Hét, azaz 7 év kellett, hogy rájöjjek erre a magától értetődő, egyszerű dologra: Adott a (X)HTML kód, amit a könnyebb áttekinthetőség kedvéért szépen tabulátorok segítségével rendszerezünk. Ez eddig oké, de mi a helyzet a CSS kódlapunkkal?
Eddig ezzel nem foglalkoztam. És ez hiba volt. A weblap elkészítése utáni módosítás maga volt a rémálom, mert nem láttam át a CSS-t. Nem csoda, hisz’ valahogy így nézett ki, this is the old way:
És ma, kérlek tisztelettel, rájöttem, hogyan lehet megoldani ezt a problémát: Úgy kell tabulátorozgatni a CSS kódot is, ahogyan azt a HTML kóddal teszed. This is TEH new way:
Lehet, számodra ez egyértelmű már X éve, de én csak ma jutottam el az egyedfejlődés ezen pontjára. És most örülök. Örülj velem Te is.
NAGYONLOL! Kevin Rose az Apple fanboyság tökéletes megtestesítője, netovábbja és teljes kitetőződése!
Adott az iPhone és egy LG telefon, melyekről a vak is látja, hogy 98%-ra egyformák. Azzal gyanúsítják az Apple-t, hogy az LG-ről másolták az iPhone-t… Mit mond erre Kevin? “Semmi közös nincs a két telefonban”. LOL! Mindehhez még hozzátesszük Alex Albrecht stílusát, és a röhögés garantált. (Angol tudás elengedhetetlen.)
MMS support. (Az milyen már, hogy egy 400 dolláros cucc nem tud alapból MMS-t fogadni/küldeni?)
Videófelvétel készítésének lehetősége by default.
Ezek azok a dolgok, amiket én várok az nextgen iPhone-tól. Remélem a nagy része belekerül.
(Ha van olyan fícsör a listán, amit már most is tud a kütyü, szóljatok, kihúzom.)
Természetesen ez nem mind feltétele annak, hogy én iPhone-t vásároljak. Annak egy feltétele van: a 3G támogatás. Az összes többi (a tárhelyes dolog kivételével) megoldható egy firmware frissítéssel, vagy egy 3rd party app-el.
Ezek járnak a fejemben így éjjel 2-kor, miközben a PhotoshopUser TV podcast legújabb epizódját nézem. Azt hiszem, lassan megyek aludni.
Nem akármi fog történni április 11-én, pénteken, Hölgyeim és Uraim:
Naszvadon XT69 a.k.a. Blue Waves a.k.a.Rotate első igazi live szettjét fogja produkálni egy igazi buliban, mégpedig a Jam nevű bárban. Várhatóan 2-3 órás szettre lehet majd számítani. Kíváncsian várom.
Ha minden jól megy, én is ott leszek, s majd beszámolok az eseményről. Hangfelvétel — úgy néz ki — készül majd, képeket is lövök. A videó még kérdéses.
Aki tud, jöjjön el. Tech-trance, house, minimal, techno, nagyjából ilyesmi várható.
Ma a párkányi rokonaink (Hajni nénikém (és egyben keresztanyám), Zsolti báttyusom (és egyben keresztapám) és Rebeka unokahúgom) voltak nálunk így húsvét alkalmából. Beszélgettünk mindenféléről, ahogy az lenni szokott, aztán szóba jött, hogy Rebeka hamarosan középsulis lesz, s kéne neki egy laptop. Nézték a kínálatot a hazai Orange mobilszolgáltatónál, ahol 3G mobilnetet kínálnak + laptopot, mindezt 1100 Sk-ért havonta (3 éves a dolog, így jön bele 39 ezer Sk-ba). Általában nem szoktam javasolni senkinek, hogy telefonszolgáltatótól vásároljon számítógépet, de ezesetben kivételt teszek. Mindjárt kiderül, miért.
Három notebook közül lehet választani, egy Asus X50R, egy Asus X53L és egy Apple MacBook van a kínálatban. Szerintetek unokahúgomnak melyikre fáj a foga?
