facebook vs. iWiW és myVIP

Van ugye az iWiW, amit mindenki nagyon jól ismer, és az esetek 99%-ban gyűlöl is, mert rengeteg szutyok reklám van rajta, nem fejlesztik, nem bővíthető, egyszóval szar. Én kb. fél éve, egyik napról a másikra töröltem az profilomat. Nem hiányzik. :)

Nagyjából ugyanez volt a helyzet a myVIP nevű fejlesztéssel is (nem májvipp vazze, máj-ví-áj-pí!). Az elején még igéretesnek tűnt, leszámítva a 90-es éveket idéző dizájnt meg a táblázatos oldalfelépítést. Ezeket azonban – hellyel-közzel – kijavították, viszont egy csomó reklámmal tömték tele az oldalt. Olyan szinten volt már ez megoldva, hogy külön frame-ben is volt reklám az oldal alján + banner a tartalom felett + a fejlécben is, sőt, még az oldalra való belépés előtt is a pofádba nyomtak egy reklámot. Azt hittem, ezt már nem lehet fokozni. Tévedtem. Jöttek az olyan flash reklámok, melyek a tartalom felett jelennek meg az oldal kellős közepén úgy, hogy még véletlenül se tudj semmire kattintani anélkül, hogy előbb bezárnád vagy neadjisten megnéznéd a reklámot. Ekkor telt nálam be a pohár. Már majdnem töröltem az accountomat, de valami azt súgta, meg fog ez javulni, lesz ez jobb is (meg persze egy csomó olyan ismerősöm van, akivel csak itt tudok kapcsolatot tartani, megnézni a képeiket stb.). Szóval nem töröltem ki magam.

myvip_friends.jpg

A minap felmegyek a myVIP-ra, és mi fogad? Angol. Mondom: ezaaaaaaz. :) Amúgyis szeretem az angol dolgokat (egyrészt azért, mert ezzel is gyakorlom a nyelvet, másrészt rengeteg dolog sokkal jobban hangzik angolul… főleg a tech és geek dolgok :) ), de a legszebb benne, hogy egy megveszekedett, nyomorult reklám nincs az oldalon. :) Juhúúú. :)
(Persze csak opcionálisan választható az angol nyelv, ne tessék megijedni. :) Lehet magyarul is használni, de nálam az oprendszerben alapból az angol van előrehúzva a preferált nyelvek listáján, így az oldal is angolul jött be automatically.)

Ezzel itt véget is érhetne a sztori, mert megoldódott a reklámmentes social networking oldal kérdése. De nem ér véget. :)
Ma ugyanis regeltem a Facebook nevű okosságra, ami első ránézésre baromi bonyolultnak tűnik (a myVIP-hoz és iWiW-hez képest), tíz perc használat után azonban érzed, hogy ahhoz képest, amit tud, baromi egyszerű. Ez nem csak iWiW. Sokkal több annál. Nemzetközi, angol (háll’ Istennek) és mindent tud. :) Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni, hogy mit is, tessék kipróbálni, használni és örülni. :) Nem kell meghívó. Nyitott a cucc. Fészbúk dat kam.

Tudom, iWiW-en, myVIP-n, facebook-on kívül van még kismillió másik is, de azokba nem voltam regelve, és nem is nagyon érdekeltek.

Ez az írás nem egy teljeskörű átnyálazása a témakörnek, mert erről természetesen könyveket lehetne írni. Nem is a végletekbe menő részletezés volt a célom, csupán az aktuális gondolataim papírra képernyőre vetése.

