Skins harmadik évad

A Skins nem vész el, csak átalakul.

Nem vagyok egy nagy sorozatjunkie, ezt nyilván tudjátok, mégis van egy, amiről már régebben is írtam, amit nézek, és szeretek, meg minden, mert egyszerűen zseniális. A Skinsről van szó, természetesen, és abból az apropóból írok róla ismét, hogy 22-én indult el a sorozat 3. évada, ami különleges, hiszen a régi csapatot a második évad végén „száműzték”, s most Tony huga, Effy és barátai kerülnek a középpontba, akik épp most kezdték meg középsulis életüket a már jólismert Roundviewban.

(A sorozat, mint olyan bemutatása nem témája ennek a posztnak. Ha most hallasz a Skinről első ízben, olvasd el egy régebbi írásomat, a magyar Wikipédia szócikkét, a Sorozatjunkie bemutató írását, vagy Mefi remekbeszabott posztját.)

A csapat bemutatását itt most kihagynám, ellenben meg kell említenem, hogy elégedett vagyok, mert őszintén szólva, rosszabbra számítottam. Volt olyan érzésem, hogy a bevett formát követik majd (azaz lesz egy Tony-féle szépfiú, egy Sid-féle félénk srác, egy Michelle-féle bombacsaj, meg hasonlók), de szerencsére nem. Talán Cookban van némi Chrisség, esetleg a Naomi személyisége körül lebegő fura tudatlanság emlékeztethet Cassiere, de ez, azt mondom, belefér.

Nem tudok elmenni viszont szó nélkül a két Fitch iker mellett. Egyrészt mert hát :oops: , másrészt pedig mert Emily szerepére, úgy érzem, nem a legjobb karaktert választották. Róla azt kell tudni, hogy irigyli ikertestvérét, Katiet, mert mióta csak az eszét tudja, teljességgel „falja” a pasikat, míg neki egy se „jut”, a srácok rá se hederítenek. Miért mondom, hogy rossz a szereplőválasztás? Kinek a pap, kinek a paplan, ugye, de szerintem az Emilyt játszó Kathryn Prescott (a képen baloldalt hátul) nemhogy nem csúnyább, de még szebb is mint a Katiet játszó testvére, Megan Prescott (a képen jobboldalt elöl), s így hát elég furán jön ki a szitu, na. :)

Összességében azt kell mondanom, igazán remek lett az évadnyitó epizód. Ha ezt a szintet sikerül tartani, ütős lesz ez az évad is. Persze a csapat (így első ránézésre) nem ér fel az első bagázshoz, — amely 2006-2007 legjobb új sorozatává tette a Skinst, — mert ahhoz nem is lehet, de mindenképpen méltó folytatásnak ígérkezik. Bryan Elsley és Jamie Brittain úgy tűnik, ismét remek munkát végeztek.

Alig várom a holnap estét!

Aki pedig egy kis ízelítőre vágyik az első részből, az most ide fog kattintani.

14 Hozzászólás


  1. Gravatar 1 Reb

    úgy látom elég (megfelelően) beteg :)

  2. Gravatar 2 mevrim

    Egy bajom van: hol a régi főcím?! :(

  3. Gravatar 3 netman

    Hát, új csapat, új főcím:(

  4. Gravatar 4 Wale

    Tervbe van véve az évadnyitó megnézése, csak nagyon nem volt még időm rá. Szombaton kaptam meg DVD-n a Skins epizódokat, aztán a két évadot három nap alatt meg is néztem. (Kettő lett volna, csak sajnos suliba is be kell néha nézni.)

    Egyébként ez vicces, mert nálam is a Skins szerepel utolsó posztként. =D

  5. Gravatar 5 István

    Peti, nem úgy volt hogy ilyen jócsajos-szexelős-kavarós gimis sorozatokat nem nézel? :D (vagy legalábbis abból az ízelítőből nekem ez jött le)

  6. Gravatar 6 Faky

    Ez már nem a régi Skins, az egész egy retardált hülyegyerekről szól, eröltetett hülyeség az egész. Nagy csalódás ezután a király 2 évad után…

  7. Gravatar 7 netman

    István: Ja hát az első részek mindig ilyenek. Valahogy fel kell vezetni a dolgot, és érdekessé tenni, bemutatni a társaságot. Az első évad első része is kb. ilyen bohókás volt. Az évad végére, meg főleg a második évadra aztán drámaira fordult a szitu, merthogy a Skins — műfaját tekintve — dráma.

    Faky: Nem tudom, én 2 részt látván még nem írnám le, sőt. Bevállalósabb dolgok vannak ebben az évadban eddig, mint az első kettőben, ez igaz, de azért ott is kiművelt dolgokat Sid, Tony vagy épp Chris, ugye. :D
    Egyébként engem kifejezetten érdekel, pl. miért pikkel Katie Naomira (“she tried to snog my sister”, persze, de még sok a megválaszolatlan kérdés ezzel kapcsolatban) és hogy hova fejlődik Naomi karaktere, meg hogy mi lesz Emilyvel? Megmarad-e “lábtörlőnek” vagy sem?
    Egyszóval érdekesek a karakterek. Legalábbis számomra. Még a “retardált hülyegyerek” Cook is (aki mellesleg egyik volt osztálytársamra is emlékeztet :lol ), aki a második részben “picit” túllőtt a célon, de pont ezért érdekel, mi lesz vele eztán. (Meg hát a második rész címe Cook, természetes, hogy pont ő van most a középpontban. :) )

  8. Gravatar 8 Faky

    Az a baj, hogy akármilyen béna volt sztem ez a 2 rész, valószínúleg ugyanúgy nézni fogom ezután is… :S :)

  9. Gravatar 9 netman

    Faky, a negyedik rész (Pandora) nálam eddig mindent visz. Zseniális!

    szerk. (márc. 2): A hatodikkal (Naomi) együtt.

  10. Gravatar 10 Fail

    Sztem jó így a szereplőválasztás, kat (emily) aranyosabb,szeretnivalóbb, jobban illik rá am is sztem ez a lezbi téma…

  11. Gravatar 11 gumár.

    sztem az 1 és a 2.éved jobb volt.:( Chriss..(u) igaz én most keztem de akkor is :SSzegény Jel

  12. Gravatar 12 csajszi

    szerintem elég jó de a hhááátttt a második is tök fasza!!!!

  13. Gravatar 13 Dr.Fate

    Sztem is sokkal jobb volt az első 2 évad (bár ez így szokott lenni hiányoznak Tony zseniális huzásai , de Cook hülyesége kárpotol…..:D
    De még mindig ott van Effy……

  14. Gravatar 14 apple

    ezek komolyan most lettek 9.esek? vagy ott idősebben kezdődik a középsuli??valaki tájékoztasson engem köszönöm:D

Te mit gondolsz?