Passzívan passzívon…

Tegnap beadtam a kérelmet passzív félév iránt. A 2. félévben tehát — bár a BMF diákja leszek — dolgozni fogok. Terveim vannak, de még egyáltalán nem biztos, hogy úgy lesz minden, ahogy most gondolom. Meglátjuk. Most úgy vélem, szeptembertől újult erővel folytatom a sulit, és megpróbálom összeszedni azokat a krediteket, amiket össze kell szedni. Persze lehet, hogy nem ebben a suliban folytatom majd a tanulmányaimat. Nem tudom.

Összesen 3 választási lehetőségem volt:

  1. abbahagyom a sulit végleg
  2. kiíratkozom ebből az iskolából, és beiratkozom egy másikba
  3. passzív félévre megyek

Ez utóbbi tűnt/tűnik jelenleg a legésszerűbb megoldásnak. Zoli szobatársam is hasonlóképpen tesz. De nem csak ő. Ma mikor bementem a TO-ra beadni a kérelmet, megpillantottam egyik “TO-s néni” gépe mellett egy szép nagy kupac Leckekönyvet, mindegyikhez hozzá volt csatolva a kérelem… Szép számmal mennek passzív félévre…

Persze már jelentkezéskor tudtam, hogy nem egyszerű iskola, de nem gondoltam volna, hogy ilyen húzós… (Bővebben az előző sulis posztomban.)

Mindenesetre majd utánna kell járni pár dolognak, pl. hogy kapok-e a TO-n igazolást arról, hogy az iskola diákja vagyok (édesanyám munkahelyére mindenképp kellene) meg ilyesmik. Remélem kapok. :)

Nem vagyok elkeseredve Egy kicsit el vagyok keseredve, nem így képzeltem, de bízom benne, hogy lesz még belőlem azért valami… Elvégre egyetem/főiskola nélkül is ember az ember. Nem egy embert ismerek, akinek nincs diplomája és sokra vitte. :)

És akkor a végére egy kis mosolyt fakasztó dolog: az egyik TO-s néni megismert, és a “Ön az a hallgató, aki a szüleivel volt itt beiratkozni Szlovákiából” szavakat intézte felém. Egy igenlő választ adtam, s elmosolyodtam, majd viszont látást kívánva becsuktam az ajtót magam mogött. :) Mikre nem emlékeznek… :)

update: Ezt a posztot eredetileg a vonaton hazafele írtam, de még mielőtt kiszabmitteltem volna, édesanyámmal eldumáltam erről a dologról, és arra jutottam, meg kéne próbálni ezt a GDF-et. Úgyhogy most ott tartok, hogy körbeérdeklődök az ismerősöknél, barátoknál, aztán döntök (február 15-ig). Stay tuned. :)

19 Hozzászólás


  1. 1 Mefi

    Az e-mail-címem most az MSN-címem is (amit itt megadtam), ha érdekel. :)

  2. 2 XT69

    te életed, te döntésed, de ehhez nem tudok mit szólni… többet vártam tőled…

  3. 3 Beus

    Egyetértek abban hogy a BMF nagyon szivatós suli, 4 éve tapasztalom és lesz 5. is, de remélem az már a végső tényleg!
    Te érzed, mi lenne neked a jó, de egy passzív félév után szerintem nem lesz könnyebb, sőőőt! Pont a te szakodon volt egy ismim, aki elment passzívra, még a koliba is felvették arra a félévre is (Terminus), dolgozott keményen, aztán következő félévben rá kellett jönnie hogy a suli nem lett könnyebb, így otthagyta, átment a Debreceni Egyetemre szintén mű. infora és azóta is boldogul vele.

    Fogalmam sincs mit akarok ezzel mondani, csak gondoltam megosztom.

    Ja és GDF :? Magáról a suliról nem lehet szerintem túl jókat hallani. (bocs, ha van itt érintett…) Ott is van egy ismim mű.infon, bár távoktatásos.

  4. 4 CDColt

    A te döntésed és nem ismerlek személyesen, de szerintem ha ettől megfutamodsz, akkor az életben mástól is meg fogsz hátrálni. Suli nélkül 0 az ember. Get real.

  5. 5 vinczepetya

    Hát, nemtom, GDF annyira valóban nem jóhírű, de te tudod, csak sajnos sok hirdetést olvasni a HVG-ben, hogy informatikust keresünk…GDF kivétel:(
    Persze ez majdnem minden szakmában megvan…én azért drukkolok!
    Nem jössz inlább újvárosba?:D

  6. 6 netmesterke

    Sziasztok!
    Ha valaki passzív féléves akkor van akkor van hallgatói jogviszonya? Én is lehet passzivos leszek, de eddig nem találtam egyértelmű utalást erre.
    Előre is köszönöm!