Naná, hogy az utolsóra. Igaz, hogy csak 80 GB HDD, 1 GB RAM, Combo drive, 2 GHz CPU, de tudjátok mennyire érdekli ez őt? Semennyire. Baromi szexi, van benne beépített kamera, Bluetooth, Wifi (802.11n; a másik 2 gépben csak g!) — ez a lényeg. Az igényeit tehát teljes mértékben kielégíti. Biztonságos, könnyen kezelhető oprendszer, szép elegáns fehér (amit szeretnek a csajok). Egyetlen hátránya, hogy nem tud magyarul az OS X. Bár állítólag már dolgoznak rajta, szóval ez is hamarosan megoldódik.
Szóval a lánynak egy ilyen kell. Naná, hogy helyeseltem a dolgot. Kapva az alkalmon mutattam is pár dolgot keresztanyáméknak, akiknek a 10 ezres laptop pont ugyanolyan mint a 50 ezres. Laptop mint laptop.
Megmutattam az Exposét , Dashboardot, Front Row-t, Photo Booth-ot, és egy Leopard screensavert, aminek létezéséről Dewlától tudok, és baromi jó. Hűen mutatja, hogy mennyire részletesen figyelnek a dolgokra. Íme egy videó a képernyővédőről (négyszeresen felgyorsítva), ami képes pl. az iPhoto library-dben lévő képekből ilyet kreálni (ahogy azt a videón is teszi az enyémekből):
Azért is emeltem ki ezt a képernyővédőt, mert jól mutatja a különbséget. Azt, amit el akarok juttatni mindenkinek, hogy lássák, mitől (is) éri meg Apple gépet vásárolni. Nem, ez nem marketing szöveg, nem fizetnek érte, hogy ilyeneket mondjak (bár nem lenne rossz, bevallom ), csak látom, amit látok:
Miközben a Front Row-t és ezt a képernyővédőt néztük, előjöttek a csodálkozások, “Jé, nem is igaz, hogy ez már 5 éve volt!”, “De jó!”, “Amazt is muti meg!” és hasonlók. Ugyanezek a képek már XP-n is ott voltak a Pictures könyvtárban, de a kutya nem vette elő őket. Ki akart szenvedni a Windows kép- és faxnézegetővel, he? (Senki.) De amikor ilyen köntösben van tálalva, azonnal érdekel mindenkit. ÉS EZ AZ, testvéreim, amihez ROHADTUL ÉRTENEK annál a büdös almás vállalatnál! Még a keresztanyám is elámult rajta, pedig őt aztán egyáltalán nem hatja meg a technika…
Ofkorz, szóbajött az iPhone is. Méghozzá anyám hozta szóba: “Óh, hát 10 ezres telefont akar hozatni Amerikából…”. Rebeka kérte, hogy mutassam meg az anyjának (aki lemaradt volna: Rebeka = Hajni és Zsolti lánya = unokahúgom), mit tud a ketyere. Még szerencse, hogy István barátom posztolt anno egy videót a blogjára, amin Handrás mutogatja az iPhone-ját. Nah, ezt “levetítettem” nekik, és sorra hallottam keresztanyámtól a “Hát ez nagyon jó!”, “Beszarás!”, “Őrület!” és hasonló mondatokat azoknál a részeknél, mikor Handrás a képre zoomol, lapozgat közöttük, netezik, videót néz és ébresztőórát állít be… Ismétlem: Hajnit egyáltalán nem érdekli a technika.
Végül engedjétek meg, hogy e posztot 2 idézettel zárjam:
A legmegdöbbentőbb az volt, amikor Eszter szülei (…) teljesen rálelkesedtek az iPhone-ra, és végignéztek róla vagy 300 képet, hihetetlenül élvezték, ahogy újjal lehet lapozgatni, zoomolni a képeket. (…) És itt a lényeg az, hogy örömmel és élvezettel nyúltak az eszközhöz, és egyből tudták kezelni! Ha ez a készülék egy modern Windows Mobile eszköz lett volna, akkor a beszélgetés kimerült volna az új telefon száraz featúráinak ismertetésében, majd megállapítottuk volna, hogy a technika hogy fejlődik.
A PC-használóknak pedig csak annyit üzenek, ha kíváncsiak arra, hogy a Windows hogyan fog kinézni néhány év múlva, vessenek egy pillantást a Leopardra.
