Magyar-szlovák kapcsolatok

Tizennyolc óra ötvennyolc perc van, én pedig itt gépelek a párkányi vasútállomás várótermében. Elvileg a vonaton kéne ülnöm Budapest felé zötyögve, de nem ezt teszem. Nem ezt teszem, mert a Párkányba tartó (szlovák) vonatom tíz perc késéssel érkezett szülőfalumba, s mire ide (Párkányba) értünk, a Nyugatiba menő (magyar) vonatom már nagyjából Szobon járt. Szobon járt, pedig csak 5 percet kellett volna várnia. De nem tette. Nem tette!

Miért nem? Tavaly szeptemberben megszüntették az oly kényelmes, Érsekújvártól Budapestig közlekedő egyenes járatokat, s most már nincs mód átszállás nélkül közlekedni lakhelyem és Budapest között. Ennek se láttam értelmét, mert kb. annyira számít innovációnak, mint a MacBook billentyűzetéről lehagyni a numerikus funkciókat, de oké. Elnéztem. Na de hogy még arra sem képes a két szorosan egymáshoz igazított vonat, hogy késés esetén bevárják egymást… Gáz. Ezt nevezik megbízható közlekedési formának 2009-ben? Ezért a megbízhatóságért, meg azért a hatalmas nagy tisztaságért, ami a vonatokon uralkodik, kérnek el egyre nagyobb összegeket?

Hogy egyik tanult blogger kollégámat idézzem, a vasúti társaságok illetékes dolgozóinak hátsó feleit szeretném kényeztetni. Bakancstalppal.

5 Hozzászólás


  1. Gravatar 1 XT69

    nyugalom Péter… nyugalom :D

  2. Gravatar 2 Infy

    Autó rulez :) Amúgy nálunk ezen a vonalon évente változtatják a menetrendet.
    Sok értelme nincs. Egyik évben normális időben indulnak oda vissza máskor meg teljesen idióta időpontokban.

  3. Gravatar 3 Faky

    Húú ilyeneket én is tudnék mesélni bőven, aki vonattal jár, tudja mi az a szopás.

    Előfordult, hogy Pesti albérletben voltunk bnőmmel egy hétvégén, vasárnap indultunk volna haza Győrbe, másnap reggel meg meló volt (asszem egyetem vége volt már, nyáron). Szép ráérősen esti nemzetközi vonattal készültünk hazafelé, majd keletiben kiírták, hogy 40 perc késés. 40 perc után 60 perc késés. 60 perc után 120, majd 180. Az volt az utolsó vonat aznap, így ottragadtunk estére. Vissza albiba. Első vonattal már mennünk kellett, ami hajnali fél 5 körül indult, ugye munkanapom volt, ráadásul az első, úgyhogy nem is késhettem. Kb. 1,5 órát aludtunk már fél3(!!)kor kelni kellett mert útvonaltervező szerint több mint 1,5 óra az állomásig éjjeli, ritka járattal. Lekéstünk egy buszt (kb. 3 busszal kellett vna menni), maradt a taxi, ami 10 perc alatt a délibe vitt, tehát ott várnunk kellett még 1 órát legalább, csak mi voltunk az állomáson. Végül beértem a munkahelyre, de képzelheted milyen napom volt, olyan voltam mint egy élőhalott, komfortérzetem mínuszban volt már, úgyhogy ennyit a vasutakról!

  4. Gravatar 4 Reb

    2009. március 24. Párkány, Matkovsky Péter, ertéelk…izé Netman Blog :D
    és még az igazi vasútreform el se kezdődött itthon Péter! :)

  5. Gravatar 5 Nio

    Elvileg a “fejlettebb” nyugati régióba jártam főiskolára (Szhely). Nem tudom,mennyire számít fejlettségnek az,hogy napi 6 vonat járt Bp felé, ebből 3 “gyors” vonat,ami gyk. személy,mivel Szhely és Szfehérvár között minden bokorban, Szfvár és Bp között csak Kelenföldön állt meg. A másik 3 pedig IC volt, Csora-Győr-Tbánya-Bp megállókkal. Az megint más kérdés,hogy miért 3 óra volt az út, s az is,h mondjuk Egerbe,Miskolcra vagy mondjuk Debrecenbe miért jutok el 1,5-2 óra latt úgy,h óránként indulnak vonatok???!!!

Te mit gondolsz?