Angelday nem nyugszik. TESSÉK ÚJRA DIGGOLNI! A hangsúly most a mások által beküldött grafikákon, videókon van. Azt szeretné Józsi, ha ezek is eljutnának Kaliforniába, mert tény, hogy a főoldalt már látták az Apple számítógépeiről.
De legalább úgy módosították a képet, hogy aki egy kicsit is érdeklődik a grafikai dolgok iránt, azonnal látja a rosszul simított betűket — ergó, hogy utólag változott. Egyébként lehet, Gábornak hívták az illetőt, aki felhívta a figyelmüket a konkurenciát dicsérő mondatra? Merthogy “Gábor, köszi hogy szóltál!” lett a “mac-et akarok! ebből elég!”-ből.
MMS support. (Az milyen már, hogy egy 400 dolláros cucc nem tud alapból MMS-t fogadni/küldeni?)
Videófelvétel készítésének lehetősége by default.
Ezek azok a dolgok, amiket én várok az nextgen iPhone-tól. Remélem a nagy része belekerül.
(Ha van olyan fícsör a listán, amit már most is tud a kütyü, szóljatok, kihúzom.)
Természetesen ez nem mind feltétele annak, hogy én iPhone-t vásároljak. Annak egy feltétele van: a 3G támogatás. Az összes többi (a tárhelyes dolog kivételével) megoldható egy firmware frissítéssel, vagy egy 3rd party app-el.
Ezek járnak a fejemben így éjjel 2-kor, miközben a PhotoshopUser TV podcast legújabb epizódját nézem. Azt hiszem, lassan megyek aludni.
Nem akármi fog történni április 11-én, pénteken, Hölgyeim és Uraim:
Naszvadon XT69 a.k.a. Blue Waves a.k.a.Rotate első igazi live szettjét fogja produkálni egy igazi buliban, mégpedig a Jam nevű bárban. Várhatóan 2-3 órás szettre lehet majd számítani. Kíváncsian várom.
Ha minden jól megy, én is ott leszek, s majd beszámolok az eseményről. Hangfelvétel — úgy néz ki — készül majd, képeket is lövök. A videó még kérdéses.
Aki tud, jöjjön el. Tech-trance, house, minimal, techno, nagyjából ilyesmi várható.
Ma a párkányi rokonaink (Hajni nénikém (és egyben keresztanyám), Zsolti báttyusom (és egyben keresztapám) és Rebeka unokahúgom) voltak nálunk így húsvét alkalmából. Beszélgettünk mindenféléről, ahogy az lenni szokott, aztán szóba jött, hogy Rebeka hamarosan középsulis lesz, s kéne neki egy laptop. Nézték a kínálatot a hazai Orange mobilszolgáltatónál, ahol 3G mobilnetet kínálnak + laptopot, mindezt 1100 Sk-ért havonta (3 éves a dolog, így jön bele 39 ezer Sk-ba). Általában nem szoktam javasolni senkinek, hogy telefonszolgáltatótól vásároljon számítógépet, de ezesetben kivételt teszek. Mindjárt kiderül, miért.
Három notebook közül lehet választani, egy Asus X50R, egy Asus X53L és egy Apple MacBook van a kínálatban. Szerintetek unokahúgomnak melyikre fáj a foga?
Naná, hogy az utolsóra. Igaz, hogy csak 80 GB HDD, 1 GB RAM, Combo drive, 2 GHz CPU, de tudjátok mennyire érdekli ez őt? Semennyire. Baromi szexi, van benne beépített kamera, Bluetooth, Wifi (802.11n; a másik 2 gépben csak g!) — ez a lényeg. Az igényeit tehát teljes mértékben kielégíti. Biztonságos, könnyen kezelhető oprendszer, szép elegáns fehér (amit szeretnek a csajok). Egyetlen hátránya, hogy nem tud magyarul az OS X. Bár állítólag már dolgoznak rajta, szóval ez is hamarosan megoldódik.
Szóval a lánynak egy ilyen kell. Naná, hogy helyeseltem a dolgot. Kapva az alkalmon mutattam is pár dolgot keresztanyáméknak, akiknek a 10 ezres laptop pont ugyanolyan mint a 50 ezres. Laptop mint laptop.
