Padkeszt nambö van

Úgy döntöttem, ilyenem is lesz. Egyrészt, mert baromi menő :) , másrészt mert van néhány dolog, amit meg szeretnék Veletek osztani, és ahhoz kell hang (és néha kép) is. Szóval van netman podcast, ez a lényeg. Tessék neki örülni, legalább annyira, amennyire azt én teszem. :)

Már most leszögezném, hogy nem lesz semmi rendszeresség benne, tehát nem heti vagy havi dolog lesz ez, csupán amikor épp van valami, akkor feldobom ide, és lehet szedni lefele. Ez persze csak az egyik variáció, mert ha Te olyan kényelmes vagy mint én (mondhatni lusta :) ), akkor feliratkozol a podcast-re pl. az iTunes-od segítségével, és ő figyeli helyetted a dolgokat.

Az első adásra előkapartam egy tavaly (2007. július 24.) készített mix-féleségemet (az Ableton Live és egy X-Session Pro volt benne a segítségemre). Ennek utolsó 40 percét osztom meg Veletek így elsőre.

A muzsikák nem a legfrissebbek (mivelhogy tavalyi produktum, érted?!), de számomra nagyon kedves ez a mix, ugyanis rengeteg buliba menvén ezt hallgattam az mp3 lejátszómból. Sok kellemes emlék fűződik hozzá, imádom az összes trackjét, egyszóval tetszik nekem, na. :) Remélem hasonlóképpen vélekedtek majd róla Ti is. Nem vagyok DJ, ennek tudatában tessék hallgatni. :)

Íme a tracklist:

  1. Armin van Buuren - Rush Hour (Original mix)
  2. Terry Ferminal vs. Mark Sherry - Walk Away (Terry Ferminal remix)
  3. Richard Durand - Inside My Brain (Original mix)
  4. INXS - Afterglow (Randy Boyer & Eric Tadla remix)
  5. Above & Beyond - Good For Me (Above & Beyond Club mix)
  6. Stoneface & Terminal - Super Nature (Giuseppe Ottaviani remix)
  7. Niels van Gogh vs. Eniac - Pulvertum 2.0 (Richard Durand remix)
  8. Remo Con - Cold Front (Bart Claessen remix)

És akkor most válassz az alábbi listából ízlés szerint:

7 Hozzászólás


  1. 1 XT69

    hát igen :D ez fontos :D

  2. 2 netman

    alap. :)

  3. 3 Dávid

    Hi! Na mint ígértem meghallgattam s mint kérted kapsz véleményt :) Szóval bejött :) Jó kis zenék voltak egyik kedvencemmel Above & Beyond-al! Ez is dobott rajta! Szóval én várom a kövit! Egy apró megjegyzés lenne! Néha ugy éreztem kicsit sok volt a magashang! Lehet csak a fülem hülyült…
    Grat cimbi!

  4. 4 netman

    Óhh, köszi, örülök, hogy tetszett. Igen, néha picit több lett a magas, mint kellett volna… :oops: A következő podcast-ben viszont nem saját mix lesz, ennyit elárulhatok… :P :)

  5. 5 XT69

    hehe :D vajon kié…

  6. 6 Davyd

    Feliratkoztam én is. Egy i betűs program felhasználója lettem ugyanis… :P

  7. 7 netman

    Örülünk, örülünk, hajrá! iSten tartsa meg jó szokásod! :lol

Te mit gondolsz?