Nah, azt hiszem, itt az ideje, hogy írjak erről a buliról, lévén, hogy több mint egy hete volt
és eddig vagy nem volt időm írni róla, vagy csak szimplán lusta voltam
, de most rászántam magam. Szóval:
Kevés olyan sztár DJ van, akinek több mint 1 buliján voltam. (Ennek én örülök, mert ez azt jelenti, hogy újabb és újabb előadókat van szerencsém élőben hallani.) Ha jól számolom, egész pontosan 2 ilyen DJ van: Markus Schulz és Menno de Jong. Ez utóbbi srácot, Mennot először márciusban volt szerencsém hallani. Jó volt, de nem különösen volt kiemelkedő buli (számomra).
A mostani bulira – őszintén megvallva – nem Menno miatt mentem.
A társaság nagyobb húzóerő volt. Nem bántam meg, hogy ottvoltam. A Poleposition duó megint nagyot játszott, Tebron is odatette magát és Menno se tolt gyengét. Na de akkor lássuk a pontos line-up-ot:
Az év utolsó napján többedmagammal (Csibar, Csibarné, Romcsi) megérkeztünk Budapestre (a vonaton végre nem kellett személyit mutogatni
), beköszöntünk a koleszra, leraktuk a cuccainkat és gyorsba’ elmetróztunk a Deák Ferenc térre, ahol a tali negyed 8-ra volt megbeszélve (persze pont az az illető késett, aki azt hajtogatta: “de okvetlen’ ott legyetek addigra, mert elmegy a busz blablabla”, ugye Tájmy?
), majd elbuszoztunk a helyszínre.
A bejáratnál meg kellett várnunk Infit és Flower-éket, ugyanis a jegyeinket ők intézték (ezúton is köszi), majd beléptünk. Pepe már nagyban készült a warm-up-ra, a bejárat környékén pizzához is hozzá lehetett jutni, aki megéhezett. Nem kis népszerűségnek örvendett ez a szolgáltatás. Pacsi, pacsi ismerősökkel, “helló, szia, te is itt vagy? mizu?” és hasonló mondatok, majd felmentünk az “emeletre”, a felső szintre, ami ilyen “leülős, pezsgőt ivós, pizzaevős, beszélgetős” hely volt, sok-sok asztallal és székkel.
Már nemtudom, hány óra is volt pontosan, de gondoltam lenézek, mi van lenn. Ekkor már Atish és Fairy barátaink “húzták” a talpalávalót.
Volt egy kis nosztalgiázás, az egész éves zenékből szemezgetés, egyszóval: jól összerakták a szettet. Fincsi volt.
Atishék egy Riff-el fejezték be szettüket és ezzel az egész évet (ŐRÜLTEK
). Nagyon pontosan kiszámították, ugyanis pont’ 6 másodperccel (!) éjfél előtt ért véget a muzsika, visszaszámlálás, Himnusz (amit most hallottam először CDJ-ből
), majd Tebron jött, és As The Rush Comes-szal kezdett. Na, az nem kicsit esett akkor jól.
Tebron szettje alatt Menno fényképezkedett (rólam is van kép, jó béna, úgyhogy nem teszem ide ki
), majd egy nem gyenge szettet tolt. Mit is írhatnék még? Jóvót. Volt pár nagyon ismerős zene (pölö Big Sky
) és sok nagyon nem ismert zene (legalábbis számomra
). Összességben bejövős volt. A hang nem volt a legtökéletesebb, néha már fájt a sok mély, de megoldották a srácok.
Menno szettje után már sajna el kellett távoznunk, mert 1) nem kicsit voltunk fáradtak, 2) mentek a vonatok.
Igen, én is érzem, amit Te, kedves olvasó: nem ez az év bejegyzése, de ezvan.
Nehéz úgy írni egy buliról, hogy az már több mint egy hete megtörtént. Persze ha Armin Only vagy Trance Energy lenne, az más.







Nem az én hibám volt, hanem a Barnié
Én időben ottvoltam a Keletiben, Ő meg még az információnál pepecselt

A Big Sky nekem is emlékezetes volt, iszonyat jó az a zene!
Ahoy!
na szóval nem miattam késtünk hanem Tájmy miatt
és pumktum 
Már akkor volt VALAMI Barni és Tájmi közt, minden szerelmes pár veszexik:D
punktum:D
Fati szerintem ne nézz annyi tv-t:D