  7. 7 Beus

    Én azt hiszem, hogy van hallgatói jogviszonya! Pl. egyik ismimet passzív alatt koliba is felvették, pedig ugyebár akkor suliba sem járt. És kérvényeken mindig látom a nappali,levelező… blabla tagozat mellett megjelölhető alternatívaként a passzív félévet is. De TO ad egyértelmű választ.

  8. 8 Methos

    Nem tudom, hogy van-e hallgatói jogviszony, de az tuti, hogy diákod nem érvényes arra a félévre, és nem kapsz rá matricát (tehát ha így nézzük, akkor elvileg nincs jogviszony).

  9. 9 Beus

    Utánanéztem a neten és a hallgatói jogviszony szüneteltetését nevezik passzív félévnek. Úgyhogy tévedtem!

  10. 10 vinczepetya

    nincs jogviszony, se matrica, se igazolás, olyan mintha nem is lennél ott!

  11. 11 Soós Atti

    Üdvözletem Peti! Először is sajnálom, hogy itthagysz minket, kicsit megdöbbentem, mikor tegnap olvastam ezen részt. Hallgatói jogviszony szüneteltetése annyit jelent, hogy minden amit a fősulitól kaphat az illető, diák és matricája, pénzügyi támogatások, koli, szóval ezek a dolgok az adott félévre nem járnak, én ezt igy tudom, ha esetleg roszul tudom akkor szánom bánom bünőmet. Viszont a tanuló továbbra is az adott főiskola tanulója marad.

    Petikém egy nagyon rendes és korrekt emberkét ismertem meg benned az elmúlt félévben, a továbbiakban sok sikert jó egészséget, vagon munkát és ezáltal sok pénzt kivánok, ha valami gondod van megtalálsz, a kapcsolatot pedig továbbra is tartjuk. Hali.

  12. 12 István

    Tanulni kell. Kitartóan. Utána az életben, a munkádban mégjobban magadra leszel utalva. Neked kell majd minden után menned, keresgélned, rájönnöd, döntened, stb. Ez ilyen sajnos.
    Voltam én is passzív féléven - szintén BMF, de azon belül villanykar (Kandó). Akkor én is teljesen reménytelennek láttam, hogy valaha is elvégzem ezt a főiskolát, de következő szeptemberre összeszedtem magam. Addig is a passzív félév alatt alatt el tudsz menni valahova dolgozni, tapasztalatot szerezni (az se baj, ha szakmába vág). Utána sem volt könnyű, akarni kellett nagyon. Végül sikeresen el is végeztem, és az államvizsgám utáni héten már teljes állásban dolgoztam. Nehéz megítélni, hogy jól csináltam-e (mi lett volna, ha…), de nem bántam meg, hogy így alakult. :)
    Szóval, nem olyan reménytelen ez, ne ijedj meg az első nehézség láttán!
    Peti, bárhogy is döntesz, remélem jó felé folytatódik az életed!

  13. 13 Szajcz Zoltán

    Peti-Peti!

    Ne hagyd ott a BMF-et! Rugaszkodj neki mégegyszer és ha beleadsz mindent menni fog!

    1. ha elég elszánt vagy: menni fog
    2. ha nem: GDF… (inkább ne!)
    3. ha annyira sem: abbahagynád a suli — ebben az esetben totál hülye lennél…

  14. 14 netman

    XT69: erre majd visszatérünk egy év múlva ;)

    Beus: “Pont a te szakodon volt egy ismim, aki elment passzívra, még a koliba is felvették arra a félévre is (Terminus), dolgozott keményen, aztán következő félévben rá kellett jönnie hogy a suli nem lett könnyebb” — hát igen, pont ezért nem futok neki még egyszer a BMF-nek… Nem bírnám végigcsinálni.

    CDColt: eddig még egyébként semmitől sem futamodtam meg, de most ettől igen… “Suli nélkül 0 az ember” — van benne igazság, de jó ellenpélda rá az az ember, akinél a Mac-edet vetted :) 2 millás fényképezőgép(ek), hasonló értékű számítógép, fősuli nélkül. Szal vitte valamire :) Egyébként — a legtöbb esetben — igaz a “no suli, no zsozsó” állítás.

    vinczepetya: “csak sajnos sok hirdetést olvasni a HVG-ben, hogy informatikust keresünk…GDF kivétel:(” — igen, más is mondta ezt. Valójában ez nekem nem hátrány. Nem informatikusként akarok elhelyezkedni. Grafikai/webdesign stúdiókba pedig úgyis a “Photoshop, Illustrator, OS X…” szokott feltétel lenni, nem a diploma. :)

    netmesterke: én úgy tudom, van jogviszony :D de majd kiderül csütörtökön, hogy kapok-e jogviszony igazolást… :) Ha kapok, akkor van. :) Majd beszámolok róla. ;)

