A Skins nem vész el, csak átalakul.
Nem vagyok egy nagy sorozatjunkie, ezt nyilván tudjátok, mégis van egy, amiről már régebben is írtam, amit nézek, és szeretek, meg minden, mert egyszerűen zseniális. A Skinsről van szó, természetesen, és abból az apropóból írok róla ismét, hogy 22-én indult el a sorozat 3. évada, ami különleges, hiszen a régi csapatot a második évad végén „száműzték”, s most Tony huga, Effy és barátai kerülnek a középpontba, akik épp most kezdték meg középsulis életüket a már jólismert Roundviewban.
(A sorozat, mint olyan bemutatása nem témája ennek a posztnak. Ha most hallasz a Skinről első ízben, olvasd el egy régebbi írásomat, a magyar Wikipédia szócikkét, a Sorozatjunkie bemutató írását, vagy Mefi remekbeszabott posztját.)
A csapat bemutatását itt most kihagynám, ellenben meg kell említenem, hogy elégedett vagyok, mert őszintén szólva, rosszabbra számítottam. Volt olyan érzésem, hogy a bevett formát követik majd (azaz lesz egy Tony-féle szépfiú, egy Sid-féle félénk srác, egy Michelle-féle bombacsaj, meg hasonlók), de szerencsére nem. Talán Cookban van némi Chrisség, esetleg a Naomi személyisége körül lebegő fura tudatlanság emlékeztethet Cassiere, de ez, azt mondom, belefér.
Nem tudok elmenni viszont szó nélkül a két Fitch iker mellett. Egyrészt mert hát 
, másrészt pedig mert Emily szerepére, úgy érzem, nem a legjobb karaktert választották. Róla azt kell tudni, hogy irigyli ikertestvérét, Katiet, mert mióta csak az eszét tudja, teljességgel „falja” a pasikat, míg neki egy se „jut”, a srácok rá se hederítenek. Miért mondom, hogy rossz a szereplőválasztás? Kinek a pap, kinek a paplan, ugye, de szerintem az Emilyt játszó Kathryn Prescott (a képen baloldalt hátul) nemhogy nem csúnyább, de még szebb is mint a Katiet játszó testvére, Megan Prescott (a képen jobboldalt elöl), s így hát elég furán jön ki a szitu, na. 
Összességében azt kell mondanom, igazán remek lett az évadnyitó epizód. Ha ezt a szintet sikerül tartani, ütős lesz ez az évad is. Persze a csapat (így első ránézésre) nem ér fel az első bagázshoz, — amely 2006-2007 legjobb új sorozatává tette a Skinst, — mert ahhoz nem is lehet, de mindenképpen méltó folytatásnak ígérkezik. Bryan Elsley és Jamie Brittain úgy tűnik, ismét remek munkát végeztek.
Alig várom a holnap estét!
Aki pedig egy kis ízelítőre vágyik az első részből, az most ide fog kattintani.
December 11. Közel egy hónap telt el, azóta, hogy az Almárium megígérte, pár nap múlva kész a számítógép. Péter hősünk megunta a várakozást, s ismét iJoehoz fordult. Ezúttal arra kérte, szóljon „oda”, hogy „kicsit” igyekezzenek. Még aznap jön a válasz: „Cserélem a géped saját zsebből új fehérre, ha megfelel neked, vagy ráfizetéssel alura”. Főhősünk három nap gondolkodás után végül elfogadta az igen-igen nagylelkű ajánlatot, közben azonban — a sors iróniája, ugye — megjött a fél életét a szervizben töltő gép. Tizennyolcadikán Péter szalad a boltba, Joe mutatja a régi gépet, de az csak nem akar túljutni a kérdőjeles mappán. Úgy néz ki, 5. alkalommal is megy az Almárium-Pro Kft-be. Közben Joe rendeli az új angol billentyűs MacBookot.
2009-et írunk, egész pontosan január 16-át. Rövid email a MacBolttól: „Hétfőn megjön a fehér 2,1-es új MacBook. 15 órától tudod átvenni.” Történetünk szereplője a megadott időpontra meg is jelenik a boltban, Józsi épp az új gépét csomagolja ki, majd mutatja a régit is: „Visszajött ez is. Megnézzük mit csináltak vele?” „Nézzük” — hangzik Péter válasza. Mindketten meglepődnek, mert a gép elindul. Igaz, a kijelző még mindig foltos, a top case elszíneződött, de mindez nem érdekes. Megy. Félévnyi szervizelés után ez már eredmény. „Na, akkor melyiket kapom?” — kérdezi Péter mosollyal az arcán. „Nyilván az újat szeretnéd.” — válaszol viccesen Joe.
, avagy simán keress rá a „netman” szóra az amerikai iTunes Storeban, és a podcastot ott is megtalálod.
