Rotate - Live @ Equinox 5, Clubbing Complex, Érsekújvár (2009. május 8.)

Clubbing Complex. A hely, ami kapcsán már megfogadtam, csak akkor megyek oda, ha megfelelően nagy és érdekes nevet hoznak el. Hát, pár hónapja Krisztián barátom (a.k.a. Rotate) meghívást kapott a klubtól egy estére, így nem volt kérdés, nekünk is ott a helyünk.

A szűk baráti körrel kocsival nagyjából nyitásra érkeztünk a helyre. Nem meglepő módon a kommersz zenétől hangos Discoteque teremben már akkor is elég sokan voltak. Ennek ellenére (meg azért, mert kevés dolog van, amit jobban utálok attól a zenétől) mi a szemben lévő Club Zone terem felé vettük az irányt, ahol épp az Equinox partisorozat rezidense, Mathias Wolf játszott. Ami poén volt, hogy elvileg warmuppolnia kellett volna, mégis olyan zenéket játszott olyan tempóban, hogy főműsorszámnak is elment volna. :)

Eljött az éjfél, Rotate csapott a lovak közé, s most hű volt „azt játszom, amit szeretek” ígéretéhez. Végig vérbeli Rotate-hangzást (értsd: plafonleszakítós zenéket) kaptunk az arcunkba. A nép pedig — meglepő módon — tűrte és megkockáztatom, még élvezte is. Buli közben írtam a tracklistet (kocka-e vagyok?), amit itt screenshotolva adnék közre.

A bulin nem készült videó, se azt megelőzően promóvideó, mint a múltkor, de a hanganyag rögzítésre került, s aki tegnap este 11-kor a PureSound.FM-et hallgatta, az első egy órát már hallotta is. Aki lemaradt, még mindig feliratkozhat a Monthly Rotation Podcastra, ahol hamarosan szintén fenn lesz az adás van a teljes másfél órás szett, illetve — még egy lehetőség: — a mix Krisztián honlapjáról is letölthető. A klub honlapján szétnézve pedig még partyfotókat is találhatunk.

A kemény zenék kedvelőinek kötelező darab.

6 Hozzászólás


  1. Gravatar 1 XT69

    ámen :)
    kis finomitás… én jelentkeztem náluk pár hónapja, és kb 2 hete visszajeleztek, hogy jó lenne ha ráérnék :)
    még szép hogy ráértem :)

  2. Gravatar 2 B6

    azért az is belekerülhetett volna, hogy a két legnagyobb “partiarc”, nevezetesen B10 és B6 is részt vett az eseményen…

  3. Gravatar 3 csibar

    és nem csak B10, B6, hanem B+ :D egyébként nájszos volt, valóban leszakadt a plafon! még több ilyet :P

  4. Gravatar 4 nferenc

    Hallgattam puresound-on, NAGYON NAGY! lehessenmátőteni’!!!

  5. Gravatar 5 netman

    Frissítettem a posztot, mert kikerült néhány partyfotó a klub honlapjára, valamint a mix is tölthető már a podcastból, ill. Rotate honlapjáról is.

  6. Gravatar 6 nferenc

    xsession-pro befigyel! :)

Te mit gondolsz?