Megmutattam az Exposét , Dashboardot, Front Row-t, Photo Booth-ot, és egy Leopard screensavert, aminek létezéséről Dewlától tudok, és baromi jó. Hűen mutatja, hogy mennyire részletesen figyelnek a dolgokra. Íme egy videó a képernyővédőről (négyszeresen felgyorsítva), ami képes pl. az iPhoto library-dben lévő képekből ilyet kreálni (ahogy azt a videón is teszi az enyémekből):
Azért is emeltem ki ezt a képernyővédőt, mert jól mutatja a különbséget. Azt, amit el akarok juttatni mindenkinek, hogy lássák, mitől (is) éri meg Apple gépet vásárolni. Nem, ez nem marketing szöveg, nem fizetnek érte, hogy ilyeneket mondjak (bár nem lenne rossz, bevallom ), csak látom, amit látok:
Miközben a Front Row-t és ezt a képernyővédőt néztük, előjöttek a csodálkozások, “Jé, nem is igaz, hogy ez már 5 éve volt!”, “De jó!”, “Amazt is muti meg!” és hasonlók. Ugyanezek a képek már XP-n is ott voltak a Pictures könyvtárban, de a kutya nem vette elő őket. Ki akart szenvedni a Windows kép- és faxnézegetővel, he? (Senki.) De amikor ilyen köntösben van tálalva, azonnal érdekel mindenkit. ÉS EZ AZ, testvéreim, amihez ROHADTUL ÉRTENEK annál a büdös almás vállalatnál! Még a keresztanyám is elámult rajta, pedig őt aztán egyáltalán nem hatja meg a technika…
Ofkorz, szóbajött az iPhone is. Méghozzá anyám hozta szóba: “Óh, hát 10 ezres telefont akar hozatni Amerikából…”. Rebeka kérte, hogy mutassam meg az anyjának (aki lemaradt volna: Rebeka = Hajni és Zsolti lánya = unokahúgom), mit tud a ketyere. Még szerencse, hogy István barátom posztolt anno egy videót a blogjára, amin Handrás mutogatja az iPhone-ját. Nah, ezt “levetítettem” nekik, és sorra hallottam keresztanyámtól a “Hát ez nagyon jó!”, “Beszarás!”, “Őrület!” és hasonló mondatokat azoknál a részeknél, mikor Handrás a képre zoomol, lapozgat közöttük, netezik, videót néz és ébresztőórát állít be… Ismétlem: Hajnit egyáltalán nem érdekli a technika.
Végül engedjétek meg, hogy e posztot 2 idézettel zárjam:
A legmegdöbbentőbb az volt, amikor Eszter szülei (…) teljesen rálelkesedtek az iPhone-ra, és végignéztek róla vagy 300 képet, hihetetlenül élvezték, ahogy újjal lehet lapozgatni, zoomolni a képeket. (…) És itt a lényeg az, hogy örömmel és élvezettel nyúltak az eszközhöz, és egyből tudták kezelni! Ha ez a készülék egy modern Windows Mobile eszköz lett volna, akkor a beszélgetés kimerült volna az új telefon száraz featúráinak ismertetésében, majd megállapítottuk volna, hogy a technika hogy fejlődik.
A PC-használóknak pedig csak annyit üzenek, ha kíváncsiak arra, hogy a Windows hogyan fog kinézni néhány év múlva, vessenek egy pillantást a Leopardra.
(Forrás: a CHIP magazin 2008 márciusi számában megjelent “XP vs. Ubuntu vs. Leopard vs. Vista” összehasonlító tesztje, 42. oldal. Összesítésben egyébként a Leopard nyert, csupán hardver és szoftver támogatási képességiben előzte meg őt az XP.)
Konklúzió: aki értékeli az effajta dolgokat, annak nem szabad nem Apple terméket vásárolnia, különben sanyarú, szenvedéssel teli mindennapjai lesznek. Akinek ez nem fontos, az ne vegyen almás cuccot.
Béke.
Mindemellett, barátaim, ezentúl nem lesznek olyan blogbejegyzés, melyekben másokat buzdítok Mac (vagy bármilyen más Apple termék) vásárlására. Ez a poszt sem olyan. Csak saját tapasztalatokat írok majd le, megosztom Veletek gondolataimat, érzéseimet, gondjaimat, jó és rossz dolgokat egyaránt. Szép napot, és kellemes Húsvétot!
A cím igazán magáért beszél, nem kell sokat hozzáfűznöm. XT69 aka Blue Waves aka Rotate barátom megint hallat magáról. Most egy megamix-et dobott össze, nem is akármilyet.
A produkció épp’ egy órás (na jó, 61 perces), és 38 szám hangzik el benne hosszabb-rövidebb ideig. (Eredetileg egyébként a MegaMSI címet viseli. A névválasztás okáról XT-t kérdezzétek. )
A cuccot a podcast hallgatói természetesen automatikusan megkapják az iTunes-on — vagy más általuk használt programon — keresztül, aki pedig nem iratkozott fel rá, az letöltheti a podcast oldaláról MP3 formátumban. (Mindenesetre ajánlatos feliratkozni, s akkor nem kell manuálisan töltögetni. )
Íme a tracklist, és indzsoj:
Antidote - Freeze Me (Original mix)
Gabriel & Dresden - Dangerous Power (Cicada remix)
Lens - Beyond The Shadows (Moonbeam remix)
Arno Cost & Norman Doray - Apocalypse (Original mix)
Lange vs. Gareth Emery - Another You, Another Me (Terranova and Austin Leeds remix)
Silvio Ecomo - In-No Dip (Mac Zimms 2007 remix)
Airwave - Trilogue (Original Electrified club mix)
David West - Welsh Morphology (Original mix)
Yvan & Dan Daniel - Enjoy The Silence (George Acosta remix)
Miko - Muzaik (Marcus Schössow remix)
Marcus Schössow & Thomas Sagstad - Crepuscolo (Thomas Sagstad remix)