(Forrás: a CHIP magazin 2008 márciusi számában megjelent “XP vs. Ubuntu vs. Leopard vs. Vista” összehasonlító tesztje, 42. oldal. Összesítésben egyébként a Leopard nyert, csupán hardver és szoftver támogatási képességiben előzte meg őt az XP.)
Konklúzió: aki értékeli az effajta dolgokat, annak nem szabad nem Apple terméket vásárolnia, különben sanyarú, szenvedéssel teli mindennapjai lesznek. Akinek ez nem fontos, az ne vegyen almás cuccot.
Béke.
Mindemellett, barátaim, ezentúl nem lesznek olyan blogbejegyzés, melyekben másokat buzdítok Mac (vagy bármilyen más Apple termék) vásárlására. Ez a poszt sem olyan. Csak saját tapasztalatokat írok majd le, megosztom Veletek gondolataimat, érzéseimet, gondjaimat, jó és rossz dolgokat egyaránt. Szép napot, és kellemes Húsvétot!
2008. március 16. (vasárnap) @ 23:46 9 Hozzászólás
Beküldve Buli és Zene kategóriában.
Sander az elmúlt 4 évben a semmiből vált híressé. Jelenleg a világ 15. legjobb DJ-jeként tartják számon. Tegnap az új albumának bemutatóturnéja keretén belül a pozsonyi Doplerben lépett fel. Én is ott voltam, íme a részletek:
Érsekújvárott szálltam fel 17:20-kor arra a vonatra, amivel Beus, Tym, Zozee (és — mint az később kiderült — CamelX-ék) jöttek. Galánta városában felszálltak még Csibarék (incl. Moncs és Romcsi), a pozsonyi (koszos, büdös, phfujj) állomáson pedig Tájmy is csatlakozott hozzánk, és nekiláttunk a nagy “városnézésnek”, ami az Aupark körbejárásában ki is merült. Voltunk Mekiben, kajáltunk jól.
Persze voltunk Apple boltban is. Mert hát mit csinál két nörd, ha plázába megy? Igen, pontosan azt: kötelező jelleggel benéznek egy számtech boltba is, ami esetünkben a MacZone helyi üzlete volt. Ezúton jelezném a Proponósoknak: tényleg sokkal szebb a 24-es iMac képe.
Na de térjünk vissza a zenéhez.
Plázázás után még beültünk egy a Dopler mögött lévő pub-ba is, majd olyan 11 felé beléptünk az ojjektum ajtaján.
Bent épp Michal Breeth játszott. Mit mondjak?! Nekem túl monoton volt. Nem is pazarlom a betűket rá.
A Mester viszont késett egy fél órát (ejnye-ejnye!), így nem fél 1-től 3-ig, hanem 1-től fél 4-ig játszott. Egy számomra ismeretlen zenével kezdett (Julius fórumbeli listája szerint a Eurythmics Sweet Dreams-jének egy remixe/bootlegje volt. Nem ismertem fel. ), aztán egyből a közepébe csapott egy saját remix-szel, mégpedig a Sia - The Girl You Lost To Cocaine remixével. Nagyot ütött.
Az egész 2 és fél órás muzsikaáradatból kb. 20 perc nem jött annyira be, összességében értékelve azonban hozta a formáját Vándor Sándor ( ) barátunk. Természetesen volt Riff is, Back By Any Demand, Show My Shuffle, And Then… (ez egyébként az a muzsika, amire anno azt mondtam, hogy nagyon nem jön be; azóta megszerettem nagyon ), de nem maradt el a Dirty Rocker sem, ami szintén hatalmasat szólt. Legnagyobb számomra mégis a Funkagenda – What The Fuck volt. Ahogy egy klubnyi ember üvölti, hogy “WATTAFAKK” — kééész.
A művészúr szettje után DJ Orbith jött, akinek (Michal Breeth-tével ellentétben) bejött a szettje. Második számnak lazán egy Dubfire - Roadkill. Szóval fincsi volt.
Míg mi ez idő alatt lenn voltunk, a VIP-sok fenn fényképezkedtek Sander-rel, aláírásokat szereztek, beszélgettek. Ekkor készült többek közt ez a jobboldalt látható kép, amin épp M.L.a.c.i. újságolja Van Doorn úrnak, hogy ők bizony Magyarhonból eljöttek miatta ide. (Photo by Julius.)
