis kábé sok éve ( :D ) vagyok Mac fan. Persze muszáj megosztanom Veletek tapasztalataimat, a történteket is, mert nem mindennapi, ami manapság megy a világban. Nem beszélve Szlovákiáról, ahol élek. Továbbá majd biztosan előrukkolok design/formatervezéses/tipós témákkal. Néha beugrik egy zene/party review is, mert a zene is közel áll a szívemhez.

Hajrá! ;)

Holnap buli!