Alig öt éve történt, hogy Kozák Imre barátommal azon tanakodtunk, hogy mennyire gáz a magyar billentyűkiosztás a Mac-en, mert nem lehet kizárólagosan használni, és csomó hasznos karakter el van rejtve benne… Én elgondoltam, hogy mik a fontos dolgok a billentyűzeten (…), Imre pedig megvalósította a dolgot, és megalkotta a Hungarian Pro kiosztás csomagot. (…) Meggyőződésem, hogy a mai napig az egyik legjobban sikerült magyar kiosztás, ami rengeteg helyzetben segít.
— Írja iJoe egy nemrég publikált bejegyzésében.
Mióta Macegek (
) a gyári magyar billentyűkiosztást használom. Kezdetben nem találtam különösebben rossznak, de aztán mikor már hetvennegyedszer ugrott vissza Photoshopban a kiosztás angolra, elegem lett belőle. Pont jókor írta iJoe azt a posztját, melyből fentebb idéztem, így gyorsba ki is próbáltam ezt a Hungarian Pro kiosztást.
Első tapasztalat: sokkal kézreállóbb. Nem az alap betűkről és számokról beszélek, hisz azok — természetesen — ugyanazok. A különböző billentyűkombinációkkal előcsalható karakterekről beszélek. Tegyül fel, hogy angol billentyűs géped van (mint nekem), s HTML kódoláshoz el szeretnéd érni a billentyűd legfelső során található karaktereket (mint pl. a !, @, #, $, %, ^, &, *) magyar kiosztást használva. A gyári magyarban ezek legalább 3 felé vannak szétszórva: van, amelyiket az Option, néhányat az Option+Shift billentyűkkel tudsz előcsalogatni, de van, amelyet tök máshol találsz meg.
Logikátlan.
A Hungarian Pro-ban azonban csak egy Option+Shift kell, és az összeset megkapod egyből. Könnyen megjegyezhető, logikus. Itt persze nem ér véget a jósága a dolognak: ha pl. iChatben egyszerre több személlyel beszélgetünk, az angol kiosztás szerint a Cmd+Shift+{ és } billentyűkombinációkkal tudnánk a csetelések közt váltani. Tudnánk. De nem tudunk, mert magyar kiosztáson ez nem { és }, hanem Ő és Ú billentyű. Ekkor jön a Hungarian Pro, ami ha leütjük a Cmd billentyűt, automatikusan angol billentyűkké változtatja a (nem betűket és nem számokat tartalmazó) karaktereket, így nyugodtan leüthetjük a Cmd+Shift+Ő és Ú billentyűkombinációkat a cél elérése érdekében.
(Ugyanez igaz a Safari-ban is tab-ok váltásakor.)
Ennyit a jó oldaláról.
Tök szép, tök jó, baromira tetszik, de van egy hiányossága: a Caps Lock egyszerűen nem működik. XT barátom számára — aki mindig kifeszegeti a billenytűzeteiből a Caps Lock-ot
— ez biztosan maga lenne a mennyország
, de én nem tudok élni Caps Lock nélkül. Szerencsére ezzel a problémámmal nem vagyok egyedül. Bachman kolléga fogta magát, s kicsit felújította a kiosztást. Mindössze a Caps Lock “létét” adta hozzá, de ezzel máris kerek lett az egész.
Jelenleg ezt használom nagy megelégedéssel. Ajánlom mindenkinek!
Fontos tudnivaló még, hogy a csomag nem egy, hanem 4 kiosztást tartalmaz. A csomag nevét viselő Hungarian Pro a legjelentősebb, emellett van Hungarian Extended Pro (ami latin ékezeteket is tartalmaz), Hungarian Extended αβγ (ami — ahogy a neve is mutatja — a görög betűkre van kihegyezve), és végül, van egy Hungarian PC Pro is, mely a Windows-ról áttérőknek (switchereknek) készült (hogy csak egy példát mondjak: e kiosztásban a @ nem az Option+Q, hanem az Option(Alt)+V kombinációval érhető el).
Végezetül pedig álljon itt egy screenshot-sorozat, amely segítségével könnyen összehasonlítható az alap magyar (baloldalt) és a Pro kiosztás (jobboldalt):

(Klikk a képre a nagyobb méretért!)
iJoenak igaza volt. Ez minden idők legjobb magyar kiosztása.







egy ilyen kiosztást mennyire nehéz csinálni? elég hozzá egy elképzelés, hogy ez van, én így szeretném, vagy kellenek hozzá valami komolyabb ismeretek?:)
nekem a Pro-val csomó hotkey nem ment, még a Cmd+Q sem..
én gaba kiosztását használom. Nekem az jött be a legjobban.
thingol, szerintem a Ukelele a Te barátod.
A Caps Lock amúgy szándékosan nem működik. Alatta az Alttal és Shifttel bizonyos görög karakterek érhetők el. Azt gondoltuk, hogy Caps Lock-ot úgysem használ a kutya sem.
Nekem a legjobban az tetszik benne, hogy az egy program ablakai között váltó Alma+Í parancs, illetve az Alma+Tab visszafelé lépkedő megfelelője, a szintén Alma+Í működik a Hungarian Pro-ban, mert az sajnos a Leopárd megjelenése óta a gyári Hungarian kiosztásban nem működik.
Amúgy a Pro jelzés arra utal, hogy programozóknak készült, ezért vannak reláció jelek, kettőskereszt és egyebek könnyen elérhető helyen. Illetve az E betűre az euró jel is felkerült.
Örülök, hogy neked is bevált.
A CapsLock és egyéb módosítások kívánságok eredményei.
Érdekes, hogy a 10.3 megjelenése óta mindig volt indok a létezésére…