Mi az a GTD? Az angol “Getting Things Done” kifejezésből származik, ennek rövidítése. Magyarul kb. annyit tesz, “Elérni, hogy készen legyenek a dolgok”. Ezt az egészet David Allen találta ki, s abban rejlik forradalmisága, hogy — az összes egyéb hasonló módszertől eltérően — David csoportokba gyűjti a tennivalókat, mégpedig három féle csoportosítási módszer alkalmazásával.
Lehet, hülyén hangzik, de mindenki alkalmazza valamilyen szinten ezen tudomány (?) elveit. Gondolj csak a listára, amit magaddal viszel a boltba, hogy tudd, mit kell megvenni. Mindannyian készítünk jegyzeteket, to-do listákat. Ezekben rejlik a GTD lényege, megfűszerezve egy kis rendre való törekvéssel.
Legyen mindig a szemed előtt, mit kell tenned. Pontról pontra, valamilyen szempont szerint csoportosítva, fontossági sorrendben. A lényeg: találd meg a megfelelő alkalmazást (de egy darab papír is elég), ahova mindig leírod, mit kell tenni, és onnan kihúzod, ha végeztél vele.
Ez a poszt azért született, mert ma újabb mérföldkőhöz érkeztem GTD ügyben. Lehet, megtaláltam az igazi nekem való alkalmazást, na de erről majd később. Rengeteget olvastam már a témában, wyctim is írt egy csomót, kobaknak is voltak érdekes írásai, na és persze szeretett Plastik Józsink 
is szereti érezni maga körül a rendet.
Nézzük, mivel próbálkoztam eddig:
Windows-os korszakomban volt egy határidő naplóm, abba beírtam, mikor hova miért kell menni, mit kell ott csinálni stb. Emellett, ha valami nem volt időhöz kötve, akkor azt a mobilomba írtam. 
Előnye volt, hogy a mobilban lévő írások mindig kéznél voltam, azonnal láttam őket, és a naplót is magammal vihettem bárhova. Hátránya: nem volt digitális, ezáltal a javítás macerás volt (“hopp, egy hét múlva lesz a találkozó; ja nem, mégse, 2 hét múlva lesz”), firkálgatás lett a vége az egésznek.
Mikor elkezdtem blogolni, megismerkedtem az iCal-el (“Péter, ő itt iCal; iCal, ő itt Péter”), és elkezdtem használni. A naplót felváltotta az iCal, a mobilos írásokat pedig beírtam az iCal to-do listájába. Adtam nekik prioritást, egyéb infókat, blabla. A naptáras részét a mai napig használom, nagyon hasznos, hisz szinkronizálható a telómmal, így ha akarom, a gép és a telefonom is figyelmeztet, ha van valami. A to-do része azonban nem jött be. Belezavarodtam a sok prioritás beállítgatásba. Nekem ez túl bonyolult, arról nem is beszélve, hogy sosem volt előttem, mit kell csinálni.
Váltottam. Jött a Tasko. Ez egy webes projekt. Baromi egyszerű elven alapszik. Mintha papírra írnád a dolgaid, a teendőid. Ha kész van, egy kattintással kihúzod a listából. Ez nagyon jó volt. Előny ugye, hogy baromi egyszerű, s hogy mindig látom magam előtt a teendőket. Hátránya, hogy kell hozzá állandó netes hozzáférés.
Itt persze gyors’ megjegyzem, létezik ennek egy offline verziója, TaskPaper-nek hívják, azonban ez pénzbe kerül. Annyit nekem jelenleg nem ér a GTD, hogy fizessek érte. Talán majd egyszer.
Erről a webes alkalmazásról egyébként Wyctimtől hallottam, meg úgy általában a TXT alapú GTD-ről is. Nagyon megfogott. Egyszerű, gyors, hatékony. Eddig bevált.
Már odáig jutottam, hogy külön kis alkalmazást kreáltam a Taskonak Fluiddal. Egy gondom akadt vele kapcsolatban: megváltoztatták az oldal elrendezését, és fix szélességűvé vált a lista. Ez nagyon nem tetszett. A képernyő felét képes elfoglalni az alkalmazás.
Megint váltottam. Az elv marad: listát fogok írni baromi egyszerű felírom-és-ha-kész-kitörlöm módszerrel, de nem a Taskoba, hanem az OS X alap jegyzetprogramjába — és most tessék megkapaszkodni —, a Stickiesbe! 
Nem kell hozzá böngésző, se Fluid, sem netkapcsolat. Csak írom, írom, írom, aztán meg törlöm, amint kész. Nem kihúzom és aztán törlöm. Egyből törlöm.
Szóval, összegezve: iCal-t használom a határidős dolgokhoz, amik nem kell, hogy a szemem előtt legyenek; maradjanak csak szépen a háttérben, és figyelmeztessen — akkor, amikora én állítom —, hogy ide meg oda kell menni, ezt és azt meg kell csinálni a Hottyívjákéknál. Emellett Stickies van, benne a to-do lista.
És most boldog vagyok. Mindig tudom, mit hogyan kell csinálnom. Már csak csinálni kell.
Ha ezt a bejegyzést valaki is végigolvassa, már megérte megírnom. Ha meg valaki ezért fogja elkezdeni menedzselni az életét, duplán megérte.
Eredetileg — egészen mostanáig — úgy gondolkodtam, hogy talán meg kéne várni 
Bár ne lenne igazam!
Ekkor azonban felmerül a kérdés, hogy egyrészt hogy a csudába fér be ez a kártya és a foglalat közé, másrészt ha ez tényleg ilyen jó, akkor miért szenvednek egyesek a szoftveres törésekkel? 