Mi végülis olyan fél 5 tájékán búcsúztunk el a Doplertől. Tym karszalagjával volt némi gond, de végül rendeződött az ügy.
Összességében nagyon megérte elmenni. Annak ellenére is, hogy én jobban csípem a dallamosabb vonalat, Sander egy (pozitív értelemben vett) ÁLLAT és nagyon bejött a produkciója.
És akkor álljon itt egy két videó is a végére. Ki nem találnátok, mi a szám címe… Sander van Doorn – Apple:
A Clubbing Complex nevű érsekújvári klubba anno nagyon szerettem járni. Hangulatos hely volt. Most is biztos az, de már nem nagyon zavar. Amikor középsulis voltam, nagyon vonzott a hely. Új, frissen megnyílt fasza klub. Tetszett. Osztálytársakkal, haverokkal, barátokkal, ismerősökkel szoktunk elég gyakran lejárni — vagyis inkább feljárni — a helyre.
Volt ott Budai is, akinek a szettje — annak ellenére, hogy nem éppen a stílusom — nagyon bejött, Sterbyt is hallottam ott. Nem olvadtam el tőle , de őt is meghallgattam. Még Tiesto Night bulin (nem, nem Tiesto játszott) is voltam. (Ekkor fogadtam meg egyébként, hogy csak akkor megyek legközelebb oda, ha normális line-up lesz. Nem lett.) Az AKKORI Tiesto hangzás nekem nagyon bejött, és be is jön a mai napig (Tessék csak meghallgatni a 2005-ös prágai Duplex-es szettet. Mai napig beszarok rajta. HATALMAS!), viszont annak a bizonyos bulinak nagyon kevés köze volt a Tiesto hangzáshoz. Csalódtam a helyben. Azóta nem voltam ott. És nem is vágyódtam rá.
Talán már nem gond, ha nyilvánosságra hozom, de XT barátommal arra is elszántuk magunkat, hogy egy TranceTream.FM Night-ot szervezzünk meg oda. (Hogy mely DJ-kkel, azt nem árulom el, ha gondolják, majd az illetékesek beírják.) Persze ebből se lett semmi. Egy csomó emailezés zajlott XT barátom és a CCX egyik rezidense között. Válasz a mai napig nincs. Erről ennyit.
Ez volt a bevezető, mintegy összefoglalva az érzéseimet a klubbal kapcsolatban, amit valaha nagyon szerettem, ma már nagyon nem. És akkor amiért ezt a posztot elkezdtem írni: felmentem ma az említett oldalra, gondolván, megnézem, mi zajlik a cécéiksz házatáján manapság. Erre mit látok:
DZSÍZÖSZ! Hamvai, Peat Jr., Szatmári??? Nem vaze, egyik sem a kedvenc magyar DJ-m… Annyi remek magyar DJ van. Miért ezeket kell itt felsorolni? Miért nincs a listában Soliquid, Shane 54, Peter Dubs, Tranzident, Andro, Emotional Horizons, Poleposition, Reb, Orange Project? Én speciel ezek közül szeretnék választani magamnak kedvenc magyar DJ-t. Nem gyengén vagyok felháborodva.
Ennyit szerettem volna mondani. Mai fikaposztunkat olvashatták. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.
Mindenesetre ha lesz még VALAHA igényes buli ezen a helyen, el fogok látogatni. Addig nuku. Csalódtam Benned CCX.
Tudom, kicsit bulvárszagú cím lett, de ettől találóbban nem lehet leírni azt a 3 terméket, amelyet a világ az Apple-nek köszönhet (újabb bulvár vaker), s amitől nagyon sokan másképp gondolnak a számítógépekre, az mp3 lejátszókra és a telefonokra. (És ebben még Mefi is egyetért velem. )
Igen, a Mac-ről, az iPod-ról és az iPhone-ról van szó. S mivel úgyis olyan videózós kedvemben vagyok mostanság , közzéteszem (összegyűjtöm egy helyre) e három termék bemutatóját. Egy közös van bennük: Steve Jobs.
Íme:
A Macintosh 1984-ből:
Az iPod 2001-ből:
Az iPhone 2007-ből (hat részben):
(Az első 2 videó megtekintése mindenképp ajánlott. A többi nagyrészt “csak” demózás.)