Általában nem mozgatnak meg a sorozatok. Nem tud lekötni se egy Prison Break, se egy Lost. Na jó, a Dr. House az egyetlen kivétel. De csak eddig!
Mert most valami olyasmire találtam, hogy WOW! Ez a sorozat a Skins.
Az a BAFTA-nyertes brit sorozat, amit 2007 elején tűzött műsorára az angol E4 csatorna, s amiből ott már a 2. évad is lement.
Az a sorozat, amelyik műfaját tekintve ifjúsági dráma, s amelyik meglepően nyíltan tárgyal olyan témákat mint a homoszexualitás, alkohol, drogok, szex.
Az a sorozat, amit a Cool TV hamarosan Spanok címen fog sugározni.
Az a sorozat, amelyikben nem minden csaj szereplőnek szőke a haja, kék a szeme és formás a popsija, s amelyben a fiúk sem kigyúrt “hercegek”.
Az a sorozat, amelyben nincsenek naplementében a tengerparton szeretkezések. (Mégis van. Egy legalábbis.
)
Az a sorozat, amiből megnézel 2 epizódot, és látni akarod majd az összeset.
Hát ez a Skins az én szememmel, így komoly 4 epizód megtekintése után. (Jajj, csak seedelnék többen, hogy lent lenne már az 5. rész!
) Azok szerint, akik már látták, még csak most jön a java. Húh.
Nem is kezdeném el most részletezni a szereplők jellemét, sem azt, hogy miért jó a sori, hisz ezt már oly sokan megtették a neten. A legjobb írás szerintem a Sorozatjunkie-é, azt mindenki kötelező jelleggel olvassa el!
Aztán persze suexID is ódákat zengett róla, és Mefi is oda volt meg vissza:
A Skins egy mestermű, minden tekintetben az általam utóbbi időkben látott sorozatok legjobbjai közé tartozik, pedig nem robbannak benne autók, nincsen benne csúcstechnika, nem mentik meg a világot és nem Los Angelesben játszódik.
És akkor most videó:







Hmm, ez jónak tűnik, lehet belevágok, csak még folyamatban van a Battlestar Galactika, Boston Legal és a Simpsons, South Park utolsó pár része.
akkor leszel sorozatfüggő, hogy ha hasonlókat nem egy, hanem minimum öt sorozatról gondolsz. Én most éppen a Smallville-t gyászolom, most értem a hetedik (eddig talán legjobb) évad végére, és félek, hogy már csak egy lesz. Na, majd amikor heti 20 sorozatot nézel (minimum) akkor tedd fel újra ezt a kérdést
amúgy a második évad teljesen más, de talán meg jobban szerethető.
“Az a sorozat, amelyikben nem minden csaj szereplőnek szőke a haja, kék a szeme és formás a popsija.
Az a sorozat, amelyben nincsenek naplementében a tengerparton szeretkezések.”
Áh, már nem is érdekel.
István
nekem is ez ugrott be elsőre
Amerikában is szokott ilen sorozat lenni, csak ott a csúnya csajt is jó nő játsza… de a végén kivirágzik


De amúgy nem tudom… maradok a Prison Breaknél… meg a Man vs Wild-nál…. ami inkább dokumentumfilm sorozat… de imádom
Engedelmeddel egy szpem. Ha majd annyi sorozatot néztél meg vagy nézel, amennyit itt látsz, akkor már kezdesz sorozatfüggő lenni!
Amúgy a két legjobb karakter dramaturgia tekintetben Tony és Cassie. Tony hihetetlenül jól színészkedik, ezt Human is többször írta, Cassie meg bámulatosan játssza a szürreális világban élő lányka szerepét. “Oh… wow!”.
Nagyon kíváncsi leszek a magyar szinkronból mit hoznak ki, és nem csak káromkodás tekintetében. Bár az ízes angol akcentus miatt ugye jobb eredetiben.
(Egyébként mért nem az egész évadot szedted le?)
szerintem az egész évadot szedte le, csak prioritásokkal hamarabb lejön 1-1 rész. én is így néztem a második évadot
(a negyedik rész még csak 85%-ban volt meg, mikor megnéztem, nem tudtam várni, na).
amúgy mefi sem igazi függő még (én sem), majd amikor minden nap 4kor kelünk, hogy letudjuk a napi adag (első részét), akkor majd már lehet
Hehe, én is most kattantam rá, pedig én se mvagyok sorozatfejű
Nekem már megvan ám mindkét évad 
Gyerekek, a “sorozatfüggő” alatt e egyetlen sorozatra gondoltam, nem úgy általában az összesre.
Olyan reggel 4-kor kelős, gyorsba egy epizódot suli előtt megnézős nem is szeretnék lenni.
Amúgy meg igen, egyben szedem, csak az a rész még nem jött le… 200 MB hiányzik, de úgy, hogy mindegyik epizódból egy kicsi (89%, 95%…).
István:
Nekem pont attól tetszett meg az első rész után is, hogy nincs benne olyan, ami a valóságban sincs, viszont van benne minden, ami a valóságban is. A Sorozatjunkien tetszett ez a mondat: “Nem szabad elfelejteni, hogy angol sorozat lévén, ez valahogy sokkal földközelibb, és nem gyönyörű szép mindenki. Ez utóbbi, ha szar a sori akkor zavaró, mert még eyecandy sincs, de ebben a helyzetben ez nem áll fenn, azaz a sori jó, amihez a kinézetük pont megfelelő végül…”
mefi a sorozatfüggő
most had ne soroljam fel mennyit nézek és mennyit vizsgáltam be. Na kinek a legnagyobb a ?
oh… wow
Szomorú dolog, ha a valóságban nincsenek tengerparton szeretkezések.
“Az a sorozat, amelyben nincsenek naplementében a tengerparton szeretkezések.”
Erre azért ne vegyél mérget
Mordon: oké.
Még nem láttam, csak 8 részt a 19-ből. 