6 Hozzászólás


  1. 1 vinczepetya

    Az iwiw az elavult tecnológia és a reklámmarketing egyvelegének a csodálatos zsákutcája!
    Egyszerűen szánalmas, hogy ilyen háttérrel sem képesek egy épkézláb kódot megírni, vagy működőképesre optimalizálni!
    MyVIP, hát igen, igéretesnek indult, sokkal jobb a motorja mint a wiwé, sajnos ezekkel a reklámokkal, sok apró pici idióta gombokkal és az átláthatatlanságig bonyolított menükkel sokakat elriaszt, előnye, ami nekem nem előny, akinek az hát sorry tőle, ahogy egy ismerősöm is mondta: “tök jó, hogy lehet rá képeket feltenni”, és fel is tett vagy 200 képet!OMG!
    Facebook, egyértelműen jobban átgondolt, szépen megcsinált socialsite ról van szó, ezeregy addonnal, ténylegesen működő funkciókkal, mindenhová beépüléssel, fantasztikus dolog, a hátránya, ami megintcsak nem nekem hátrány, hogy angol, a hazai emberkék többsége nem ért hozzá, és az első ránézésre bonyolultsága, ami miatt sokan már az elején feladják, mert nem találják a kit ismerhetek gombot!
    Szvsz kis hazánkból azok lesznek majd fenn akik bent vannak a körben…mint pl maga kedves netman uram:D:D

  2. 2 krys

    Én is kipróbáltam mindent, iwiw, myVIP, baratikor és még sok mást. A facebook mindet lemossa. Teljesen egyet értek az irásoddal.
    Az hogy angol az szerintem egy jó pont mivel már ott elkezdődik egy értelmi szint szerinti szűrés :)
    A testreszabhatóságot imádom, napokat elcsesztem anno mire összeraktam profilom, de még most is kerülnek be új dobozok :) A teljes szabadság. És ezen az oldalon érzem igazán a social dolgot,mikor csapatba verődve nyomjuk a sorozat quiz-t vagy egymás zombiját/vérfarkasát gyepáljuk, és persze már előtte a rendszer összehasonlitotta a filmes izéseinket és ajánlottunk egymásnak könyvet :)

  3. 3 Reb

    fenti háeszeket olvasva adódik a kérdés, hogy valaki azért regel ilyen helyre mert g#cijó a motorja és baromi jól lehet customize-olni szépen magyarosan a profilodat és csak a poweruser ismerősei vannak ott és nagyon jó vagy azért mert az oldal elvileg legfontosabb funkcióját akarja használni, nevezetesen, hogy legfontosabb (esetleges) elérhetőség ott legyen és régi-új ismerősei fel tudják venni barát/ismerősnek

    szóval lehet akármilyen jó ez a facebook kb olyan mintha regelnél a twitterre microblogolni…..tökjó meg szép meg angol de …..

    sztem kockkaalmásoknak is csak a “-book” miatt jön be :P :)

  4. 4 netman

    Reb: nyilván meglehet közelíteni a dolgot ebből az irányból is, és valszeg a szomszéd Mari néni tuti nem fogja magát regelni Facebook-ra, mert már a Sign Up-ot sem érti, nemhogy az oldal többi részét, és valszeg ezért híres az iWiW… mert magyar :)

    Ha mindenki értene angolul és tudna a facebook-ról, az iwiw-en regisztráltak 90%-a szvsz áttérne. Aztán lehet hogy nagy hülyeségeket beszélek, és nem. :)

    Most megint kockaalmázni fogsz :D de kb. a Win vs. Mac-hez tudnám hasonlítani: az emberek túlnyomó többsége Win-t használ, pedig tudják, hogy - hát hogyismondjam - nem az igazi… :)

    “sztem kockkaalmásoknak is csak a “-book” miatt jön be” :lol:

    Egyébként Ronski Speed, Sander van Doorn, Maor Levi és hasonló nevek is fent vannak :)

  5. 5 Reb

    jó ez tök jó, hgoy fent vannak de akkor ezt még el lehetne játszani májspész mellé legalább 5x még…

  6. 6 vinczepetya

    A myspace az szvsz egy szemétkupac!Zenészek egymást addolják, és örülnek neki, sztem egy ronda, és buta valami!

Te mit gondolsz?