    Soós Atti: Igen, Te pont nem voltál ott, mikor eldöntöttem a dolgot. Jó olvasni az írásod, köszi. ;) Sebaj, van MSN :)

    István: a tanulmányaimat nem hagyom abba, csupán a GDF-re megyek szerencsét próbálni. A BMF mint suli nagyon jó, de — ismerve magamat — nem tudnám elvégezni…

    Szajcz Zoltán: Hidd el, Zoli, nem tudnák diplomát szerezni. Vagy ha igen, akkor min. 10 év alatt és a gatyám menne rá (igen, sarkítottam).

  15. 15 stro-B

    Szia Peter!
    Igaz nem ismerlek nagyon - csak a propiról meg a blogodról - de szerintem tökösebb vagy annál, mintsem feladd…a BMF nehéz.pont.küzdeni kell, mert a papír igenis kell, még ha nem is “szakmában” akarsz elhelyezkedni.
    Látok haverokat, akik tökjók abban amit csinálnak, de nincs semmilyen papírjuk és totál másképp állnak hozzájuk…
    A másik: GDF - ha le akarod magad az elkövetkezendő 5-10 évben járatni, akkor hajrá, minden más egyéb esetben felejtsd el.
    Akinél pedig CDColt vette a gépét, hát hogyismondjam, szeirntem ne az legyen az ellenpélda :)

  16. 16 CharlieBrown

    ejnyebejnye…gdf egy kalap hígfos…ki lehet nyögni azt a nyomorult bmf-et, ha meg nem, akkor is van alternatíva.
    ha nem megy, érdemes elgondolkozni, hogy esetleg nem-e-kéne-e más szakot megpróbálni…

    felettem szólóhoz. nekem anno amikor nem volt még papírom, sikerült olyan melóhelyet megcsípni, ahol a munkának és tudásnak nagyobb riszpektje volt a papírnál. ugyanúgy ahogy most sem tudom elmondani, hogy van c közepem. viszont van bő másfél év ámerikai kintlét, az meg kompenzál. a munkáltatónak is. sokan felismerték, és nem papírra mennek, hanem tesztet iratnak, élőszóban beszéltetnek idegen nyelven, etc…

  17. 17 CharlieBrown

    most olvasom csak!
    “Nem informatikusként akarok elhelyezkedni. Grafikai/webdesign stúdiókba pedig úgyis a “Photoshop, Illustrator, OS X…” szokott feltétel lenni, nem a diploma”

    Akkor mondom neked az alternatívát/realitást: sógornőm 3szor felvételizett grafikusművész szakra, 2szer nem sikerült (megj.: minimál ponthiány, pedig orrvérzésig különóra, satöbbi). Ezalatt a két év alatt elvégzett egy alkalmazott grafikus OKJ-s tanfolyamot, inklúdid PS, quark, illustrator, corel.
    most csinálhatná ezt is azt is, de átnyergelt a “pótcselekvés” vonalra, és ott bontakoztatja ki magát. day-by-day. szal’ bár megvan a diploma, az nem jelenti azt, hogy készséggel, aggyal nem boldogabb-e az ember más vonalon, azt végezve amit szeret.
    a diploma nem pótolja az érzéket, konstruktivitást, látásmódot.

    szerintem ha neked erős a fősuli, ilyen irányban kéne menni.

  18. 18 kelemenbandi

    Ebben a ténában tengernyi tapasztalatom van. Anno a pollackon 164-en kezdtünk infon ‘97-ben. 8-an államvizsgázó volt a 164-ből. Én nem voltam közöttük. :)
    Ki kell találni, hogy mi érdekel igazán. Attól, mert vonz a “számítástechnika” még nem kell “informatikusnak” lenni. Ezer fasza dolog van még az életben. Van amihez jó, ha van diploma, van amihez nem is kell.

    Szóval ez a szviccs a kurva nehéz döntés. De meg kellene hoznod szerintem. Lehet, hogy kurva jó történelemtanár lennél, vagy angol-, vagy mittudomén. És vebdizájnolni amellett is kehet ám. :)
    Vagy mondjuk néprajzos! :D
    Na befejeztem. Szóval szviccs?

  19. 19 netman

    Közben úgy döntöttem, maradok a BMF-nél, és megpróbálom teljes odaadással mégegyszer. Elvégre másoknak is sikerült… :)

Te mit gondolsz?